Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)
Tanulmányok - Szabolcsi Miklós: Megjegyzések egy magyar stílusjelenséghez [Quelques remarques sur un phénomenes stylistique hongrois] 441
MEGJEGYZÉSEK EGY MAGYAR STÍLUSJELENSÉGHEZ 449 tartalomadásról, és mikor csap át a két mondat viszonya valamilyen más kategóriába." (i.m. 202.) Mindkét esetben jelentésátvitelről, illetőleg konvencionált metaforáról van szó. Az irodalmi stílus pedig állandóan termeli a metaforákat, majd ezeket „megfagyasztja". Az idézetjelölő mondta —• ugrott fel forma is ilyen „megfagyott metafora". 6. Mikor jelentkezik a leírt idézetjelző — változatsor a magyar irodalmi nyelvben? A kérdés megválaszolása alapos történeti tanulmányokat igényelne, ezúttal néhány megjegyzésre szorítkozom. 6.1. A XVIII. sz. elején a magyar szépprózai stílus egyik megalapítójánál, Faludi Ferencnél már észrevehető a törekvés az idézetjelölő differenciált használatára. A Téli Éjszakák túlnyomóan drámai dialógusként jelzett (szereplő neve az egyes idézet előtt) formájától a Dardanus már többfajta változatot felmutató formájáig (. . . és úgymond:; ... előállítá, mondván:; ilyen beszédet tartott: ; . . .feleié:) A XVIII., XIX. sz. folyamán a — felel, — mond, — kére formák lesznek általánossá. De már Kölcsey Ferencnél is figyelmesek lehetünk a változatosság határozott igényére: „— Nem jófélék! — mondta a negyedik. — Igen bizony! — szólt közbe az ötödik. — Hiszen a ménespásztor látta hogy a múlt héten, éjjelenkint, valami lóhátas ember ment hozzájok. — Sírást mondott kend az előbb? — ezt kérdé a hatodik. — No no, gyermeksírást ! — magyarázá a hetedik. — De miért rejtegetőznek ? — tünődék a nyolcadik. Felszólalt a kilencedik: „meglássa ketek, titok van a dologbanT" Es ebben mindnyájan megállapodtak." (A vadászlak 4., Magyar Elbeszélők, szerkeszti: Illés Endre, Szépirod. 1961. 1: 234. lap). Kisfaludy Károly Sulyosdy Simonjában pedig már ilyen idézetjelölővel találkozunk : — dörmögött a mester . . . (I.m. 1: 223.) 6.2 Mindennek ellenére szinte az egész XIX. sz.-i magyar prózastílusban a — mond, — feleié, — szólt típusú idézetjelölőktúlnyomóak. Az egyedüli kivétel Jókai Mór, akinél világos a változatosság, a kiterjesztés szándéka. A Rab Ráby egyes fejezeteit végig elemezve a fenti kifejtett forma előzményéül a mozdulatot, szándékot ábrázoló, ponttal lezárt mondat előzi meg az idézetet. „Aztán még egy negyedik pipát is előkeresett ; szép faragott tajtékpipa volt pedig, azzal meg a hátat fordító Rábyt kínálta meg. — No kollega uram, hát maga is gyújtson rá ebből a kospallagiból! Ráby ekkor odafordult hozzá, s megköszönte. — Én nem dohányzom. A tekintetes úr meglepetve szólt : — Mi a mente ? Hisz ez az úr Ráby Mátyás! Ráby a szemébe bámult a rab kollegának. — Honnan ismer engem az úr ? A tekintetes úr valami furcsa hangon nevetett. — Hehem! Én nagyon jól ismerem az urat, de az úr nem ismer engem, Pedig találkoztunk egyszer." ,,. . . Egyszer aztán bejött a porkoláb. — Jelentem alássan, az a parancsolat, hogy a rab urak ne csapjanak nagy :
