Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)

Tanulmányok - Honti László: Észrevételek a finnugor alapnyelvi szibilánsok és affrikáták képviseleteiről [Bemerkungen zu den Vertretungen der Sibilanten und Affrikaten der finnisch-ugrischen Grundsprache] 3

8 HONTI LÁSZLÓ teszi fel: s, s, s, s, c, c. A ê-t mások is meg szokták említeni, de csak vagylagosan: c vagy c. Kétségtelen, hogy a c—c pár hihetőbbnek látszik, mint a c—c, de a ê felvételét legfeljebb a magyar cs, esetleg a fonetikailag c értékű zűrjén c, a votják c és a lapp c igazolhatná, míg a többi nyelvben c ^>c változással kellene számolnunk. Az s rekonstruálása ToivoNENtől származik (Kleiner Beitrag zur Geschichte der finnisch-ugrischen Sibilanten. MSFOu. LXVII, 377 — 84). TOIVONEN ezt arra alapozza, hogy néhány finnugor (ül. uráli) eredetű szóban a kikövetkeztetett alapnyelvi palatalizált szibilánsnak bizonyos vogul (T, AK és a nyugati) nyelvjárásokban s a képviselője, míg egyéb esetekben — ugyanazokban a nyelvjárásokban — s-t találunk. Ezért tehát szerinte alapnyelvi s'-szel és /-sel kell számolni, amit a finnugor kori iráni jövevényszavak is bizonyítanának. Ezt azóta csak COLLINDER fogadta el (CompGr. 56—7, 96—8). Amint láttuk, KATZ is lehetségesnek tartja, hogy két palatalizált szibilánst ismert a finnugor alapnyelv, mivel a vogul s ~ s képviselet emellett szól, ill. a vogul és az osztják zűrjén jövevényszavai — szerinte — így könynyebben megmagyarázhatók. Az uráli és a finnugor s kettős vogul megfelelése valóban gyanús, az «^ egykori meglétét azonban nehéz valószínűsíteni, hisz az s kizárása mellett szól az a tény, hogy az alapnyelvben csak a dentális területen képzett mássalhangzó-fonémák ismerték a jésítettségi korrelációt: n^n, l—l, ô — ô', továbbá mindössze néhány vogul nyelvjárás őrizné az s nyomát, az összes többi uráli nyelvben pedig egybeesett volna az s'-szel. Lehetségesnek tartom, hogy az ősvogulban, amikor még s, c, c volt a nyelvben, az s egyelőre meg nem határozott fonetikai feltételek között s-re és s-re hasadt szét, amit a c megléte válthatott ki, noha a c nem tételezi fel szükségszerűen az ë meglétét (1. MELIKISCHWILI, i. m. 66), de a c-vel rendelkező nyelvek többségében van s is; az sa c-t ismerő rendszernek kívánatos, bár nem szükségszerű tagja. A keleti osztják is azt bizonyítja, hogy ä nélkül a c eléggé labilis a rendszerben, s ezért ott ë > / fejlődéssel kell számolnunk (1. lentebb). A finnugor (uráli) s > vogul s, s problémáját azonban csak egy történeti vogul konszonantizmus oldhatja meg (amint a Seulaset egy régebbi számából értesültünk róla, ilyen tárgyú munka már készül is, VUOKKO KTJLMALA dolgozza fel ezt a témát). Megjegyzések: 1. Néhány AK vogul szóban a T és a nyugati nyelvjárások s-ének megfelelően s volna várható, ezzel szemben s-t találunk. Ennek az az oka, hogy KANNISTO alsó-kondai nyelvmesterei közt volt egy beszédhibás, ill. olyan is, aki csak 5-t ejtett, ez utóbbiról azonban semmi lényeges információ nem található KANNISTO feljegyzései között (LIIMOLA: MSFOU. 101, XXI. és jegyzet). 2. A finnugor s'-nek három esetben t', s folytatója van az osztjákban a várható s helyett: osztj. V t'örds, DN lards, Kaz. sörds, O särds 'tausend' ~ vog. (MŰNK.) T sâtèrà, K. sőtér, P Mtêr, KL soâtêr, sötér, É sátér, zürj., votj. surs ; osztj. Kam. Ko. t'ârpd, Ni. särpd, Kaz. sarpï 'männliches Elentier' ^ vog. AK sördp, KK sôrp, FK sörp (!), P sörp, Szo. sôrpi, m. szarv, fi. sarvi; osztj. Ni. Kaz. sor 'Kot' <^ m. szar, mord. E éerne-, särni-, M sarondo-, särend'e-. Az osztj. t'örds esetében már TOIVONEN számolt azzal a lehetőséggel, hogy zűrjén jövevényszó (FUF. XXXII, 102 „Entlehnungoder Urverwandschaft ?"), FOKOS pedig már bizonyosra vette (NyK LV, 20). Kétségtelen, hogy jövevényszóval van dolgunk, hiszen ha ősi volna, a szóvégi s helyén í-nek, 4-nek stb. kellene lennie (hasonlóan, mint a vogulban, ahol egyébként metatézis történt). A másik két szót azonban nem lehet jövevényszónak magyarázni, ezért szabálytalan