Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Szabolcsi Miklós: Megjegyzések egy magyar stílusjelenséghez [Quelques remarques sur un phénomenes stylistique hongrois] 441

450 SZABOLCSI MIKLÓS lármát — a második vicispán úr odafenn nem tud alunni." (Jókai Mór Összes Művei, Regények 38. 305, 309. lap.) 6.3. A XX. sz. első éveiben ismét túlnyomó az átlagos prózában a — mondta, — szólt típusú jelölés. Még az új törekvéseket képviselő szerzőknél — mint Bródy, vagy mint Gozsdu és Petelei is a régi forma túlnyomó. Szomorynál pedig, franciás módon az idézetjelölő módhatározóval való „színesítése" az uralkodó (szólott enyhén, feleltem tétován); Gárdonyinál pedig népieskedő változatok (. . . mondok). A század első évtizedében áll be hirtelen változás. Az ekkor keletkezett elbeszélések, regények láthatólag akarattal törekszenek az idézet jelölő eddigi konvencióinak megtörésére. Jól látható ez a törekvés Kaffka Margitnál, ahol általánosak az ilyen szerkezetek: — áll meg, — fordul hozzá határozottan, — nyitotta tágra a szemét, — pszichologizált maga elé morogva, — tápászkodott föl — stb. (Asszonyok, Két nyár, Magyar Elb. III. köt.) Molnár Ferenc ekkoriban keletkezett Széntolvajok-jában pedig ilyen szerkezetet használ: ,,Hoop — röpül Kleinberger úr szene." (Magyar Elb. II. 1246.) Ezidőtől fogva szinte általánossá válik az idézet jelölő változatos használata, annyira, hogy a 10-es évektől a ,,szólt" — szinte már csak ironikusan stilizáltán fordul elő. Természetesen a vitalista, majd expresszionista áramlatok hatása, mint Szabó Dezsőnél, — bátorította, felszabadította az író törekvését a változatosságra, sőt ez áramlatok meg is követelték azt. (Ezt a jelenséget láthatni Pap Károly, Gelléri Endre novelláiban is.) Viszont: más stílusideálhoz kötődő íróknál visszatérés észlelhető a korábbi egyszerűbbnek látszó gyakorlathoz, ez a sajátos „visszafelé stilizálás" szándék látható Krúdy és Karinthy prózájában, ahol a mondta, szólt ismét túlnyomóvá válik. 6.4. Ez a kétfajta gyakorlat — a kissé archaikus ízű — szólt, — mondta használata és a tapadásos idózetjelölő széleskörű további kiterjesztése máig jellemző a magyar irodalmi prózára. Egyetlen példa: A Kortárs 1976/1. számában Jókai Anna Az építkezők c. elbeszélésének 1. lapján (35. lap) az alábbi szerkezetek fordulnak elő: — szabadkozott — , motyogta —, megnyílt a zsírpárna a szeme körül —, — mondta —, — letette őket. . ., — kiáltotta utána . . ., — a vállát is megütötték:.., — úszott egy kurjantás — Karinthy Ferenc Házszentelő c. elbeszélésének egy lapján (45) az alábbi idézetjelölőket találjuk: — derült — , —mondta —, — fecsegte —, — intett Fabriczky felé — mordult vissza —, —odaszólt. 7. Felvetődhetik a kérdés: vajon a magyar irodalmi stílus belső fejlődéséről, írói leleményből általánosított egyéni kezdeményezésből keletkeztek-e a formák, vagy másképpen: pl. idegen nyelvű irodalmak hatására. Ezt a kérdést is éppen csak feltenni tudjuk, megválaszolásához alaposabb kutatás kellene. Űgy látszik a francia irodalmi nyelvben a XIX. sz.-ban a dit, répondit az uralkodó ós az idózetjelölők skálája csak a beszódhelyzet jelzésére terjed. Maupassant egy novellájának egy lapján (Garçon, un bock! . . ., Oeuvres Complètes . . . Miss Harriett. Paris, L. Conard, 1908. 233. 1.) az alábbi változatokat találjuk: je balbutiai, il répondit placidement, ... je cherchai une phrase, il répliqua avec résignation, j'insistai, il prononça, il s'écria, . . . une voix répéta, il demanda. — Egy jellegzetesen a XX. sz-i francia prózastílus konvencióját követő mű, Roger Vailland Drôle de Jeuje — is általában a fit—il, dit—il stb. formákkal él, és túlnyomóak nála a jelöletlen idézetek. Sok esetben a fizikai cselekvést az előző mondatban jelzi, nem kapcsolja az idézethez, (az a forma, amelyet Jókainál írtunk le). Pl.