Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Szalamin Edit: A magyar mondatformák kérdéséhez [cirill] 453

A MAGYAR MONDATFORMAK KÉRDÉSÉHEZ 457 • , • -M • : • lagos, a névszói-igei léte feltételezi az igei mondatforma meglétét, az előbbi az utóbbiból vezethető le — szinkronikus síkon. 6. Vegyük szemügyre a következő mondatok állítmányi részét: (1) Elsőnek tudta meg a hírt. Nyugodtan közölte. Okosan magyarázta meg, gyorsan megértettük. (2) a Betegnek látszol. Ostobának tartják. Hiúnak mondják, b Az öreg még fürgén jár. Betegen fekszik. Szomorúan üldögél. cTisztként szolgál. Vasutasként- dolgozott Tavaly mint csoportvezető működött, d A gyerek újabban szemtelenül viselkedik az iskolában. e A bejárat két dór oszlopsorból áll. f K és z ( en) van a vacsora. (3) Húsz éves múlt. . Péter nem maradt tanító, hanem tanár lett. i (4) Péter tanár. Tanár vagyok. Tanár vagy. Látható, hogy a csoportok nem homogének: az (1) csoport tulajdonképpen szembeállítható a többi csoporttal, amelyek az igei állítmány lexikai tartalmának „kiürülése" tekintetében mintegy fokozatokat alkotnak. Ez azonban az alább kifejtendők szempontjából nem lényeges eltérés, ezért eltekinthetünk tőle. Különösebb elemzés nélkül is világos a fenti mondatok néhány közös vonása: 6.1. Az állítmányi rész közlésbeli értókét nem annyira az igei állítmány, mint inkább a különböző névszókkal kifejezett határozó adja meg: az öreg fürge, beteg, szomorú stb. A megfelelő névszók e szemantikai dominanciáját a közlésben, a beszédben a szórend és a hangsúly emeli ki. (Erről 1. alább.) 6.2. A mondatok túlnyomó többségében a határozó szoros szemantikai kapcsolatban van az alannyal is, igaz, a (4) csoport kivételével csak saját lexikai tartalommal rendelkező ige közvetítésével, azon keresztül. A (4) csoportban éppen ez a közvetítés „szűnik meg", s ezáltal lehetővé válik két névszó, alany-állítmány „közvetlen" egymásra vonatkoztatása, ha úgy tetszik, a „tiszta állítás", a prédikáció: ő tanár. (A „közvetlenségről" alább még lesz szó). 6.3. A fenti mondatok harmadik jellemző tulajdonsága nem ilyen kézenfekvő; rejtettebb, mélyebb. A mondatok egyes csoportjainak sorrendje nem önkényes, hanem meghatározott tendenciát követ: az igei állítmány jelentésének általánosulása felé mutat, s ez az általánosulás az ige lexikai tartalmának „kiürülésével", redukciójával halad párhuzamosan. A (4) csoportban, ilZíLZ HZ utolsó sorban a csak grammatikai funkcióval rendelkező ige, helyesebben k o p u 1 a jelenik meg: van. „A van annyira tartalmatlan és kép.