Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Szende Tamás: Emfázis és fonológiai rendszer viszonyához [Ernphasis in Relation to a Phonological System] 475

478 SZENDE TAMÁS fatikumok" a jelentések olyan speciális osztályát képezik, amelyek az aktuális jelentésekkel szemben mint rendszerösszetevők, az alap jelentésekkel szemben pedig mint variánsok mutatkoznak meg. 3.4. Sort kell kerítenünk röviden a közlésnek azokra az összetevőire is, amelyek a teljes kommunikációs modellben a nyelvi tényezőkön kívül esnek (ezekre 1. ismét HYMES 1964, 1972, ARGYLE, 1972, 36 — 50, BTJDA 1974). A fejbólintás két változata például — a mozdulatok lehetséges sokfélesége ellenére is — csak kétféle: igen, illetőleg nem jelentésű. Ennyiben „fonemikus értékű" jelzésekkel állunk szemben. Másrészt azonban a hallgató vérmérséklete, a beszélőhöz való viszonya, a tárggyal kapcsolatos véleménye szerint megint rengeteg féle megvalósításmódot választhat, amelyek expresszív értéke egyik vagy másik emocionális tartalom egyezményes kifejezése, vagy efelé tendál. Vagyis a bólintás emfatikus variánsai voltaképpen szintén típuskategóriákat valósítanak meg. A közlésnek ebben a rétegében is érvényes az a megállapításunk, miszerint az emfatikumok az alapvető tartalmak viszonylatában variáns értékűek, az egyedi megvalósításokkal szemben azonban mint minták (pattern) jelennek meg 4. összegezzük dióhéjban a legfontosabbakat ! Az emfázis a közlés olyan tartalmi tényezője, amely közlő ós közleménye, illetőleg a közlő ós partnere(i) viszonyát a közlemény részeként kifejezésre juttatja. Eszköze a fonológiai rendszer valamennyi rétegének minden alkotóeleme, a „kifejezési szint" (MAEMBERG 1968, 1), azaz a rendszer realizációja modalitásának szélsőségei által. E szélsőségek valóban bizonyos ejtéstényezők túl- vagy aluldimenzionálása útján állnak elő, s mintákba (pattern) foglalhatók, jelenségeik a beszédfolyamatban diszkrét változókként rögzíthetők, hiszen megjelenésük legalább általánosságban megragadható szabályossággal történik. Ez a mintákba foglalás (patterning) valóságosan végbemegy, az emfatikus alapformációk ugyanis szocializáltak, eltanultak, részben konvencionálisak, általában „egyezményes jellegűek". (Erre mutat az, hogy némely emfatikus alakulat, amely azonos tartalmú, eltérő nyelvekben különféle alakot ölt; az interjekciók közül a magyar jaj, a német ach ós a török vay [vaj] tartalmilag azonosak, alakilag mégis jelentősen elütnek egymástól, mint Malmberg említi). Az említettek a nyelv fonológiai rendszerének elemeire emlékeztetnek, ezt most a legszélesebb értelemben véve. Ámde lényeges különbség, hogy míg a közlés a fonológiai rendszer alkalmazása nélkül elképzelhetetlen, addig az emfatikumok rendszerének alkalmazása nem szükségszerű: órákon át beszélhetünk anélkül, hogy közlésünkben egyetlen emfatikus forma is előfordulna. Az emfázissal kapcsolatos tapasztalataink azt mutatják, hogy a közlés rendszerének statikus leírásával a valóság olyan mozgásformákat állít szembe, amelyekben mindig csak aktuális rendszerösszetevők hatnak. Az emfázis a közlés minden szférájában olyan komponens, amely — a nyelvi szisztéma alaptényezőinek helyzeti energiáit megnövelve — új közléselemeket, emfatikumokat hoz létre, habár mindig csak meglevő elemekből, sajátmaga új alrendszereket nem teremt. Ennek megfelelően az emfatikumok nem alaptényezők, de a közlés teljességének típusokként és kategóriákként részei Ebben az értelemben volt igaza Lazicziusnak, amikor 1936-ban az emfatikumokat a fonológia új kategóriáikónt tárta föl. SZENDE TAMÁS