Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Sebeok, Thomas A.: A „dialektus” állatszemiotikai szempontból [„Dialect” from a Zoosemiotic Perspective] 435

A „dialektus" állatszemiotikai szempontból „. . . minél több részletvonalból rajzoljuk meg egy-egy nyelvjárás képét, annál hívebb lesz a rajzunk. Minél több kritériumot vonunk be vizsgálódásunk körébe, annál pontosabb eredményt várhatunk tőle. E tekintetben kétség nem is merülhet fel" (Laziczius 1932, 54). Magyar szakemberek (HORÁNYI és SZÉPE 1975, 6) néha említést tesznek LAZICZITJS nyílt szemiotikai gondolatairól. így jól ismert tény, hogy „Általános nyelvészet"-ének számos részében következtetéseket von le abból a saussure-i megfigyelésből, hogy a verbális jelenségek szemiotikai jellegűek, ós hogy a jelek rendszereket alkotnak (LAZICZIUS 1942, 26 kk., 69 kk.). Laziczius szemiotikája alig megy tovább Saussure-ónál, de egy fontos, speciális szempontból túlhalad mestere koncepcióján: amíg a társadalmi pszichológia széles kereteiben (vagy NA VILLE elnevezésével szociológiában) (SEBEOK 1974a, 219 k.) Saussure látszólag sohasem képzelte el a jelfolyamatok lehetőségót az emberi léten kívül, Laziczius — egy jelentős kitérésében — szembeállítja a verbális jeleket a mézelő méhek jelfolyamataival, amelyeket KARL VON FRISCH tárt fel (LAZICZIUS 1942, 31, vö. SEBEOK 1972, 11. jegyzet). Lazicziusnak az a tulajdonképpeni következtetése, hogy a méh lehet az üzenet forrása és rendeltetési helye; de az a megállapítása, hogy ez az üzenet soha nem jelöl, azaz nincs kognitív funkciója (,,A méhek nyelve ... az ábrázolásra már képtelen"), tévesnek bizonyult: részben azért, mert egy olyan 1923-as beszámolón alapult, amely a kutató saját szavai szerint „figyelmen kívül hagyta a legérdekesebb szempontokat" (FRISCH 1967, vi) és részben, mert úgy gondolom, hogy Lazicziust indokolatlanul korlátozta a KARL BÜHLER (LAZICZIUS 1966, 16, 46, 61, 64) által népszerűsített, túlzóan leegyszerűsített modell a kommunikációs aktusról. Nyugodtan feltételezhetjük, hogy Laziczius közvetve, Bühler munkájából szerzett tudomást a kiváló müncheni zoológus kísérleteiről (vö. BÜHLER 1932, vi k.; SEBEOK 1972, 35 k.) Számunkra azonban nem az a fontos, hogy az állatszemiotika későbbi fejlődése látszólag érvénytelenített egy futó megfigyelést, amelyet Laziczius nyelvészeti kontextusba ágyazott, hanem az, hogy Laziczius kiváló érzékenységgel előrevetítette azt, ami azóta valóban élő vitatémává vált: „Lehetséges-e komparatív szemiotika?" (SEBEOK 1970). Ebben a szükségképpen rövid tanulmányban, amelyben tiszteletünket rójuk le emléke iránt, szeretném felhívni a figyelmet egy olyan problémakörre, amely bizonyára izgatta volna Laziczius tudományos fantáziáját, ha a megfelelő adatokat még életében feltárták volna. Adottnak véve azt a kétségtelen tényt, hogy sok állat (magábafoglalva többek között a rovarok fajtáit, békákat, madarakat és emlősöket) dialektusokat fejlesztett ki — némelyeket örökölték, másokat megtanulták, de mindig a környezet és az öröklés nagyon komplex kölcsönhatásában (BROWN 1975, 433; WILSON 1975, 168) — megkérdezhetjük, hogyan szélesíti ez a tény a mi gondolkodásunkat a nyelvi fejlődésről vagy két kissé különböző szempontot fölvetve: milyen fejlődési funkciót tulajdoníthatunk az emberi dialektusok sokféleségének és milyen fontos következtetést