Nyelvtudományi Közlemények 77. kötet (1975)

Tanulmányok - Honti László: cirill 285

286 SZEMLE-ISMERTETÉSEK formák funkciócseréinek szisztematikus tárgyalására (ezekről csak el-elvétve ejt szót egyéb összefüggésekben) ; a könyv voltaképpeni törzsanyagát a fonetikai változások univerzáliáit (64—157), a grammatikai formák fejlődésében megfigyelt univerzáliákat (158 — 276), az implikaciós összefüggéseket (277 — 334) tárgyaló fejezetek és „Következtetések" (335 — 48) cím alatt a valószínűségi bizonyítás gyakorlati alkalmazását bemutató rész alkotják. Mindezt egy történeti áttekintést nyújtó és általános elméleti ós módszertani kérdésekkel foglalkozó fejezet, „A valószínűségi bizonyítás módszere a komparativisztikában" (7 — 63) vezeti be. Távol állt SEREBRENNiKOvtól az a gondolat — mint ezt ő maga leszögezi (6) —, hogy munkáját a valószínűségi bizonyítás módszerének tankönyvéül szánta volna, sokkal inkább azokra a törvényszerű nyelvi jelenségekre kívánta ráirányítani a figyelmet, amelyek a valószínűségi érvek alkalmazásakor segítségül szolgálhatnak. Az első fejezet (,,A valószínűségi bizonyítás módszere a komparativisztikában" 7 — 63) bevezetőjében (7) kijelenti, hogy a történeti-összehasonlító nyelvészeti vizsgálatokban akkor van szükség a valószínűségi bizonyításra, amikor a történeti folyamat rejtve marad a kutató előtt, aki így csak egy esemény eredményét ismeri. Bizonyos törvényszerűségek ismeretében hipotetikus képet alkothatunk magunknak a lezajlott folyamat jellegéről és módjáról. Ebből természetszerűleg következik, hogy »BCflKoe BepoflTHocTHoe oöocHOBaHHe MOKeT 6a3HpoBaTbCíi TOJibKO Ha 3HaHHH onpeAeJieHHbix 3aK0-HOMepHOCTeö« (i. h. ; az eredetiben kiemelve). Ha nem vagyunk ilyen törvényszerűségek birtokában, akkor a valószínűségi bizonyítás szóba sem jöhet. A nyelvben érvényesülő általános törvényszerűségek problémájával foglalkozva (7 — 49) SEREBRENNIKOV gyakran hivatkozik ScHLEiCKERre, aki széleskörű összehasonlító tanulmányai során számos olyan jelenségre mutatott rá, amelyek hasonló fejlődésről árulkodnak a rokon — sőt akár az egymással rokonsági kapcsolatban nem levő — nyelvek életében ; ezek a hasonlóságok sokszor még a szűkebb részterületeken is felfedezhetők. SCHLEICHERT követően számos nyelvész fedezett fel olyan jelenségeket, amelyek kisebbnagyobb gyakorisággal több nyelv eletében is felbukkantak. Ezt bizonyítandó vázlatos, de igen hasznos tudománytörténeti áttekintést ad az egyes részletkérdésekkel kapcsolatos nézetekről, azok tartalmi gazdagodásáról a következő címeket viselő részfejezetekben : ,,A hangvaltozások általános törvényszerűségei" (10 — 14), ,,A grammatikai formák változásainak általános törvényszerűségei" (14—7), ,,A szintaxis" (17 — 8), ,,A lexika" (18 — 20), ,,A nyelvek fejlődésében megnyilvánuló általános törvényszerűségek oka" (20— 39), „A nyelvek fejlődésébon tapasztalható általános törvényszerűségeknek a lehetséges fejlődés előrejelzésében való felhasználhatósága" (39 — 41), ,,A fejlődési stádiumok kérdései a világ nyelveinek változása szempontjából" (41—4), ,,A nyelvi rendszer elemeinek kölcsönös függőségi viszonyai" (44 — 9). Valóban érdekes és érdemes is áttanulmányozni ezeket a részeket, hiszen — talán nem tévedek, ha azt mondom — kevesen vannak azok, akik annyira járatosak volnának a nyelvtudomány történetében, hogy egy-egy probléma megítélésének történeti áttekintése ne adna nekik semmi újat, noha SEREBRENNIKOV valószínűleg nem törekedett teljességre. — A nyelvek változásában feltárt közös vonások a szakemberek érdeklődését ráirányították a hasonló eredményű folyamatok okaira is. Voltak, akik fiziológiai, pszichológiai, pszichofizikai stb. magyarázatot igyekeztek adni. Sok híve volt annak a gondolatnak, miszerint a gazdaságosságra, az ökonómiára való törekvés, a kényelemszeretet, az emberi lustaság a nyelvi változások egyik motorja, ám nem kevés ellenérv cáfolja ezt az állítást. A SEREBRENNIKOV által sorra vett felfogások zömmel a hangváltozások okait kutató feltevések, lévén a hangtörténet a legtöbbet tanulmányozott területe a nyelvtörténetnek. Az ismertetett véleményeket SEREBRENNIKOV gyakran kommentálja, ha valamely megállapítással nem ért egyet, elmondja kifogásait. így pl. JAKOBSONnak ,,A gyermeknyelv hangtörvényei és a fonológia" c. tanulmányával kapcsolatban megjegyzi (38), hogy a gyermeknyelv és az afázia területén megfigyelt törvényszerűségekből nincs jogunk messzemenő következtetéseket levonni a nyelv fonémaállományát illetően, mivel létrehozásában egyéb törvényszerűségek is érvényesülnek, amelyektől JAKOBSON egyszerűen eltekint. — A változások lehetséges módjainak előrejelzését tekintve elég egyöntetűen szkeptikusnak mutatkoztak a nyelvészek, egyesek, pl. PASSY, MEILLET a fejlődés irányát meghatározhatónak vélik, ha egyáltalán bekövetkezik, ha semmi sem zavarja meg, mások viszont, így pl. VALTER TAITLI az előre nem látható tényezőkre hivatkozva ítéli meg borúlátóan a helyzetet. ENTWISTLE szerint pedig a nyelvben minden a múlthoz tartozik, a nyelv jövőbeni fejlődése nem látható, miként álalában a társadalom és a kultúra jelenségei sem jósolhatok meg. — A nyelvek szakaszos, stadiális fejlődését hirdető elméletekről (SCHLEICHER, LÉVY, MARR, MESÖANINOV, BONFANTE) a következő sommás véleményt mondja SEREBRENNIKOV : »Booöme pa3JiHMHbie CTaßHajibHbie cxeMbi no npHMHHe HX HeflOKasaHHOCTH H HecocTaírrejib-