Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)
Tanulmányok - Szalamin Edit: A magyar mondatformák kérdéséhez [cirill] 453
456 SZALÁMIN EDIT 4. A magyar nyelvtani szakirodalom gazdag, vizsgálati módszereiben is sokszínű anyagot halmozott fel a nominális mondat kórdóskörét illetően, főként az ún. azonosító mondatok elemzésével kapcsolatban. Különösen nagy jelentőséget tulajdonít az azonosító mondat nyelvtani elemzésének BODNÁR FERENC, aki a kérdésnek több tanulmányt szentelt (5, 6, 7). Az iskolai elemzés oldaláról közelítette meg a problémát BALÁZS-PIRI ALADÁR (2), az elvi eredmények és vizsgálati módszerek áttekintésére törekedett ELEKFI LÁSZLÓ A predikatív viszony c. dolgozatában (13). (Az elemzés problémáit vizsgáló egyéb munkákra — más összefüggésben — alább hivatkozom). A van igós mondatok vizsgálatának mintha kevesebb figyelmet szentelt volna nyelvtani hagyományunk. A kérdést felvető ill. részletesen elemző művek jórészt a századforduló táján születtek VERESS IGNÁC (33), SIMONYI ZSIGMOND (28), KALMÁR ELEK (16), KLEMM ANTAL (21) tollából. 4.1. A magyar nominális mondat problematikájának vizsgálatában új szakaszt nyitottak a 60-as években a CHOMSKY nyomdokain megindult generatív grammatikai kutatások. Elsősorban SZÉPE GYÖRGY (31), DEZSŐ LÁSZLÓ (9) ós KÁROLY SÁNDOR (20) munkáira kell hivatkoznunk. A verbális és nominális mondatforma e cikkben vizsgálandó összefüggése szempontjából több nyelvi tényre vetett új fényt DEZSŐ dolgozatának a névszói és igei állítmány kapcsolatáról szóló fejezete (9, 78 — 81). A szerző kimutatja, hogy a névszói és igei állítmányú mondatok a magyarban egységes szórendi és hangsúlyozási rendszert alkotnak. Az igekötős ige szórendi viselkedése megfelel a kopulás névszóénak: A fiú =j£ mindig elment; A fiú # mindig jó volt stb. (A 4t= je l & téma-réma tagolódás jelölésére szolgál.) A kopula és az ige szórendi viselkedésének megegyezése a kopula igei természetét, a lótigével és a teljes jelentésű igékkel való kapcsolatát bizonyítja, amint erre SZÉPE is utalt a minden igében megtalálható kopula-jelleget hangsúlyozván (31, 280). Szépe és Dezső említett művei a névszói és igei mondatforma párhuzamát emelték ki. A jelen dolgozat annyiban kíván tovább lépni, hogy megpróbál fényt deríteni a két mondatforma közvetlen szinkronikus kapcsolatára, elveiben és módszerében Zsilkának ill. Jurcsenkonak a generatív grammatikai kutatásoktól eltérő irányú kutatásaira támaszkodván. 5. Mondattani szakirodalmunk tanúsága szerint a névszói-igei és bizonyos típusú igei állítmányú mondatok tartalmi és formai összefüggésének, rokonságának gondolata korántsem új. A van, lesz, marad igéket tartalmazó névszói-igei állítmányú mondatok ós egyes állapotfóle határozós szószerkezetek rokonságára már SIMONYI első iskolai nyelvtanai is utaltak, s a későbbiek során is gyakran hivatkoztak rá a különböző szerzők, pl. BEKÉ ÖDÖN (4), KUBÍNYI LÁSZLÓ (23), KÁROLY SÁNDOR (17, 447 — 448), TOMPA JÓZSEF (32, 327). Hangsúlyozza az összefüggést a MMNyR is (24/2, 77, 127 — 128). SZABÓ DÉNES szerint pl. ,,a névszói-igei állítmány szerkezetileg nem más, mint egyfajta adverbális állapothatározós szintagma" (30, 357), s ő a tanár lesz féle szerkezeteket fel is veszi az állapothatározós szintagmák közé. Ha a besorolást és az elnevezést illető vitatható részletkérdésektől eltekintünk, tisztábban áll előttünk az a vitathatatlan tény, hogy a névszóiigei ós igei típusú mondatformák nem állnak mechanikusan egymás mellett, nem függetlenek egymástól, hanem ellenkezőleg, összefüggenek egymással a mai magyar nyelv rendszerében. A kérdés már csak az, hogyan függnek össze. Feltételezésünk szerint úgy, hogy a névszói-igei típusú mondatforma az igei típushoz képest másod-
