Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Kemény Gábor: Nyelvtani és képi determináció a teljes metaforában [Détermination grammaticale et imagée dans la métaphore complete] 177

180 KEMÉNY GÁBOR egység" (42). Mag kell azonban jegyeznünk, hogy a mai magyar nyelvtani terminológiában a szintagma, kifejezés a fentieknél jóval szűkebb és konkrétabb értelemben használatos (vö\: MMNyÄ 2: 68; MMNy. 257 stb.). 6. A teljes metafora normálformájának grammatikailag négy fő megjelenési módja van: a) birtokos jelzős; b) értelmezői; c) alany — állítmányi szószerkezet; d) összetett szó (ugyanígy: MStilV 94; J. SOLTÉSZ: i. m. 274; K. SZOBOSZLÁY: i. m. 16-21; 03ak az első hármat említi: KMStil. 111). Itt egypár leíró nyelvtani nehézség adódik, melyeknek ismertetésére röviden ki kell térnünk, noha ez nem tartozik hozzá tulajdonképpeni mondanivalónkhoz. a) Megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy az értelmezős szerkezetek besorolhatók-e a jelzői alárendelés esetei közé, vagyis hogy az értelmezői szintagmák alárendelők-e vagy sem. Néhány nyelvtaníró az értelmező jelző fogalmát kereken elutasítja: SZABÓ DÉNES például egyetemi jegyzetében az értelmezői viszonyt számos logikai és alaki érvre támaszkodva élesen megkülönbözteti a jelzőitől, s az értelmezős szószerkezetet mellérendelőnek tekinti (i. m. 284). BENKŐ LÁSZLÓ a melléknévi értelmezőt („Veszek neki csizmát, pirosat") kiemeli, és hátravetett jelző néven a jelzői alárendelés expresszív változataként tárgyalja; ezzel szemben a főnévi azonosító értelmezőt — s a stilisztika számára ez a típus a fontosabb, hiszen a metaforikus értelmező mindig főnévi szófajú — ő is a mellérendelő szintagmák közé osztja be (MNy. 54: 307 — 308). Vitatható felfogás ez. A MMNyR (2: 87) és a MMNy. (259) nem is fogadta el, igaz, tárgyszerű cáfolatára sem vállalkozott. Ezek a kézikönyvek az értelmezői szerkezeteket gyakorlatilag beolvasztják a jelzős (attributiv) alárendelő szintagmák közé, bár az akadémiai leíró nyelvtan azért megjegyzi, hogy az ilyen szószerkezetek olykor érintkeznek a mellérendelő szószerkezet némelyik fajával. Az értelmezőnek erre az átmeneti jellegére figyelmeztet ELEKFI LÁSZLÓ is, aki szerint az értelmezős szerkezet „nem tartozik sem a jelzős, sem a predikatív, sem a mellérendelő szerkezetek közé, hanem mindegyikkel többkevesebb rokonságot mutató, de mindegyiktől különböző jelenség, mely talán mégis a jelzős szerkezethez áll legközelebb, a jelzős szerkezet után, ahhoz kapcsolva tárgyalható, de nem azon belül" (NylOK 9: 365). BALÁZS PIRI ALADÁR a jelző kategóriájából az értelmezők közül csak az azonosítókat rekeszti ki, megállapítva róluk, hogy mindig ugyanolyan mondatrészfunkciót töltenek be a mondatban, mint a velük értelmezett szó. Van tehát értelmező alany (alanyt értelmez, és maga is alany), értelmező állítmány (állítmányt értelmez, és maga is állítmány), értelmező tárgy (tárgyat értelmez, és maga is tárgy), értelmező határozó (határozót értelmez, és maga is határozó), értelmező jelző (jelzőt értelmez, és maga is jelző). Szófajilag az azonosító értelmező ennek megfelelően nemcsak főnév, hanem ige, melléknév, számnév is lehet. Az értelmezett mondatrész felől nézve kettős szerepet játszik: a) identifikál (fogalmilag); b) determinál (szemantikailag). Ez a funkcionális kettősség az azonosító értelmezőt teljesen különálló, sajátos mondatrészfajtává teszi, amely nem helyezhető el sem a jelző, sem a többi „hagyományos" mondatrész kategóriájában. Az azonosító értelmezős szószerkezet két tagjának, az értelmezettnek és az értelmezőnek egymáshoz való viszonya sem nem tisztán alá-fölérendeltségi, sem nem tisztán mellérendeléses : ez a típus mintegy átmeneti pozíciót foglal el az alárendelő és a mellérendelő szintagmák között. Ez is az azonosító értelmezőnek már említett kettős mondatbeli szerepével függ össze. (Az azonosító értelmező — a két funkciójú mondatrész. In: Tanulmányok — Studije. Az Üjvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékének kiadványa. 5. füzet. Újvidék 1972. 7 — 13) Az értelmező valóban kétarcú nyelvtani jelenség; a rendszerezésnek ezt a kétarcúságot nem elkendőznie, hanem éppenséggel hangsúlyoznia kell. Számunkra épp ezért a KÁROLY SÁNDOR javasolta megoldás a legrokonszenvesebb. Eszerint az azonosító értelmező a fogalmi viszony — KÁROLY SÁNDOR terminológiájával: a valóságábrázolás — oldaláról (tartalmilag-logikailag) mellé van rendelve az értelmezett szónak, egyenrangú vele; de a mondatfunkció oldaláról (nyelvtanilag) alá van rendelve az értelmezettnek, azaz a fölérendelt — kapcsoló — tagnak, amelyet determinál, s amelynek révén beleilleszkedik a mondat grammatikai szerkezetébe (NytudErt. 16: 20). A nyelvtani determináció szempontjából tehát az értelmezős szintagmák alárendel őnek tekinthetők. b) A predikatív viszonyt a nyelvészeknek túlnyomó többsége — részben a miénknél jóval szűkebb szintagma-dafmíció alapján is! — valamiféle