Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Fónagy Iván: A variáns, az emfatikum és a dinamikus elvű leíró hangtan [La variante, l’emphase et la phonétique déscriptive dynamique] 105

A VARIÁNS, AZ EMFATIKUM... 127 Tisztázandó lenne, hogy bizonyos körülmények között nem lehet-e presztízse a vulgáris ejtésnek, nem játszhat-e szerepet a presztízzsel nem rendelkező társadalmi csoportokkal való tudatos vagy öntudatlan azonosulási tendenciáknak. Az ilyen törekvésnek anekdotisztikus példáját szolgáltatta Claudius császár, aki magát demagóg célzattal Clodius-nsuk neveztette, mintegy saját nevébe vésve a vulgáris /o/ monoftongust. Nem érdektelen szociológiai szempontból, hogy a „kézművesek", „kisemberek (menu peuple)" ejtésére jellemző [wa] változat a forradalmat megelőző évtizedekben gyorsan terjedt a polgárság széles köreiben is, és a forradalom alatt általánossá vált. Rendszer és ellentmondás . Nem könnyű kezelni kilenc-tíz változós függvényeket, vagy — a könynyebbség kedvéért, a változást „társadalmi térbe" kivetítve — kilenc-tíz dimenziós térben folyó mozgást nyomon követni, mivel mi magunk három dimenziós térben élünk. Meglepő, hogy ugyanakkor a beszélőt a legkevésbé sem zavarják ezek a bonyodalmak: nem is vesz róluk tudomást. Miféle stratégiát követnek a változás idején — és a nyelv mindig változik egyik vagy másik pontján — a nyelvközösség tagjai? A nyelvész a változat gyakoriságát méri, és ennek alapján meghatározhatja a valószínűségét. Ezt az eljárást DOROSZEWZKY javasolta először (Représentation statistique 1935), és ezzel a módszerrel dolgoztak mindazok, akik változóban levő hangjelenségeket igyekeztek ábrázolni (MARTINET, Prononciation du français 1945; REICHSTEIN, Variantions sociales 1960; DEYHIME, Phonologie du français 1967; DENISE FRANÇOIS, Un parler d'Argenteuil 1970; HENRIETTE WALTER, Dynamique des phonème 1976; CORNELIA MEDER, Semi-voyelles 1976; ALIETTE BOTTMENDIL, Enquête sociologique 1976; LABOV, Social motivation 1963, vö. Sociolinguistic patterns 1972; FÓNAGY, Lautwandel 1956; MAGDICS, Magánhangzók rövidülése 1961). LABOV lehetségesnek és szükségesnek tartja a statisztikai szabályok (variability rules) beépítését a generatív grammatikába (Sociolinguistic patterns 1972. 230 kk.), feltételezve, hogy a beszélő maga is valószínűségi szabályok alapján hozza létre a konkrét mondatot. KIPARSKY eleve valószínűtlennek tekinti, hogy a gyerek a variánssal együtt a variáns gyakoriságát is elsajátítaná (Historical linguistics 1971). Összeegyeztethetetlennek tartja a kvantitatív szabályokat a generatív grammatika bináris döntéseken alapuló rendszerével BICKERTON is (Variability 1971). A múltban lefolyt és a jelenben folyó hangváltozások azt mutatják, hogy a beszélő nem észleli közvetlenül a változat gyakoriságát, csak a „társadalmi térben" való gyakorisági eloszlását tükröző stiláris értékét. A változatot „valörje", stiláris értéke szerint használja vagy kerüli el adott alkalommal. A változat értéke helyettesíti a változás során a kategorikus nyelvi normát, ezen keresztül érvényesül, közvetve, a nyelv irányító szerepe (FÓNAGY, Lautwandel 1956. 244 kk., 254 kk.). A változat értéklése feltételezi ugyanakkor annak számontartását, hogy az egyes változatokat milyen helyzetben, kiktől hallotta. A változat stiláris értékére, az esetleg elkövetett fono-stiláris vétségekre, felhívja a beszélő figyelmét maga a környezete is. Valószínűségi szabályok posztulálásának kétes előnye az lenne, hogy kiküszöbölnék a vagylagosságot, az ellentmondást. Az ellentmondás azonban a változás természetes szinkron vetülete (Lautwandel 244 kk.),