Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)
Tanulmányok - Szathmári István: Laziczius és a stilisztika [Laziczius et la stylistique] 466
LAZICZIUS ÉS A STILISZTIKA 469 jába kerülni, jobbára a periférián maradt. És ehhez járult még, hogy 1934 után — mivel a stilisztikának mint külön tárgynak a középiskolai tanítását megszüntették - az efféle kutatások száma még inkább lecsökkent, valamint a külföldi eredmények is kevésbé jutottak el hozzánk. (A korszak két kiemelkedő stilisztikusának: ZLINSZKY ALADÁnnak és ZOLNAI BÉLÁnak a munkásságáról 1. SZATHMÁKI ISTVÁN: Nyr. 91: 389.) 4. Mint fentebb már jeleztem. Laziczius önálló magyar stilisztikát, sőt ,,par excellence" stilisztikai jellegű tanulmányt sem írt1. Mégis mindenekelőtt Saussure és a prágai iskola általános nyelvészeti nézeteinek, módszereinek, valamint Bally stilisztikai munkásságának a megismerése, továbbgondolása, a nyelvünkre való alkalmazása, továbbá fonetikai—fonológiai kutatásai stb. következtében nemcsak hogy lényeges, ma is hasznosítható megállapításokat tesz a magyar stilisztikára vonatkozólag, henem úgyszólván ki is dolgoz egy-egy részterületet. A) Az emfatikumok. — Az a körülmény, hogy Laziczius fő munkaterülete a hangtan volt; hogy kutatásaiban határozottan a funkcionális szemlélet érvényesítésére törekedett; hogy a Bally stilisztikájában központi helyet elfoglaló órzelemkifejezés vizsgálatát ő is fontosnak tartotta — sok tekintetben megmagyarázza, miért említjük első helyen az emfatikumok tanát. Laziczius éles szemmel vette észre, hogy a hangtanban a fonómeken és változatokon (variánsokon) kívül meg kell különböztetni egy harmadik jelelemfajtát is: az emfatikumokat. A hosszú ä-val ejtett nagy (pl. nagy, nagy csend) ä hangja, a harmadik szótagon hangsúlyozott érthetetlen szokatlan hangsúlya ugyanis nem sorolható a változatok közé — mint ahogy a Trubetzkoy-iskola tette (egyébként ez az iskola „stilisztikai" változatoknak nevezte) — mert (a bühleri hármas funkciót véve alapul) ezek a jelenségek két funkciósak: a variánsok kifejezési funkciója mellett ún. felhívási funkcióval is rendelkeznek, érzelemkifejezésnek fontos eszközei. A Bally-féle stilisztikát véve alapul felsorolja és jellemzi — más nyelvekre is utalva — a magyar emfatikumok fajtáit (az ún. természetes affektivitás köréből: a hangok megnyúlása, az érzelmi hangsúlyeltolódások, a hangok minőségi eltérései, az emfatikus 1A teljes igazság kedvéért meg kell jegyeznem a következőket. Ennek a dolgozatnak a befejezéséhez közeledvén értesültem arról, hogy LAZICZITJS hagyatékában van egy kéziratban fennmaradt stilisztika. HARMATTÁ JÁNOS akadémikus jóvoltából — segítségét ezúttal is hálásan köszönöm, úgyszintén KOVÁCS FERENC professzor tájékoztatását — hozzá is jutottam. A 247 tintával írt, igen jól olvasható féllapot tartalmazó — minden valószínűség szerint egyetemi előadásként elhangzott — munka ezt a címet viseli: CH. BALLY, Traité de stilistique française. Valóban, Bally stilisztikáját ismerteti világos előadásban. Ez azonban nem egyszerű ismertetés, mert egyúttal értelmezi, megvilágítja Bally tételeit, és — ez nekünk különösen fontos — jobbára magyar (néha orosz stb.) nyelvi példákon mutatja be őket, közben bírálván a tárgyalt jelenséggel kapcsolatos magyar szakirodalmat (pl. a szinonimák összefüggésében FINÁLY, PORA megállapítását, eljárását stb.). Ezenkívül a LAZICZIUS hagyatékában található még egy 64 hasonló féllapon megírt dolgozat „Emphatikus hangjelenségek" címen és ,,1934—35" jelzéssel, ami minden bizonnyal arra utal, hogy ekkor adta elő. Ebben a — befejezetlennek látszó — munkában bizonyos alapos tudománytörténeti visszapillantás után az emfatikum lényegét tárgyalja, majd (a 36. laptól) azzal folytatja, amivel az előbb említett dolgozatát kezdte: mit ért Bally ,,stilisztiká"-n stb. Véleményem szerint — bár Bally legfontosabb tételei, eredményei (mint röviden meg fogjuk látni) helyet kaptak Laziczius dolgozataiban — nem kis haszonnal járna Laziczius itt említett két kéziratának a megfelelő megjelentetése — nem utolsósorban éppen a funkcionális stilisztika teljesebb kidolgozása érdekében.
