Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Szabolcsi Anna: Megjegyzések a Montague-grammatikáról [Remarks on Montague Grammar] 157

166 SZABOLCSI ANNA tesen olyan jelei is, amelyek e kifejezések extenzióját jelölik.) Ebben a nyelvben tehát minden „tárgyas ige" a „tárgyának" extenzióján működik. A természetes nyelvi kifejezésekhez most mindig ilyen intenziót-jelölő logikai jeleket rendelünk, következésképp az egész kifejezés jelentése mindig részei jelentésétől fog függeni. Maga a természetes nyelvi kifejezés azonban mindig saját extenzióját fogja jelölni. így tehát azzal a „trükkel", hogy a jelentések jelölését az SZR-nyelv feladatává tettük, a matematikai előnyök kedvéért nem kell föláldoznunk a természetes nyelv egységes kezelését. Kiviláglik továbbá ebből a megoldásból az is, hogy Montague szerint azok az esetek, amelyekben a fregei elv a természetes nyelvben teljesül, valójában éppen nem elsődlegesek, hanem másodlagosak. Amikor a teljes kifejezés extenzioja részeinek extenziójatól függ csupán, akkor mindig szerepet kapnak a világról való ismereteink is. Ezeket fogalmaztuk meg posztulátumok formájában. 2.4. Rá kell még mutatnunk a választott szemantika (interpretáció plusz jelentéshozzárendelés) egy lényeges vonására. Ha két kifejezés minden világban ugyanazt jelöli, akkor jelentésüknek definíciószerűen azonosnak kell lennie. A minden világban ugyanazt jelölő kifejezések egy reprezentatív példáját adják a tautológiák és az ellentmondások: a tautológiák minden lehetséges világban igazak, az ellentmondások minden lehetséges világban hamisak. Következésképp minden tautológia ugyanazt jelenti; és ugyanazt jelenti minden ellentmondás. Eddig ezzel nincs semmi probléma: nehézség csak akkor adódik, ha megvizsgáljuk: a különböző logikai nyelvek mely mondataikat minősítik tautológiáknak, és ezt összehasonlítjuk azzal, hogy a megfelelő természetes nyelvi mondatokat mi azonos jelentésűeknek érezzük-e. A kétféle minősítés között ugyanis lényeges különbségek lehetnek. Vannak például olyan logikai nyelvek, amelyekben a p vagy nem p mondat tautológia (függetlenül a p értelmétől). Azonos-e azonban a jelentése e két mondatnak: Az eső vagy esik, vagy nem esik és A szél vagy fúj, vagy nem fúj ? Nyilvánvalóan nem ! Vannak azonban olyan logikai nyelvek is (mint pl. az ún. intuicionista logika), amelyekben a p vagy nem p nem tautológia. A kérdés megoldása ekkor viszonylag egyszerűvé válik. Amikor olyan matematikai modellt szerkesztünk, amelyben a természetes nyelvet is interpretálni akarjuk, ne olyat válasszunk, amelyben ezek a mondatok ugyanazt jelentik, hanem olyat, amelyekben e mondatok jelentése lehet különböző. Meg lehet-e valósítani ezt Montague elméleti keretében? Igen. Ha tautológiává akarnánk tenni a p vagy nem p-t, akkor azon a szokásos módon kellene eljárnunk, hogy a nem-nek és a vagy-nak. rögzített értelmet tulajdonítunk. Pontosabban: nem adunk nekik saját jelentést, hanem ezt mondjuk: a nem p állítás akkor és csak akkor igaz, ha a p állítás hamis. Ezzel szemben Montague ezeknek is saját jelentést ad. így e szavakkal is előfordulhat — akárcsak a többivel —, hogy nem minden világban jelölik ugyanazt. (Amit jelölnek, az most kijelentések közötti reláció lesz.) Azokat az igen furcsa világokat, amelyekben a nem és a vagy a megszokottól eltérő módon működnek, Montague nem-aktualizálható világoknak nevezi. Természetesen, ezek az ún. logikai szavak a világok nagy részében most is a szokásos értelmet kapják. Gyökeres különbség van azonban aközött, hogy két kifejezés végtelen sok világban jelöli-e ugyanazt, vagy pedig szükségszerűen minden világban. Tudniillik így