Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Tanulmányok - Korenchy Éva: Permi vokalizmusproblémák [cirill] 37

PERMI VOKALIZMUSPROBLÉMÁK 73 az e éppúgy centrális helyzetet foglalt el, mint ahogyan az ù az őspermi rendszerben. A megkülönböztető jegyek szempontjából ez a centrális helyzet természetesen másként értékelendő az egyik és másként a másik hang esetében: e [+] vei., [-] lab. ú [±] vei., [+] lab. A finnugor centrális e-nek tehát az őspermi centrális sorba való átkerülése egy labializációs folyamat eredménye volt. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy az RT3

által megindított viszonylag korai magánhangzóváltozások (3. és 4. fázis) egyben egy labializációs folyamat eredményei is voltak, nem lenne semmi különösebb akadálya annak, hogy az e labializáció ját korábbra, azaz a 3. vagy a 4. fázisba helyezzük. Ily módon a kép úgy alakulna, hogy egy korán kezdetét vevő labializációs folyamat a palatális-illabiális sor tagjainak változásaiban az RK hatására velarizációval is párosult, az előpermi velárisillabiális e hangot viszont áthelyezte az őspermiben már egy fonémával képviselt centrális-labiális sorba. Amennyiben ezzel az elgondolással szemléljük az őspermi magánhangzórendszer kialakulásának a folyamatát, akkor az a vélemény fogalmazódhat meg bennünk, hogy ebben a folyamatban — már teljesen leszűkítve a kört pusztán két tendencia töltött be jelentős szerepet, mégpedig a labializáció és a zártabbá válás. A velarizáció csupán az RK diktálta követelmények eredményeképpen csatlakozott a palatális-illabiális sor labializációjához. A zártabbá válásról már elmondottuk, hogy azt a nem-első szótag vokalizmusának alakulása meglehetősen nagy mértékben elősegítette, tekintve, hogy a zártabbá válás a nem-első szótag vokalizmusában hatott először, s csak az után, illetőleg annak hatására jelentkezett az első szótagban is. Mivel a zárulási tendencia nem függetleníthető el a 2. szótag hatásától, azt a feltevést kockáztatjuk meg, hogy ez a hatás a labializációban is érvényesülhetett. Más szóval visszatérünk arra az eddig részletesebben nem kifejtett nézetünkre, mely szerint a nem-első szótag vokalizmusa nem csupán a nyílásfok szerinti illeszkedést (horizontális magánhangzó-harmónia) tekintve befolyásolta az első szótagét, hanem hozzájárult az első szótagi magánhangzórendszerben érvényesülő labializálódáshoz is. Korábban már idéztük RÉDEI megállapítását az ö, g, ü sor rekonstruálásával kapcsolatban. RÉDEI a redukálódás és labializáció útján keletkezett nem-első szótagi *u, *ü és a belőlük fejlődő *ú labializációs hatásával magyarázza az első szótagi labializációt, s így az említett palatális-labiális sor kialakulását is. (NyK 70:42—3). A legutóbbi időben LITKIN foglalkozott a permi labializáció kérdésével. ő egészen másként magyarázza ezt a jelenséget, mint RÉDEI, S elveti RÉDEI-nek a nem-első szótaggal kapcsolatos véleményét: «B HameM pacnopfl>KeHHH HeT HHKaKHx ^aHHbix o TÓM, qTo B HenepBoM cjiore npanepMCKoro H3biKa 6biJin jia6HajiH30BaHHbie macHbie» (SzFU 8:102). LITKIN elgondolása szerint az első szótagi vokalizmusban bekövetkező labializációs tendenciát a mássalhangzós környezet idézte elő: «jia6H.riH3au.Hfl rjiacHbix nepBoro CJiora HOCHJia MaccoBbiíí xapaKTep H Hpoxo/j,HJia noÄ BJIHHHHCM onpeflejieHHbix coceflHbix corjiacHbix» (i. h. 108). LITKIN 8 mássalhangzó labializációs hatását vizsgálja és igyekszik bizonyítani. Ezek: m, p, v, b, valamint s, k, l, r. Az utóbbi 4 mássalhangzóra vonatkozóan benne is kételyek merülnek fel: «Jfa6HJiH3au,Hfl macHbix nufl BJIH-íiHHeM ryÖHbix corjiacHbix (m, p, v, b) Bnojme noHHTHa. Ho He cuBceM HCHO>