Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Szathmári István: Laziczius és a stilisztika [Laziczius et la stylistique] 466

LAZICZIUS ÉS A STILISZTIKA 467 szemléletmódot elismerő, valamennyi eredményt figyelembe vevő nyugodtabb munka korszaka. 2. Laziczius és a stilisztika kapcsolatáról már az sok mindent megvilágít, ha számba vesszük, mi vitte érdeklődését munkálkodása során e felé az — irodalom- és nyelvtudományhoz egyaránt hozzátartozó — diszciplína felé. a) Mindenekelőtt egész egyénisége, valamint a kutató tudósra, az előadó tanárra jellemző vonások. Ezúttal hadd emeljem ki széles látókörét, alapos tájékozottságát (ennek köszönhető, hogy figyelme kiterjed a nyelv egészére és hogy a jelentkező problémák felgöngyölítésében sohasem áll meg félúton); az ,,új" iránti érzékét (nálunk igazában ő juttatja szóhoz először Saussure-t, Ballyt, Bühlert, a prágai iskolát; ott van a külföldi kongresszusokon, igazi tekintély a külföld előtt) ; a nyelv általános kérdései és az elmélet utáni érdeklődésót (ő maga hangsúlyozza, hogy a XIX. század az anyagfelhalmozódás százada, a XX. században azonban az elvi, elméleti munkára tolódott el a tevékenység súlypontja, erre példát ad, még a stilisztikát illetően is, mint meg fogjuk látni; vö. TAMÁS LAJOS: III. NyKongr. 14); módszertani következetességét (FÓNAGY IVÁN erre utal Laziczius Fonetikájának 1963-as kiadásához fűzött utószavában: ,,Laziczius úgy ismerteti, úgy bontja ki a problémát. . ., hogy a tárgyalásban egyúttal bennefoglaltatik a tárgyalt jelenség kutatásának menete is. Vagy olyan módon ismerteti a kérdés — pl. a szótag kérdésének — történetét, hogy lépésről lépésre jutunk közelebb a szótag mibenlétének megértéséhez. A bonyolult, szerteágazó vitán keresztül a jelenség bonyolultságát, a jelenség belső ellentmondásait ismerjük meg. Ez a hegeli módszer jellemzi Laziczius sok más írását . . ." i. h. 200); ós most már csak mintegy „járulókos" elemként: kérlelhetetlen logikáját, lényeglátó képességét, páratlan kritikai érzékét és vitatkozókópességót. b) Hogy a kifejezésmód, a stílus — enyhén szólva — nem volt idegen, de még közömbös eszköz sem a Laziczius számára, azt saját írásai is igazolják. Fogalmazásmódja mindig lényeglátó, világos, logikus, szabatos és fordulatos, hatása alól még az sem vonhatja ki magát, aki egyébként nem ért egyet egyik-másik vagy éppen több állításával. FÓNAGY IVÁN találóan jegyzi meg: ,,Sokszor élesebben, világosabban fogalmazza meg az egyes munkák mondanivalóját, mint az idézett szerző" (i. m. 200.). — Az itt mondottak igazolására idézem Jeltan, elemtan című tanulmányának egy bekezdését, amelyben — a fonológia fogadtatásáról szólva, mintegy bevezetésként — kérdésekkel élénkítve kelti fel az érdeklődést az új tudományág iránt: „Meleg fogadtatás az egyik oldalon, rideg visszautasítás a másikon — kinek van itt igaza? a fonológusoknak-e vagy az ellenzékieknek? Melyik csoportnak egészen, vagy részben talán mindkét félnek? Ezek azok a kérdések, amelyek nem is annyira a szembenálló két tábort érdeklik, hanem a harmadikat, a legnagyobbikat, amelybe azok a nyelvészek tartoznak, akik sem pro, sem contra nem keveredtek bele a vitába, mert meg akarják várni a végét, ós látni akarják, melyik álláspont kerekedik felül" (NyK. 49: 173). c) Annak a kialakulásában, hogy Laziczius mindig érdeklődött a stílus kérdései iránt, nyilvánvalóan szerepe volt a tudósi pályán való elindulásnak. Kezdetben az irodalomtudomány vonzotta. A középiskolában Babits a tanára. Majd oroszul jól megtanulván, orosz irodalmi, továbbá esztétikai problémák foglalkoztatják (Dosztojevszkij, Tolsztoj stb.), bölcsészdoktori disszertációját „Belinszkij és Hegel" címen írja meg, ós a szi-