Nyelvtudományi Közlemények 77. kötet (1975)

Tanulmányok - Büky Béla: Sheila E. Blumstein: A Phonological Investigation of Aphasic Speech 293

SZEMLE-ISMERTETÉSEK 293 teljesítmény, amely a nyelvi képesség evolúcióját más megvilágításba helyezheti. E kísérletek elméleti általánosítása még nem történt meg. Az utolsó tanulmányok antropológiai természetűek, és azt tárgyalják, hogy az ősember csontleleteiből és eszközmaradványaiból milyen következtetéseket lehet levonni nyelvi képességeire vonatkozóan. A tanulságos kötetet rövid szószedet egészíti ki, amely a ritkább, szaktudományos kifejezések magyarázatát adja meg. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a válogatás kitűnő, és a recenzens nem is tud semmi olyan kiegészítést vagy kritkát hozzátenni a munkához, amely a válogatás készítője elé más feladatot állíthatna. Csupán a tárgy a nyelv keletkezésének problémája kelt néhány olyan gondolatot, amely általában a kérdésre vonatkozó irodalomban nem kap megfelelő magyarázatot. Úgy tűnik, hogy a nyelv keletkezését vizsgáló munkák nem integrálták eléggé az emberszabású majmok kommunikációjára vonatkozó újabb kutatásokat, továbbá azokat a munkákat, amelyek az emberi nem-verbális kommunikációval foglal koznak. A nem-verbális kommunikáció tekintetében pedig az evolúciós diszkontinuitás állat és ember között kisebb. A magasabb rendű állatok kommunikációjában fejlett metakommunikációs struktúrák figyelhetők meg, ezeknek kontextusteremtő hatása nagy. Ez az embernél még fejlettebb, elsősorban a relációnak, mint kontextusképző tényezőnek szempontjából. A metakommunikativ szituációmeghatározás jelentős tényező lehet olyan konszenzusbázis létrehozásában, amelynek alapján közös kódjelek, vokális jelek intézményesedhetnek. Nyivánvalóan ebben conditio sine qua non-ként játszik közre az emberi idegrendszer, elsősorban a nagyagyféltekék, fejlettsége továbbá az emberi hangképzés komplex modulációs képessége és nagymértékű beidegzettsége. A recenzens gyakran töprengett már azon, valóban annyira nincs-e különbség az egyszerű és a fejlett civilizációk nyelvei között, mint azt a nyelvészek állítják. S ha nincs is nyelvészeti szempontból, nincs-e a fogalomkészlet szemantikája szempontjából mégis. Úgy tűnik, erről nagyon kevés megbízható információnk van, és ez talán a nyelvészek és a kultúrantropológusok szemantikától való idegenkedésének tudható be. A különböző fejlettségi fokon álló nyelvek különbségeinek feltárása talán adhatna új szempontokat a nyelv keletkezésének rekonstrukciójához, noha nyilvánvaló, hogy a legegyszerűbb nyelvek is igen nagy fejlődésen mentek át. De ez áll a primitív társadalmak szerkezetére is, mégis ezeknek tanulmányozásából a társadalmi struktúra evolúciójára vonatkozóan sok adatot nyertünk. Végül az antropológiai leletek értelmezésében kevéssé érvényesül a kommunikáció szempontja, és a szakemberek viszonylag keveset próbálkoztak azzal, hogy rekonstruálják, milyen kommunikációs folyamatok lehettek szükségesek ezek használatához és készítéséhez. Nem csupán a nyelvi-logikai absztrakció fokának rekonstrukciója kellene tehát, amivel az anthropológusok próbálkoznak is, hanem az absztrakció kommunikációjának körvonalazása kellene. Különböző szimulációs módszerek (pl. számítógépes szimuláció és modellképzés) alkalmasnak látszanak e probléma jobb megközelítésére. Mindezek azonban csupán az értékes és gondolatgazdag könyv stimulációjára keletkező megfontolások, ilyenfajta irodalom nincs számottevő, tehát a szerkesztő nem is vehetett volna fel ilyent a válogatásba, Meg kell még említetni, hogy az e kötethez hasonló józan, tárgyilagos, tudományos kiadványok rendkívül jól szolgálják a világnézeti nevelés ós propaganda ügyét, sokkal jobban, mint a régebben divatos, deklaratív és a tényeket szívesen mellőző eszmefuttatások. Ezért nagyra kell értékelni azt a perspektívát, amelyet a Kossuth Könyvkiadó nyitott a Munka és emberréválás című kötettel, és amelynek szerves folytatása ez az alapos, időszerű, kiváló kötet. BUDA BÉLA Sheila E. Blumstein: A Phonological Investigation of Aphasie Speech Janua Linguarum. Séries Minor 153. Mouton, The Hague — Paris, 1973. 117. 1. Minthogy az afázia olyan patológiás jelenség, melynek nagymérvű beszédtevékenység-szintű kihatása, tünete van, a szerző — jóllehet nem orvos, feljogosítva érezte magát arra, hogy e tünetcsoporttal a nyelvészeti megközelítés felől kiindulva foglalkozzék. Ha az afáziás beszédet közelebbről nézi az ember, felismeri, hogy az afáziás hibák a fonológia, a lexika és a mondattan szintjén jól elkülöníthetően jelentkeznek e szintekre más-más formában vetődve ki. E felismerés méginkább feljogosítást ad a nyelvészeti