Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)
Tanulmányok - Rot A. M.: A nyelvi kontaktusok kérdéseiről [cirill] 49
A NYELVI KONTAKTUSOK KÉRDÉSEIRŐL 63 TiNET arra a következtetésre jut, hogy a tökéletesség foka, amellyel a kétnyelvűek egyik vagy másik nyelvet beszélik, eltérő lehet. A kétnyelvűség fogalma kiterjed minden fokozatra, a két (vagy több) nyelv teljes elsajátításától csupán gyenge ismeretéig annak a nyelvnek, amely nem a saját, első anyanyelve. A szovjet és a magyar nyelvészek, továbbá pszichológusok többségének szintén a véleménye, hogy a kétnyelvűség olyan állapot, amelyben a másik nyelv ismerete különböző fokú lehet. Ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy a kétnyelvű csoportba különböző kétnyelvű személyek tartoznak. A kétnyelvű szituációk túlnyomó többségében mindkét nyelv egyenlőtlen helyzetben van. A. WEISS azt ajánlja, hogy a kétnyelvűknél különböztessék meg alapnyelvüket, amely mindennapi érintkezésünk fő eszközéül szolgál, és második vagy pótnyelvüket, amelyet korlátozottabb mértékben, szakosítottan, csak az érintkezés bizonyos területein használnak. Sok esetben a kétnyelvűek alapnyelve egyúttal anyanyelvük is. Ez az a nyelv, amelynek segítségével az ember gyermekkorában megismerte a világot, megismerkedett a világ jelenségeivel, folyamataival és viszonyaival, megtanulta kifejezni az érzelmeit, tanulmányozta a társadalom más tagjaival való érintkezés formáit stb. Ezért az a nyelv rendkívül szoros kapcsolatban áll mindennel, ami az embert körülveszi, az egész társadalommal, az előző élettapasztalattal. Éppen ezzel magyarázható az anyanyelv pozícióinak rendkívüli szilárdsága a kétnyelvű ember és a két nyelvű csoport általános kommunikatív rendszerében. Huzamos idejű kétnyelvűség esetén mindkét nyelv helyzete természetesen megváltozik, de olyan állapot, hogy mindkettő teljesen egyforma helyet foglaljon el az ember nyelvi tevékenységében, igen ritkán figyelhető meg és nem sokáig tart. A nyelvi kontaktusok egyik vitás problémája az a kérdés: vajon a kétnyelvű ember mindkét nyelve továbbra is önálló rendszerként áll-e fenn, vagy egy rendszerbe olvad össze. U. WEiNREiCHnek az a véleménye, hogy mindkét nyelv párhuzamosan áll fenn, mint különálló rendszer. Egyes tudósok, olyan orvosok megfigyeléseire hivatkozva, akik a kétnyelvűek beszédképességének elvesztésével kapcsolatos jelenségeket (afáziát) vizsgálták, arra a következtetésre jutnak, hogy az anyanyelv és az idegen nyelv ismerete különböző helyeken lokalizálódik az agykéregben, tehát a nyelvi magatartás két különböző rendszerként nyilvánul meg. Más nyelvészek rámutatnak arra, hogy a kétnyelvű ember legtöbbnyire nem teljesen sajátítja el a másik nyelvet, ezért ilyen kétnyelvűeknél nem beszélhetünk két nyelvi rendszer fennállásáról. „Kétségbe vonható — írja E. HATJGEN —, hogy minden kétnyelvű embernek két egymás mellett létező rendszere van. Sőt az interferencia megjelenése feltételezhetővé teszi, hogy valamivel kevesebb mint két, bár egynél több rendszere van".60 E. HAUGEN általános törvénynek tekinti, hogy ,,az egyén tapasztalatai az egyik nyelvben okvetlenül elmaradnak a másik nyelvben szerzett tapasztalataitól".61 Még azok a személyek is, akik mindkét nyelvet gyermekkoruktól kezdődően egyidejűleg tanulták, megszokják, hogy mindegyiket más-más téren használják. Az a körülmény, hogy a kétnyelvű egyén gyengébben ismeri második 60 E. HATJGEN, Language Contact . . . , 772. 61 E. HAUGEN, The Norwegian Language in America. . . . , 10.
