Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Tanulmányok - Korenchy Éva: Permi vokalizmusproblémák [cirill] 37

38 KORENCHY ÉVA Az első szembetűnő különbség az, hogy míg ITKONEN és LITKIN csak egy, ún. általános őspermi magánhangzórendszert rekonstruál, ugyanakkor RÉDEI az őspermi magánhangzórendszer alakulásában két időrendi fokot különböztet meg. A korai őspermi rendszer a LITKIN által, a késői őspermi rendszer pedig az ITKONEN által kikövetkeztetett rendszerrel mutat rokonságot. LITKIN rendszere az iTKONENétől elsősorban a palatális-labiális ö, ç, ü sor felállításában tér el. RÉDEI véleménye szerint ez a sor csak a korai őspermiben volt meg, később pedig eltűnt a rendszerből. 1.1. Az első probléma, amivel foglalkozni kívánunk, az említett őspermi ö, Q, ü sor egykori meglétének kérdése. Az ö-ről, illetőleg az ü-ről E. ITKONEN a következőket írja: «MHe Kawercfl, HeT HHKaKOH npHMHHbi H jj,a>Ke HHKaKOH B03M0>KH0CTH npe/HlOJIOraTb HX HaJIH^HC BblABHHVTblX npHMepOB CJIHIIIKOM MaüO H OHH CJIHIIIKOM pa3H0p0ÄHbI, MTOÖbl Ha OCHOBe HX MO>KHO 6bIJI0 peKOH-CTpynpoBaTb flBe HOBbie nepBHMHbie (})OHeMbi» (VJa. 1967/1:143). Továbbá: «Kan ÖbiJio y>Ke cKa3aH0 MHOK) paHee, Tpn HOBbie (J)OHeMbi, jiaÖHajibHbie rjiacHbie nepeAHero pwa ü, Q, Ö, KOTopbiMH B. H. JlbiTKHH xoTeji oöoraTHTb peKOHCTpynpoBaHHyio paHee cHCTeMy, coBepmeHHO H3JIHUIHH» (i. h. 144). ITKONEN megjegyzéseivel teljes mértékben egyetértünk, mivel valóban nem meggyőzőek azok a nyelvi adatok, illetőleg zürjén-votják nyelvjárási megfelelések, amelyek alapján LITKIN az őspermi palatális-labiális sort kikövetkezteti. RÉDEI már nem konkrét hangmegfelelésekből indul ki az *ö, *§, *ü rekonstruálásakor, hanem az egyes hangfejlődósi tendenciákban megnyilvánuló törvényszerűségekből, pontosabban szólva abból az elgondolásból, hogy egyes hangfejlődési tendenciák nem képzelhetők el közbeeső hangfokozatok feltevése nélkül. Idézzük: ,,A redukálódás és az azt kísérő labializálódás útján keletkezett nem első szótagi *w, *ü és a belőlük fejlődött û labializáló hatásának tartjuk az első szótag vokalizmusában jelentkező labializálódási tendenciát: *e > *g, *e > *ö, *a > *á. A PP. *o (< PFU. *e) és a PP. *o « PFU. *e, *ä) közvetlen előzménye ui. aligha lehetett más, mint palatális magánhangzó (*Q, *ő)" (NyK. 70:42 3). Az idézett megállapításokkal szemben a következőket mondhatjuk: 1. Nem megnyugtató egy olyan hipotetikus hangsor kikövetkeztetése a nyelv hangrendszerének egy korábbi stádiumában, amelynek tagjai pusztán közvetítő fokok voltak egy hangfejlődésben, mivel lehetséges, hogy ezek a hangok — éppen közvetítő voltuk miatt — nem ugyanabban az időben jelentek meg a rendszerben, ha egyáltalán megjelentek. Esetleges megjelenésük ideje azoknak a hang változásoknak kronologizálásával határozható meg, amelyekben — ha feltételezzük ezt — közbülső fokként résztvettek. Erre még később, az őspermi hangváltozások időrendbe állításakor visszatérünk. 2. Távolról sem bizonyos, hogy éppen az őspermi magánhangzórendszer alakulásában feltétlenül számítanunk kellene egy olyan vokális-sorra amely — mint ITKONEN megjegyzéseiből nyilvánvalóan kiderül — nem adatolható. Ha már közbülső fokra van szükségünk a labializációs, illetve velarizációs folyamatokban, rendelkezésünkre áll az ún. centrális sor (ô, à, ù), amelynek egykori meglétéről biztos adataink vannak. A centrális sor fonémáiról tudjuk, hogy a veláris-palatális korreláció szempontjából közömbösek, a labiális-illabiális korrelációban viszont labiálisak. Kétségtelenül alkalmasnak látszanak tehát a közvetítő szerep betöltésére, amennyiben a közvetítő hangokkal való operálás egyáltalán szükséges, illetőleg megokolt. Erről a problémáról is szólunk még a későbbiek során. 3. Mint majd a továbbiakban látni