Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)

Tanulmányok - B. Lőrinczy éva: Jakobson fonológiai elmélete egy magyar hangtani vizsgálat szemszögéből [Jakobson’s Phonological Theory from the Point of View of Hungarian Phonetic Analysis] 71

72 B. LÖRINCZY ÉVA jelentkező hangbeli oppozíciókat ,,a szerkesztési gyakorlatban való felhasználásukon túl is érdemes szemügyre venni, mert nem lehetetlen, hogy a mai magyar hangrendszerről kialakult képünket új vonásokkal egészíthetik ki." (i. m. 370) Rövid idő alatt fel kellett ismernem azt is, hogy bár vizsgálódásom anyagát a nyelvjárási szókincs szolgáltatja majd, kutatásom elsősorban mégsem dialektológiai eredményeket ígér. Munkám célját legtömörebben talán így fogalmazhatnám meg: a mai magyar hangrendszernek bizonyos, eddig még felderítetlen vagy — legalábbis — meg nem vizsgált jellemzőit szeretném feltárni egy meglehetősen nagy, mintegy 600 000 cédulát számláló nyelvjárási szókincsanyag, pontosabban: az ebből nyerhető, előreláthatólag kb. 30 000 adat felhasználásával. — Nem az olyan nyelvjárási tendenciák kutatásáról van tehát szó, mint az i-zés vagy az ö-zés; de mégcsak nem is olyan szűkebb területre és kevesebb egyedre kiterjedő, de még mindig szabályszerűnek mondható jelenségekéről, mint például a palóc palatalizáció. Hanem az olyan eddig még ismeretlen, illetőleg fellépésük arányait és törvényeit, természetüket tekintve csak kevéssé ismert oppozíciók számbavételéről, amilyen például a 0Jh ( áfonya/háf ina) és a h/o (hecsepecse/ecsepecse), a g/gy (gerezd/gyerezd), sz/c (bajusz/bajuc) stb., amelyeknek (vagy legalábbis: amelyek közül egyeseknek) a nyelvjárási szókincs határain túl, a magyar hangrendszer egésze szempontjából is lehet jelentősége. 2.2. A problematika felbukkanásával párhuzamosan azonban — természetesen - bizonyos nehézségek is jelentkeztek. Az anyag heterogén és néhány szempontból kevéssé megbízható volta, a vizsgálandó és kirekesztendő jelenségek elhatárolásának buktatói és más hasonló problémák arra késztettek, hogy még az anyaggyűjtés elveinek végleges kialakítása előtt módszertani kísérletet végezzek. Ennek eredményéről máshol (NytudÉrt. 67: 117—133) részletesen beszámoltam, úgyhogy itt csupán a továbbiak megértéséhez szükséges tudnivalókat foglalom röviden össze. Kísérleti vizsgálatom alapjául az Űj Magyar Tájszótár cédulaanyagának a mintegy 30 000 cédulát tartalmazó, c és cs betűvel kezdődő részét választottam, s ebből valamennyi említett jellegű (tehát nem tendenciaszerű) magán-és mássalhangzós oppozíciót kicéduláztam. Az így nyert kb. 1700 adat elemzéséből az derült ki, hogy a ké szülő tájszótár anyaga a magánhangzós szembenállások vizsgálatára különféle, idézett munkámban részletesen ismertetett okokból nem alkalmas; a mássalhangzós oppozíciók kutatására viszont jól megfelel. Úgy döntöttem tehát, hogy a további munkában kizárólag ez utóbbiak felderítésére és elemzésére szorítkozom; e tekintetben viszont minél nagyobb teljességre törekszem, s például azokat a szembeállásokat is számba veszem, amelyek nyilvánvalóan csupán valamelyik nyelvjárásra jellemzőek, de nem tendenciaszerűen (mint pl. a d/gy, t/ty oppozíciók a köznyelvi szóalak és a palóc területekről, vagy a j/gy és jjty-îélèk a köznyelvi szóalak és a Dunántúl bizonyos részeiről való adatok viszonylatában). A módszertani kísérlet másik fontos eredménye az volt, hogy e viszonylag kis mennyiségű adatból is kiderült: a szópárok különbségét nem mindig csupán egyetlen hangban való eltérés hordozza, hanem a k/g, sz/c-féle alaptípusok mellett vannak a szótest több tagjára kiterjedő szembenállások is, mégpedig szintén nagy számban és sokféle változatban. A párosan fellépő l-l/r-r (celecula/cerecura), cs-cs/c-c (csecsés/cecés) -féle oppozíciókon kívül szép számmal