Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)
Tanulmányok - Szathmári István: Laziczius és a stilisztika [Laziczius et la stylistique] 466
LAZICZIUS ES A STILISZTIKA 473 hozta és továbbfejlesztette Saussure és Bühler elméletét, majd beépítette saját nyelvelméleti rendszerébe (Általános nyelvészet, passim). A stilisztika számára különösen fontos volt a nyelvi jel hármas (már az információelmélet szempontjait figyelembe vevő !): kifejező, felhívó ós ábrázoló funkciójának a feltárása, ha mindjárt — valóban némi túlzással — az utóbbit állította is (ti. Bühler és Laziczius) a középpontba, és ilyenformán a közlő funkció háttérbe szorult, amely pedig valójában mind a három szerepet magába foglalja (vö. TAMÁS LAJOS megjegyzéseit: III. NyKongr. 31 — 32). Persze azt sem szabad elfelejtenünk, amit TAMÁS LAJOS megállapított: „Aki elolvassa Laziczius fejtegetéseit a »langue« és »parole« szembeállításáról, az elcsodálkozhatik azon, mekkora erőfeszítéseket tesz azért, hogy Saussure tekintélyét valahogy összeegyeztesse a saját józan utakat kereső eszével" (III. NyKongr. 23). így például Saussure-t bírálva ós a Trubetzkoy-iskolával szembeszállva, rámutatott arra, hogy a parole-ban is vannak társadalmi adottságú tények, hogy langue és parole nem választható szét mereven; elvetette továbbá Saussure ós mások pszichologizmusát (1. Athenaeum 26 [1940]: 40; 1. még TAMÁS: i. h. 18); logikus érvekkel törölte Bühler négy nyelvtudományi axiómája közül a harmadikat (1. Athenaeum 26 [1940]: 36 — 44, vö. TAMÁS: III. NyKongr. 24, de vö. még ELEKFI LÁSZLÓ: UO. 81). Úgyszintén fontos a stílustudomány számára az, hogy Laziczius a nyelvet nemcsak rendszernek, hanem értékrendszernek tekinti, amelyben a nyelvi tények kölcsönösen determinálják egymást (1. Általános nyelvészet 34—42). Továbbá: sok szállal mutat a ma felé a Bühler alapján felépített ún. mezőelmélet. A nyelvi tények ugyanis megfelelő mezőbe kerülve külön értéket kapnak, s azok a tényezők, amelyek az ún. szintaktikai vagy jelmező létrejöttéhez szükségesek (tárgyi tényező, szófajta, sorrend stb., 1. i. h. 51 — 3), szerepet játszanak a stílus kialakulásában is (1. i. h. 43 — 54). Végül pedig szerzőnk — nagyon is a ma felé mutatva — a jelentést viszonyfogalomnak fogja fel, és nem korlátozza a szavakra, ilyenformán a jelentéstan nála mind a szótannak, mind a szintaxisnak része (1. i. h. 54—9). D) Immár inkább közvetve, de a stilisztikában is hasznosíthatók Lazicziusnak a nyelvi rétegződéssel kapcsolatos megállapításai. Nemcsak minden — hangtani ós más jellegű — kutatása közben van tekintettel az irodalmi és köznyelv illetve népnyelv és a nyelvjárások, továbbá a csoport- és rétegnyelvek nyelvhasználati módjára5 , hanem világosan látja egyrészt a köznyelv szerepét, térhódítását6 , másrészt azt, hogy a fonológiának 5 Egyébként 1936-ban arról számol be, hogy a negyedik nemzetközi nyelvészkongresszuson Koppenhágában (az év augusztusában) ilyen témák szerepeltek az „összesülésen": a nyelvtudomány és a szociológia viszonya, a köznvelv kialakulása és jellegzetességei (MNy. 32: 340). 6 „A magyar köznyelv, amelyet a városok műveltebb rétegei beszélnek, élő valóság . . . e köznyelvi ejtést sugározza szét a szószék, a színház, a rádió stb. Ennek az ejtésnek megvannak a sajátságai, amelyek végső fokon a népnyelvi ejtésben gyökereznek a nélkül, hogy bármelyik népnyelvi terület ejtéssajátságaival pontosan egyeznének. A magyar köznyelvi ejtés a népi ejtés fölé boltosodva kiegyenlíti a nyelvjárások ejtéskülönbségeit." (MNy. 34: 313.) — Ezt a részt abból a dolgozatból idéztem, amelyet Laziczius KoDÁLYnak A magyar kiejtés romlásáról c. híres előadása ellen írt, a rá gyakran jellemző érdesen elutasító stílusban. LAZicziusnak ez az írása (MNy. 34: 6—16) — megállapításai bármennyire is általános nyelvészeti alapokon állnak — nem őt, hanem Kodályt igazolta, valamennyi ott említett beszédhibát illetően, sőt abban is, hogy ki kell dolgoznunk más népekhez hasonlóan a magyar kiejtési normát (sajnos ez — legalábbis nagyrészben — ma is jövő időt jelent!). • •
