Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Tanulmányok - Kiss Jenő: Gondolatok az onomatopoézis kutatásáról néhány finnugor nyelvben. [Gedanken über die Onomatopoetikforschung in einigen finnisch-ugrischen Sprachen] 3

12 KISS JENŐ poétikus szavak körében szóbelseji helyzetben is (vö. KETTUNEN: Eestin kielen äännehistoria 44; RYTKÖNEN: Eräiden itämerensuomen ím-sanojen historiaa. In: Kielentutkimuksen työmaalta III. Jyväskylä, 1940; V. VÄRV: i. h. 481—2). Az említett jelenségek, bár rendhagyó voltuk miatt az onomatopoetikus szavakat a „szabályos" etimológia ellenségévé teszik, fontos és nélkülözhetetlen fogódzót jelentenek e szavak eredetvizsgálatában. 4.1.3. Néhány finnugor nyelvben az expresszivtás egyik tipikus hordozója a j é s ü 1 é s. így például az osztják nyelvjárások nagy részében valamint — legalábbis részint— akarjalaiban (RAVILA: i. h. 270), az észtben (KETTUNEN: Eestin kielen äännehistoria 123—4) és bizonyos finn nyelvjárásokban (A. TURUNEN: Itäisten savolaismurteiden äännehistoria. SKST. 253. Helsinki, 1959. 10) is. GANSCHOW „affektive Palatalisierung"-ról ír (CPIFU 1: 192) az osztjákról szólván (1. még uő.: Die Verbalbildung im Ostjakischen 95—9). Vö. még SAUER: „Zum Bestand der affektiven Suffixe gehören in erster Linie palatalisierte . . . Konsonanten, die auch typisch für den Lautbestand affektivischer Grundwörter des Ostj. sind" (Die Nominalbildung im Ostjakischen 67; vö. HONTI: NyK. 72: 241). 4.1.4. A hangrendi párhuzam főként az igék, az ikerítés pedig a névszók körében gyakori. A hangrendi párhuzamot fölmutató onomatopoetikus szópárok (csattan : esetten, dong : döng) „általában nem hangrendi átcsapással, hanem egymással párhuzamosan keletkeztek" (MNyTört. 346; a finnre 1. SAUKKONEN: Vir. 1962: 342). Ami az ikerszókat illeti: „az is előfordul, hogy az ikerszó egyik tagjának nincs önálló értelme és léte. Az ilyen ikerszók általában hangfestő vagy hangutánzó jellegűek, mint például a cókmók, csip-csup, csihi-puhi" (MMNyR. 1:432). 4.1.5. Fontos szerepet játszik az onomatopoetikus szavak körében a h a n grendi átcsapás, szóhasadás, ikerítés és az e szavakra jellemző t ő v á 1-tozatok is, ezért az egy-egy onomatopoetikus eredetű tőből kisarjadt szócsalád olykor igen naggyá nőhet (1. BÁRCZI: ALH. 17: 15). Ez a körülmény magyarázza, hogy e szavakat nem egyenként, hanem összefüggő csoportonként ajánlatos vizsgálni (BENKŐ: MNy. 50: 260). A szószervezetekként, szócsaládonként való eredetvizsgálat nagy előnye, hogy kitűnően alkalmas egyrészt új etimológiai összefüggések földerítésére, másrészt ezen összefüggések alapján társtalannak tűnő, egyedi szóelemek eredetének a megfejtésére. Ez az etimológiai elv könnyen túlkapásokhoz vezethet azonban, ezért a mégoly hasonlónak tűnő onomatopoetikus szavak vizsgálatakor sem szabad nyomós ok nélkül etimológiai összefüggést föltennünk (1. BENKŐ: i. h.; NYÍRI: MNy. 64: 143). Annál is inkább szükséges a kritikus óvatosság, mivel az onomatopoetikus szavak körében a szokottnál jóval gyakoribb az alaki és jelentésben" keveredés, sőt az is előfordul, hogy onomatopoetikus szavak nem-onomatopoetikus szavakkal keverednek (1. BENKŐ: MNy. 50: 259—60; BALÁZS: MNy. 63: 152; stb.). Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy véletlen egyezések és hasonlóságok is előfordulhatnak. 4.1.6. Az alakváltozatok száma és jellege régóta érv már egy-egy szó onomatopoetikus eredete mellett. Az alakváltozatok gazdagsága gyakran jellemző azonban nem onomatopoetikus szavakra is (1. bélyeg, csalán, fuszuly, fülemüle: TESz.), másfelől viszont onomatopoetikus szavak is lehetnek alakváltozat nélküliek (károg: BÁRCZI: Szók.2

24). Míg azonban az előbbiek szabályos rendbe állíthatók, az onomatopoetikus szavak alakváltozatai nem függnek szabályos megfelelésekként össze (BÁRCZI: UO.). Figyelembe veendő