Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Szabolcsi Anna: Megjegyzések a Montague-grammatikáról [Remarks on Montague Grammar] 157

MEGJEGYZÉSEK A MONTAGUE-GRAMMATIKAKOL 161 világban azonos. Ekkor azonos lesz a két kifejezés intenziója, hiszen a két intenzió-függvény teljesen egyformán fog megfelelést létesíteni a világok és az extenziók között. Ezen a ponton világossá válik az is, hogy a helyzet-modelleknek nemcsak a valóság bizonyítottan létező tényállásait kell reprezentálniuk, hanem az összes elképzelhető (nyelvileg leírható) tényállást. Egyfelől nyilvánvaló, hogy a nyelven beszélni lehet elképzelt, föltételezett helyzetekről is, továbbá lehet hazudni. De ezen túl is szükség van az összes lehetséges tényállásra. Vegyük például ezt a két szót: sárkány és tündér. A szavak eredeti értelmében vett sárkányokat és tündéreket a valódi világban nem ismerünk. Ha a két kifejezés intenzióját csak a tényleges helyzeteken értelmeznénk, akkor a két intenzió semmiben sem különbözne (minden helyzethez az üres halmazt rendelnék). Tudjuk azonban, hogy e két kifejezés jelentése nem azonos. Ezt most úgy fogalmazhatjuk át, hogy lehetséges olyan világ, amelyben vannak sárkányoknak és tündéreknek nevezhető dolgok is, de ezek nem azonosak. A két kifejezés extenziója tehát legalább egy lehetséges világban különböző: intenziójuk definíciószerűen nem lehet azonos. Ebből például az is kitűnik, hogy két kifejezés jelentésének azonossága egyedül a „nyelvből" következik, sohasem az esetleges tényállásokból. Ha a jelentések nem azonosak, akkor mindig lehetséges egy olyan világ (megszerkeszthető egy olyan modell), amelyben a két kifejezés nem ugyanazt jelöli. A lehetséges világokkal kapcsolatban meg kell jegyeznünk azt is, hogy pusztán a nyelv nem képesít arra, hogy eldöntsük: közülük melyik az igazi. A nyelv ebben az értelemben közömbös a megismerés pillanatnyi eredményeivel szemben. A nyelvileg leírható tényállásoknak a valósággal való szembesítése a megismerés feladata. Egy interpretáció tehát egy olyan modell, amely végtelen sok lehetséges világból áll. Ebben a modellben értelmeztünk olyan függvényeket, amelyek minden lehetséges világhoz hozzárendeltek valamilyen ott levő dolgot; ez a függvény az intenzió. Egy nyelv szemantikájának megadásához azonban természetesen nem elegendő egy ilyen interpretáció megadása; azt is meg kell adnunk, hogy mely kifejezésekhez mely jelentések tartoznak. (Például szoktuk azt mondani, hogy valamely nyelvben „egy jelentésre nincsen szó". Az intenziófüggvény, a maga jogán létező valami.) Szemantikának egy interpretáció és egy jelentóshozzárendelés együttesét nevezzük. A jelentéshozzárendelés minden (szótári vagy szerkesztett) kifejezéshez hozzárendel egy intenziót; azaz, egy meghatározott kapcsolatot létesít a forma és a jelentések között. A jelentéshozzárendeléssel szemben egy igen fontos követelményt kell támasztanunk. Nevezetesen, hogy biztosítsa: ha egy kifejezés valamelyik részét egy vele azonos jelentésű másik rész-kifejezéssel cseréljük föl, akkor az eredeti egész és a kapott egész jelentése maradjon azonos. Ha ezt a követelményt nem látjuk teljesülni, akkor kétféle következtetést vonhatunk le: vagy azt, hogy a nyelvtan nem tud számot adni arról, hogy a szerkesztett kifejezések jelentése hogyan függ az alkotórészek jelentésétől és összekapcsolásuk módjától; vagy pedig azt, hogy magát a jelentést rosszul fogtuk meg. Ekkor végül is nem tudjuk kielégíteni a tapasztalati ellenőrzés, a nyelvérzék elvárásait. (A pontosság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy minden szintaxishoz végtelen sok interpretáció tartozik [ugyanis végtelen számú olyan matematikai 11 Nyelvtudományi Közlemények 79/1—2.