Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)
Tanulmányok - Rot A. M.: A nyelvi kontaktusok kérdéseiről [cirill] 49
A NYELVI KONTAKTUSOK KÉRDÉSEIRŐL 61 érintkezésének szükségessége, ennek folytán növekszik a kétnyelvűek száma, ezek egész csoportot alkotnak. Ez a csoportos kétnyelvűség nagy jelentőségre tesz szert a megfelelő nyelvi közösségek életében és jelentős nyomot hagy az érintkező nyelvekben. Szövevényesebbekké válnak az érintkezés formái és a nyelvi szituációk; gyakoribbak lesznek a kommunikációnak azon aktusai, amelyek az individuális kétnyelvűségre voltak jellemzőek, és megjelenik egy új alfajuk: a kétnyelvűek érintkezése. Permanens belső kapcsolat esetén feltételek alakulnak ki a tömeges kétnyelvűségre. Egész nyelvi közösség vagy annak jelentős része kénytelen megtanulni és az anyanyelve mellett állandóan használni egy másik nyelvet. A tömeges kétnyelvűség megjelenése még jobban megszilárdítja a kapcsolatokat az érintkező nyelvek között, elősegíti kölcsönhatásuk folyamatainak elmélyülését, és jelentős befolyással van a nyelvi fejlődésre. Megjelennek az érintkezés új formái: a) a kétnyelvű személy és a kétnyelvűek csoportja között; b) különböző kétnyelvű csoportok között; c) a kétnyelvűekből és egynyelvűekből álló vegyes csoportok között. Tehát a csoportos és tömeges kétnyelvűség viszonyai között a kétnyelvűség társadalmi jellege és jelentősége még jobban megnövekszik, és már az egész kétnyelvű csoport a kapcsolat létrejöttének helyévé válik. A nyelvi közösséget az fogja egybe, hogy minden tagjának azonos az anyanyelve. Belső nyelvi kapcsolat esetén a társadalom, természetesen, néhány nyelvi közösségből és csoportból áll. Emiatt a kétnyelvű csoport összetétele is egyenetlen lehet. Beletartozhatnak: a) egy nyelvi közösség képviselői, akik megtanultak egy másik nyelvet; b) két érintkező közösség képviselői, akik megtanulták egymás nyelvét; c) közbeeső (természetesen, kis számú) sora azoknak a személyeknek, akik gyermekkorukban egyidejűleg tanulták meg mindkét nyelvet, és ezért mintha egyszerre mindkét érintkező nyelvi közösséghez tartoznának. A gyakorlatban viszont gyakrabban előfordul, hogy a kétnyelvű csoport főleg egy nyelvi közösség képviselőiből áll. Természetesen, kétnyelvűek a nemzetiségi kisebbségek képviselői, míg az ország alapvető nyelvi közösségének képviselői ritkán vállalják a kisebb csoport nyelvének megtanulásával járó nehézségeket. Például az USA-ban és Kanadában egyes bevándorló csoportok, mondjuk a magyarok, az ukránok, az olaszok stb. kétnyelvűek, viszont az ország angol anyanyelvű lakossága csak a saját nyelvét beszéli.50 A kétnyelvűség meghatározásánál semmit sem mondanak arról, mikortól kell az egyént kétnyelvűnek tekinteni, vagyis a másik nyelv ismeretének milyen fokát kell elérni valakinek ahhoz, hogy kétnyelvűnek tarthassuk. TJ. WEINREICH nyitva hagyja ezt a kérdést. Más tudósok hangsúlyozzák, hogy a másik nyelv jobb-rosszabb ismeretének nagy jelentősége van mind a gyakorlati kétnyelvűség, mind pedig a nyelvek kölcsönhatása szempontjából. így V. M. ZSIRMUNSZKIJ azt állítja, hogy csak olyan állapotot lehet kétnyelvűségnek tekinteni, amikor az egyén egyformán jól beszéli mindkét nyelvet.51 Ez a véle-80 K). 0. HOlYKTEHKO, MOBHi KOHTaKTH, KHÏB, 1966, 24. 51 B. M. >KHPMYHCKHfi, BbiCTvnjreHHe Ha AHCKYCCHH O cyöcTpaTe, «RoKnanu H COO6-meHHH HHCTHTyTa fl3HK03HaHHíi AH CCCP», MoCKBa, 1956, Na 9, 94.
