Nyelvtudományi Közlemények 77. kötet (1975)
Tanulmányok - Gheno, Danilo: Az erza-mordvin névutók áttekintése (Első közlemény) [Aperçu des postpositions en mordve-erza (Premiére partie)] 45
52 GHENO, DANILO névutója végül is főnévi tőhöz köthető (pl. nem kizárt, hogy a kondamo kötővé is, amelynek nagyon régóta névmási értéke van, a nyelvi fejlődés kezdetén konkrét jelentéssel és főnévi funkcióval bírt). Az utóbbi állításra vonatkozóan meg kell vizsgálnunk az ejsç, ejstç, ejs stb. névutói sort (1. II. fejezet 5.). Ennek a sornak közvetlen kapcsolata van az eé 'övé, maga' névmással. Szorosan véve tehát névmási eredetű (vö. Evs 236). Mindazonáltal D. V. BUBBICH az eé(^ es)-nek eredeti 'közép, benső, szív, lélek' jelentést tulajdonít, régi formai variánsaként pedig az *ez(~*ez)-t jelöli meg.11 BUBBICH szemantikai hipotézise bizonyára nagyon közel jár az igazsághoz, mivel más finnugor és nem finnugor nyelvekből is vannak bizonyítékok arra, hogy a visszaható névmás nyelvtani szerepét gyakran olyan szavak töltik be, amelyeknek konkrét értelmük van. Példaképpen gondoljunk a magyar maga névmásra, melynek elvont grammatikai értéke éppen egy nagyon is konkrét korábbi jelentésből fejlődött ki (< :mag 'semen').12 Az *ez(^*ez) variáns másrészről lehetővé teszi, hogy pontosan megmagyarázzuk az ezga (~ ezgd) 'vmin végig' és ezdç (~ ezde) '-tól/-től' névutói alakok eredetét. Ha nem létezett volna az *ez variáns, a jelenlegi prolativusi névutóalak *esha (vagy *eéka) lenne, azaz a -ka végződés, amely történetileg megelőzte a -ga-t, a zöngétlen s szomszédsága miatt sohasem zöngésülhetett volna; míg viszont egy *ezka alak szabályosan átmehetett ezga-ba, (vö. Ser 242). Hasonló megjegyzések érvényesek az ezdç névutóra is: ha az alapszó es ~ eé lett volna, ma *estç vagy esetleg *este alakokkal találkozhatnánk. Az ejsç, ejstç, ejs is minden valószínűség szerint *ez(<r*f *ez)-ve megy vissza: az mcLE.-ban az~i-(-s kapcsolat gyakran módosul j + 5-szé — pl. kardazso « : kardaz) : > kardajso 'udvarban' kuzé « : kuzems) : > kujé 'felkúszott' (vö. SEB 241, EMSz 164). Abból a tényből kiindulva, hogy az eè{~ es) jelentése eredetileg 'benső, lélek', sőt talán 'emberi test' lehetett, KUDAEV (VMJa 32 : 172) úgy véli, hogy az ejsç, ejstç, ejs stb. névutói sor már az es objektív jelentésével összefüggésben jött létre. A magam részéről azt gondolom, nem szükséges ennyire, a mordvin nyelv őstörténetéhez visszanyúlni. Az ejsç/ejstç stb. szemantikai bázisa könnyen összeköthető a 'maga' elvont jelentésű eé névmással. Mint majd a III. fejezetben láthatjuk, a névszó -f ejsçjejstç stb. együttes egyfajta ,,bővelkedő esetszerkezetnek" tekinthető, ahol a ,maga' jelentést meg tudnánk okolni. Az itt említett nóvutó-sorról szóló fejtegetések befejezéseképpen megjegyzendő, hogy az egyes tagok felsorolásakor sem KUDAEV (VÖ. MVJa 32 : 170—172), sem A. K. IMJAREKOV (VÖ. GMJa 1 :338), sem pedig SEBEBBENNIKOV (vö. SER 241) nem nevezi meg az ezdç ablativusi formát, sőt az mdE. ejstç-t a mdM. ezda-hoz párosítják, és következésképpen elhanyagolnak egy moksa esta elativusi alakot is. Holott úgy tűnik, mind a kettő létezik. Az ezdç alak szabály szerint használható a határozott (vagy a birtokos személy-) ragozás ablativusi ragjának helyettesítésére: vö. Evs 60, 62, 63, 66, 75, 76 stb., valamint SER 39 (sic !). Egy mdM. esta névutó bizonyított pl. BuDENZnál (BMNy 38) és BuBRiCHnál (i. m. 67, 208 stb.). A pontos párosítás ez lenne: mdE. ezdç — mdM. ezda, mdE. ejstç — mdM. esta. Hogy KUDAEV és a többiek „megfeledkeztek" az ezdç névutóról, mentséget találhat abban a tényben, miszerint a mai mdE-ban az ejstç eredeti 11 L. részletesen D. V. BUBBICH, Istoriőeskaja grammatika erzjanskogo jazyka. Saransk, 1953. 208 — 211. 12 Vö. további példákkal GOMBOCZ Z., Jelentéstan. Pécs, 1926. 96 — 98.
