Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Szabolcsi Anna: Megjegyzések a Montague-grammatikáról [Remarks on Montague Grammar] 157

164 SZABOLCSI AN"NA jelentésével a világról is tanulunk valamit. Ennek a különbségtételnek felel meg tulajdonképpen az, hogy a posztulátumok a lehetséges (nyelvileg leírható) világoknak csak egy részében lesznek igazak: azokban, amelyek olyanok, amilyennek mi a valóságot tapasztaljuk. (Ezeket a világokat, amelyekben a posztulátumok érvényesek, Montague logikailag lehetséges világoknak nevezi.) A többi lehetséges világban e következtetés nem lesz igaz. Ezért a posztulátumokat bizonyos fokig a szótári információkhoz hasonlíthatjuk. S ezzel egyszersmind rámutathatunk arra is, hogy habár az ilyen, szó-szemantikainak mondható kérdések Montague elméletében másféle helyet kapnak, mint az ún. mondat-szemantikaiak, az őket megillető hely ki van jelölve. Ugyanennek a problémának a mondattani megoldásához hozzátartozik az is, hogy a melléknevek predikatív szerepe — mint elemi, elsődleges szerep — a háttérbe szorul. Ebben a megoldásban pl. azt a mondatot, hogy Ez a bolha hatalmas, abból vezethetjük le, hogy Ez a bolha hatalmas bolha. így egyébként magyarázatot kapunk arra is, hogy miért használhatjuk a hatalmas-t még e látszólag predikatív alkalmazásban is a jelentés-függő értelemben. Ez a megoldás kétségkívül szokatlan. Nincs azonban ellentmondásban a szintaxis egyik föladatával sem. Sem azzal, hogy jólformált mondatokat kell létrehoznia, sem azzal, hogy alapul kell szolgálnia a szemantikának. A föntiekhez hasonló érdekességekkel más kategóriákban is találkozhatunk. Ha azt mondom: Találtam egy sárkányt, ez csak akkor lehet igaz, ha az adott világban van legalább egy sárkány. A Keresek egy sárkányt mondat azonban igaz lehet akkor is, ha az adott világban egyáltalán nincsenek sárkányok. Továbbá, az utóbbi mondat nem jelenti ugyanazt, mint az, hogy Keresek egy tündért (akkor sem, ha tündérek az adott világban szintén nincsenek). Itt ismét arról van szó, hogy a keres egy sárkányt extenziója egy adott világban az egy sárkány jelentésének a függvénye. Azaz, a keres egy sárkányt extenzióját nem tudjuk meghatározni az egy sárkány extenziójának ismeretében; hanem csak akkor, ha annak jelentését is ismerjük. A talál egy sárkányt extenziója viszont meghatározható az egy sárkány pillanatnyi extenziójának ismeretében. Itt ismét azt az egységes megoldást kell választanunk, hogy a tárgyas igék mindig tárgyuk jelentésén operáljanak. S ismét posztulátumokkal biztosíthatjuk, hogy a sárkány megtalálásából következzék a sárkány létezése is (a kereséséből pedig ne). Itt szintén fölhasználjuk ugyanis azt, hogy tudjuk: mi a különbség a keresés és a találás között — s ebbe belejátszanak a logikailag lehetséges világokról való ismereteink. A hatalmas-t és a keres-t Montague — szintén CAKNAP nyomán — intenzionálisnak nevezi, szembeállítva az extenzionális szőké-vel és talál-lal. (Más mondattani kategóriákban intenzionális például a szükségszerű, hogy . . ., a lehetséges, hogy . . ., a beszél . . . -ről, a képe . . . -nek [a festmény értelemben].) Megfigyelhető azonban, hogy az intenzionális kifejezésekkel alkotott mondatok általában többértelműek: használhatóak extenzionálisként is (vö. az ötméteres bolhát, vagy a Keresek egy tollat mondatot akkor, ha a toll biztosan megvan, csak nem tudom, hogy hol). Föl kell tennünk tehát, hogy ezek a mondatok szintaktikailag többféleképpen is előállíthatóak. Technikai részletektől eltekintve: ha a jelzett főnév vagy az ige tárgya az intenzionális kifejezés hatáskörén belül lesz, akkor intenzionális olvasatot kapunk. Ha az intenzionális kifejezés hatáskörén kívül maradtak, akkor a mondat extenzionális olvasatát kapjuk. E kétféle mondattani előállítás megoldásában