Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Szabolcsi Miklós: Megjegyzések egy magyar stílusjelenséghez [Quelques remarques sur un phénomenes stylistique hongrois] 441

MEGJEGYZÉSEK EGY MAGYAR STÍLUS JELENSÉGHEZ 451 Encore un silence, Marat se léve. „A bientôt, dit-il. . . Voilà mille francs pour ton poker de ce soir. — François! je le tirerai de là, tu sais. Il sort. „François!" crie Mathilde. Il rentre. ,r (livre de Poche, Buchet-Chastel, Paris [1963] (56—57. 1.) A német irodalmi nyelvben a XIX. sz-i és XX. sz. elejei szerzőknél az idézetjelölőknek gazdag változatait találjuk. Elsősorban szintén a beszódhelyzet jelzésére, a beszéd funkció jelölésére: Gottfried Keller még a fuhr fort, — begann wieder, antwortete verwundert, rief plötzlich formákat használja, természetesen a sagte mellett. Néhány évtizeddel utóbb, Heinrich Mann-nál már stöhnte er, flüsterte er, raunte eine Stimme, jammerte formákat lehet a IV. Henrik egyetlen oldalán összegyűjteni. Míg a magyar írók által olvasott bécsi Arthur Schnitzler prózai műveiben a beszédhelyzetre illetőleg funkcióra vonatkozó idézet jelölők a túlnyomók (a Der Weg ins Freie néhány lapján: — sagte, fragte, — mellett: unterbrach, erwiederte, seufzte, rief, erklärte, wiederholte, entgegnete, fuhr fort és ezek módhatározós bővítései: erwiederte lebhaft — típus olvashatók), az expresszionista iskolán átment Franz Werfelnól a magyarban előforduló szerkezetekhez hasonlókat találunk: . . . legte seinen Arm um die Schulter des Knabens:. . . Der Oberleutnant trat anmutig an ihre Seite: Sie kokettierte schwermütig: (Franz Werfel: Kleine Verhältnisse, Berlin—Wien—Leipzig, Paul Zsolnay V. 24—25.) Olyan példát azonban, amely a következő lépést megtenné, tehát a magyar — ugrott fel szerkezethez hasonlót itt sem találtam. 8. Nehéz, bár nem teljesen lehetetlen oksági viszonyt feltételezni e jelenségek között. Kellően még ki nem derített párhuzamosságok észlelhetők a magyar ós német, magyar ós francia irodalmi stílus fejlődése között. Űgy látszik, a XIX—XX. sz.-i prózaírás általános iránya, szükségletei, az írói beszéltető technika fejlesztésének igénye, differenciálták — több nyelvben egyszerre — az idézetet jelölő szerkezeteket, s erre a folyamatra irodalmiművészeti áramlatok (romantika, expresszionizmus) gyorsítóan hatottak. A magyar szerkezet esetében egyszerre lehet tehát szó áthatásról ós párhuzamosságról. Mindebből következik, hogy a leírt jelenség kifejlődését arra is példának tekintjük, hogy a stilisztikum hogyan válik konvencionált nyelvi eszközzé. Ugyanakkor úgy látszik, hogy részint a magyar irodalmi stílus erős metaforizáló hajlama, és természetesen a magyar nyelv agglutináló természete kedvezett is az idézetjelölő sajátos formái kifejlődésének. SZABOLCSI MIKLÓS