Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Tanulmányok - Korenchy Éva: Permi vokalizmusproblémák [cirill] 37

PERMI VOKALIZMUSPROBLEMÁK 41 dik, nem közbeeső állomás már, hanem a hangfejlődés végpontja. Ezzel a meggondolással az ä > ô a 4. időrendi pontba sorolható. Egyelőre azonban tekintsünk el az átmeneti hangok kérdésétől, s maradjunk a megadott időrendi sornál. Felvetődik a kérdés, miért mentek végbe ezek a hangváltozások és miért éppen ebben a sorrendben. A legnehezebb megokolni az u és ü egybeesését, amely folyamatot mi úgy tekintünk, mint a korai őspermi rendszert kialakító, a centrális sor létrejöttében elsőként szerepet játszó tendenciát. Azt a megállapításunkat, hogy ez a hangváltozás elsőkónt hatott, s azt eredményezte, hogy a korai őspermiből eltűnt az eredeti u és ü, igazolni látszik a többi hangváltozás bizonyíthatóan későbbi volta. Arra a kérdésre azonban, hogy miért következett be az egybeesés, talán az őspermi hangsúly segítségével adhatunk választ. A permi nyelvekben LITKIN 4 féle hangsúlyt különböztet meg: «B coBpeMeHHbix ÄHajreKTax nepMCKHX H3biK0B MH HaßjnoßaeM qeTbipe THna yAapeHHe: (1) K0MH-H3bBHHCKHH—KaqecTBeHHO-BOKaJibHoe yAapeHHe; (2) KOMH-3bipHHCKHH—cBOÖOAHoe (He cTporo cjwKCHpoBaHHoe) yAapeHHe c TeHAeHUHeM naAaTb Ha nepBbiií cjior; (3) KOMH-nepMHiíKHH ran—ocHOBo-pa3HOMecTHoe yAapeHHe H (4) yAMypTCKHH—yAapeHHe noKOHTcn Ha nocneAHeM cjiore (c HeKOTopbi-MH HCKJHOMeHHHMH)» (Stein.-Emi. 257). A felsorolt hangsúlytípusok közül LITKIN a komi-jazvaiban és még egy-két komi-permják nyelvjárásban mutatkozó típust tartja a legeredetibbnek (i. h. 262). Ezekben a nyelvjárásokban a hangsúly a magánhangzó minőségétől függően helyezkedik el a szóban. ITKONEN a következőket írja erről a hangsúlyról: ,,Diese Regel bedeutet, dass in der ersten Silbe nur diejenigen Vokale unbetont sind, die urperm. u, i und i fortsetzen, dass aber nicht bloss die Vokale, die offener als die engen Vokale geblieben sind, d. h. a, o, ô und e, betont sind, sondern auch die, die erst sekundär eng geworden sind" (FUF 31:293). Nincsenek ismereteink arra vonatkozóan, hogy a magánhangzó minőségétől függő hangsúly milyen régi, vagyis, hogy mikor váltotta fel az eredeti első szótagi hangsúlyt. Éppen ezért tisztában vagyunk azzal, hogy erősen hipotetikus az az elképzelésünk, mely szerint már az őspermi korai szakaszában hangsúlytalan helyzetbe kerültek az előpermi első szótagi felső nyelvállású magánhangzók, azaz az *u, az *ü és az i. A hangsúlytalan helyzet következtében az u és az ü között megszűnt a veláris-palatális korreláció, egybeestek egy olyan hanggá, amely ennek a korrelációnak a szempontjából közömbös volt, elülső és hátulsó képzés szempontjából elmosódóttabb, de amellett labiális fonéma jött létre belőlük. (Ugyancsak a hangsúlytalan helyzetnek tulajdonítható talán, hogy az eredeti első szótagi H nem labializálódott például íi-vé, noha a labializáció az őspermi rendszer alakulásában erősen ható tendencia volt.) Természetesen joggal kérdezhetné bárki, hogy az *a-ból, illetőleg *o-ból keletkezett u miért nem vált w-vé, hiszen a jazvai nyelvjárásban ezek a másodlagos u hangok is hangsúlytalanok. Válaszunk az, hogy az a^>u, illetőleg o > u változás első sorban éppen az u és ü egybeesésével, vagyis azzal a ténynyel magyarázható, hogy a korai őspermi rendszerből eltűnt az u fonéma, és ezt a hiányt pótolni kellett (1. erről RÉDEI: i. h. 43). A rendszer kényszer következtében létrejött u tehát már nem mehetett át a centrális sorba. Mivel az a > u és o > u változás után is élt még a vokális minősége által meghatározott hangsúly, azaz nem következett be a hangsúly morfologizációja, az