Nyelvtudományi Közlemények 77. kötet (1975)

Tanulmányok - Gheno, Danilo: Az erza-mordvin névutók áttekintése (Első közlemény) [Aperçu des postpositions en mordve-erza (Premiére partie)] 45

AZ ERZA-MOBDVIN NÉVUTÓK ÁTTEKINTÉSE 47 tinációhoz nagyon közeli fél-agglutináció — vö. a pando 'hegy' o-jának lekopása az alga (határozószó-)névutó 'alatt (el)' szóeleji a-jának hatására ; stolarjksto ftenc praé 'az asztalról leesett egy kanál' (Evs 236): a stolaiqksto agglutináció a stol' 'asztal' és a larjksto (határozószó-)névutó '-ról' között. Effajta alakulatok, analogikus hatást gyakorolva, előkészíthetnék egy sor újtípusú esetrag létrejöttét, s ezáltal előbb-utóbb kibővíthetnék az erza-mordvin meglevő esetkészletét5. Egy ilyen feltevés nem túlságosan merész : több eset található, amelyben a névutós szerkezet főnévi alaptagjára vonatkozó birtokos személyrag nem a névszóhoz, hanem közvetlenül a névutóhoz tapad, mintha ez utóbbi nem névutó, hanem esetrag lenne. Pl. : lotkan peckaiJt el i í"megállok a kályhád előtt' (P 2, 401) : a pecka-iJcelif birtokraggal ellátott fél-agglutinációs alak — vö. pecka 'kályha' és iJcel'if 'előtted', tkp. 'eléd' <C : ilcel'ev ~ (ilcel'ej » ilcel'i névutó 'elé' + -t e. sz. 2. sz. birtokrag ; ton ozak stol e k s ez em 'te ülj az asztalomhoz!' (GMJa 1:338): stol eksezem 'az asztalom mögé, az asztalomhoz', tkp. 'az asztal-mögém' — vö. stol 'asztal' és eksezem 'mögém' < : ekses névutó 'mögé' -f- -{e)m e. sz. 1. sz. birtokrag. Visszatérve arra a tényre, hogy az mdE.-ban a határozószó-névutók sohasem használatosak igekötőkként, megjegyzendő, hogy e nyelv számára voltaképpen idegen bármilyen előszócska-típus, hacsak nem számítjuk ilyennek az a tagadó szócskát az efféle kifejezésekben : a-jovtavica 'kimondhat-atlan', a-lamo 'nem sok, kevés' (EMSz 113, 176). Az mdE.-ban mintegy harminc névutó használható fel határozószóként (1. a II. fejezetben), azaz van körülbelül harminc határozószó-névutó. Az a körülmény, hogy a fonetikai egybeesésen túl szemantikailag sem nagyon különülnek el egymástól, azt sugallja, hogy az azonos alakú névutók és határozószók (az erzában, a magyarban, a finnben stb. egyaránt) eredetüket tekintve is összetartoznak : ez kétségtelenül helytálló. A vitatható csupán az, hogy a határozószók előzték-e meg létrejöttükben a nekik megfelelő névutókat, vagy fordítva. Megpróbálok némi fényt vetni erre a problémára, bár nehéz (és talán eredménytelen) még csak feltételezéseket tenni is. A latin utrumque latus circumfluit aequoris unda mondatban, a latus circumfluit szintagmát a puszta kifejezés síkján háromféleképpen lehetne felbontani : 1. latus i circumfluit, 2. latus circum I fluit, 3. latus i circum I fluit. Világosan kitűnik, hogy az így tagolt szintagmában a circum szócska 1. igekötővel, 2. viszonyszó-névutóval,6 ill. 3. határozószóval azonosul. Hasonlóképpen a vif alov tus 'erdő aljába ment' (EMSz 296) mdE. mondat a következő formákban bontható szét : 1. vif alov i tus, 2. vif i alov tus, 3. éif i alov i tus, ahol alov 'aljába, alá' 1. névutó, 2. igekötőszerű szócska, ill. 3. határozószó szerepében rögzítődik. A circum és alov funkcionális mozgékonysága az illető szintmagmákon belül egyrészt eredeti határozatlanságukra, másrész pedig olyan kifejezési képességükre mutat, amely idegen minden felszínes nyelvtani osztályozástól. Ezen a ponton, azt hiszem, már ésszerű nem ragaszkodni tovább az elsőbbség kérdésének taglalásához. Mindazonáltal kívánatosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy egyesek a határozószó genetikai elsőbbségét vall-5 A prepozíció egy hasonló fejlődési lehetőségéhez (ti. viszonyszó -*• eset-előrag) vö. G. DEVOTO, Enciclopedia Italiana. 28 (1935) : 193 (Preposizione címszó alatt). 6 A latinban is találhatók névszó után álló viszonyszók : vö. pl.

me-cum, quo-usque stb.