Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Szathmári István: Laziczius és a stilisztika [Laziczius et la stylistique] 466

LAZICZIUS ÉS A STILISZTIKA 471 C) Ball y, Bühler stb. nézeteinek az „áthasonítása". — Ezt írja Laziczius a már említett Emphatikus hangjelenségek c. kéziratos dolgozatában (10): „Bally szempontjait és módszerét kettős céllal követjük: 1) Azt akarjuk, hogy itt nálunk is ismertté tegyük Bally rendszerét, mégpedig minden félreértéstől mentesen; — 2) módszerét alkalmazva a magyar nyelvre vonatkozólag is értékesíteni akarjuk eredményeit." Vegyük azonban még hozzá, hogy Laziczius nemcsak megismertette és alkalmazta nyelvünkre a korabeli legjelentősebb nyelvészeti, stilisztikai eredményeket, módszereket, hanem mindig bírálta, ill. igazi szakemberként tovább is építette, összefoglalva: áthasonította őket. Ezúttal a stilisztika szemszögéből fontos három jelenséget emelek ki: az érzelemkifejezóst, a szinonimikát és a jelentésórtelmezést. a) Ha nem érthetünk is egyet azzal a korábbi felfogással, amely szerint a stílus valami érzelmi többlet ós a stilisztikának az érzelmek kifejezésbeli módjaival kell foglalkoznia, az vitathatatlan, hogy ez igen lényeges kérdése a stílus tudományának. Laziczius hangsúlyozza, hogy a nyelv elsősorban az órtelemkifejezés szolgálatában áll, de ellátja az érzelemkifejezés feladatát is, mivel „legtárgyilagosabbnak látszó megállapításainkba is beszüremkednek érzelmeink" (Altalános nyelvészet 76), mégpedig mind az egyéni, mind a társas, társadalmi viszonyokat is kifejező érzelmek. Majd — Ballyt követve — a nyelvi tények érzelmi hatását illetően megkülönböztet természetes affektivitást (ilyenkor az érzelmi hatás magából a nyelvi téynből származik, pl. részeg helyett pityókás, sovány helyett nyeszlett) és környezetfelidóző affektivitást (ebben az esetben a szavak stb. az érzelmi hatást sajátos környezetükből hozzák magukkal, s ilyenformán azt képesek is felidézni, pl. csehó 'rossz hírű kocsma'). Azt a módszert szintén ismerteti, amellyel az érzelemmel telített nyelvi eszközöknek az ún. expresszív rendszere létrejön (az „elhatárolás", a „jelentéselhatárolás" és az „azonosítás" lényegét, a példákat, valamint Gombocz hangsúlyosztályozásának bírálatát 1. i. m. 85—90).3 A magyar nyelvjárások c. munkájában arra is utal LAZICZIUS, hogyan hozhat létre a nyelv érzelemkifejező eszközöket. „A nyelvnek mi sem könnyebb, mint lefoglalni órzelemkifejezésre az olyan alakokat, amelyek az órtelemkifejezés szempontjából fölöslegesek" (41): a várj mellett az ikes ragozás hatására keletkezett várjál így lesz pl. az enyhébb parancs, az inkább kérő felszólítás kifejezője. Ezután jó néhány hasonló, stílusértékkel rendelkező nyelvjárási jelenséget felsorol a grammatika területéről (uo. 41—4), majd így fejezi be mondanivalóját: „ . . . Csak a legjellegzetesebb eltéréseket (értsd: a köznyeívi-3 Itt jegyzem meg: Laziczius már 1935-ben (és utána is többször) elmarasztalja Zolnai Bélát, hogy — a „stilisztika" szótól megtévesztve — Bally gondolataiból és eredményeiből nyelvesztétikát csinál vagy akar csinálni, holott mi sem áll távolabb Ballytól, mint a nyelvi tények esztétikai vizsgálata. Továbbá Zlinszkynek és Zolnainak szemére veti, hogy — Ballyval szemben — a történeti szempontot is be akarják iktatni a Bally-féle vizsgálódásokba. Való igaz, hogy „a Bally-féle stilisztika nem az esztétikum . . . szempontjából vizsgálja a nyelvi jelenségeket, hanem abból a szempontból, hogy milyen az érzelmi telítettségük, és milyen érzelmi hatás felidézésére képesek" (Altalános nyelvészet 84). ZOLNAI azonban maga sem „nyelvesztétikát csinált" elsősorban, hanem stilisztikát (1. Nyelv és stílus. Bp. 1967, Nyelv és hangulat. Bp. 1964), minthogy stilisztikán a teljes nyelvnek és nemcsak a szépirodalom nyelvének a stilisztikáját értette. Nem adhatunk igazat Lazicziusnak a másik váddal kapcsolatban sem. Tudniillik éppen Bally tanítványai — köztük J. Marouzeau — bizonyították be a történeti stílusvizsgálat létjogosultságát, sőt szükségességét (1. BALÁZS JÁNOS: III. NyKongr. 122—130).