Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)
Tanulmányok - Rot A. M.: A nyelvi kontaktusok kérdéseiről [cirill] 49
62 A. M. ROT ménye V. A. AvRORiNnak is. L. BLOOMFIELD szerint a kétnyelvűség ,,az a képesség, amikor úgy beszéljük a két nyelvet, mint az anyanyelvünket".52 Az a vélemény, amely szerint a kétnyelvűség két egyenlő státussal rendelkező nyelv ismeretét jelenti, annyira elterjedt és meggyökeresedett, hogy a nyelvtudósok egy része más kifejezéseket kezdett használni két nyelv nem egyforma ismeretének meghatározására. Például azt az esetet, amikor egy kétnyelvű személy az egyik nyelvet megszokottabban és gyakrabban beszéli, a másikat pedig csak mint hivatalos, csiszoltabb és keresettebb nyelvet használja, az utóbbi időben a „diglosszia" kifejezéssel jelölik.53 Mindamellett sok szerző hajlamos kétnyelvűségnek tekinteni azt az állapotot is, amikor a másik nyelv ismerete nem eléggé tökéletes. Például B. V. GORNUNG azt ajánlja, hogy különböztessük meg a „teljes" kétnyelvűséget (a kétnyelvűek teljesen elsajátították a másik nyelv rendszerét) és a „nem teljes" kétnyelvűséget (a másik nyelv tudása jelentősen elmaradt az anyanyelv tudásától).54 R. S. GRAHAM szintén azt érti a kétnyelvűségen, hogy ,,ki tudjuk magunkat fejezni két nyelven, nem okvetlenül mindkettő azonos fokú ismerete mellett".55 A. WEISS ezzel a kifejezéssel jelöli ,,két nyelv közvetlen, vagyis nem fordításos aktív és passzív használatát". Véleménye szerint ,,a kétnyelvűségtől meg kell különböztetni azt, ha valaki akármilyen ismereteket szerzett az iskolában, de még nem éri el a használat fentebb meghatározott fokát".56 E. HAUGEN azt állítja, hogy a kétnyelvűségnek több stádiuma lehet, de kezdete az a momentum, amikor a beszélő más nyelv eszközei segítségével kerek, értelmes kijelentéseket fogalmaz. Azt javasolja, hogy ezt a momentumot nevezzük kétnyelvűség előtti stádiumnak. „Ettől kezdődően meglehetnek az összes lehetséges fokozatai egészen olyan tökéletesség eléréséig a másik nyelvben, amelynek alapján úgy tekinthető, hogy ez az egyén több mint egy nyelvi közösség tagja".57 E. HAUGEN későbbi munkájában lehetségesnek tartja a „passzív" kétnyelvűség létezését is. amikor az ember érti a másik nyelvet, de még nem beszéli.58 A nyelvi kapcsolatok problémájának kiváló ismerője, A. MARTINET, a „nyelvi kapcsolatok" kifejezés szerzője szintén hangsúlyozza: „A tökéletesség kritériumának ebben a tekintetben nincs alapja: akármilyen nyelvi közösségben akadnak csak egy nyelvet beszélők, akik olyan formákat használnak, amelyeket helyteleneknek tartanak. Az az ember — írja tovább , aki csak egy nyelvet beszél, nem tökéletesen sajátítja azt el, hanem csak olyan mértékben, amely elegendő ahhoz, hogy kielégítően érintkezzen a környezetében élő és bizonyos szociális csoportba tartozó emberekkel. Azokban az esetekben viszont, amikor egy személy több nyelvet használ, az említett kritérium egyáltalán nem felel meg: bizonyos idő szükséges, hogy ez a személy szervesen beleolvadjon egyik vagy másik szociális csoportba".59 Ezen az alapon A. MAR-52 JL BJIYMCPHJIÍI, H3biK. FlepeBOA c aHrji., MoCKBa, 1968, 70. 53 K). O. >KJiyKTEHKO, MoBHi KOHTaKTH . . ., 47. 54 B. B. rOPHYHr, idézett műve 57. old. 55 R. S. GRAHAM, Widespread Bilingualism and the Creative Writer. Word, vol. XII. 1956, No 369. 56 A. WEISS, Zweisprachigkeit und Sprachbegabung, „Orbis", t. V., 1956. 1. old. 57 E. HAUGEN, The Norwegian Language in America, vol. 1 — 2. Philadelphia, 1953, 6. 58 E. HAUGEN, Bilingualism in the Americas, New York, 1956—9. 59 A. MAPTHHE, OCHOBbI OÖmeíí JlHHrBHCTHKH,«HOBOe B JTHHTBHCTHKe» Bbin. 3, MOCKBa, 1963, 523.
