Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)
Tanulmányok - Rot A. M.: A nyelvi kontaktusok kérdéseiről [cirill] 49
60 A. M. KOT szédos nyelvre, akkor idővel az összes nyelvek, amelyek egymás szomszédai és egy hosszú sort alkotnak, elkerülhetetlenül az úgynevezett nyelvi attrakció hatása alá kerülnek, más szóval minden nyelv átvesz a szomszédjától bizonyos vonásokat"45. Igaz, a nyelvi közösségek többszöri helyváltoztatás következtében vagy a sokoldalú nyelvi kapcsolatok miatt nehéz megtalálni a nyelvek olyan sorrendjét, amelyben minden nyelv megőrizné a nyelvi hatás vonásait az attrakció módszere szerint. Ezzel egyidejűleg bizonyos nyelvi jelenségek elterjedése a nyelvek egész hosszú sorában bebizonyosodott tény. A középkor elején a balkáni nyelvek területén mindenütt végartikulusok keletkeztek, továbbá segédigék abból az igéből, amelynek jelentése ,,lenni", „bírni valamit" vagy ,,valamivé válni", továbbá a befejezett történésű melléknévi igenévből perfektum és passzív jelentésű alakok. Már HERMANN PAUL rámuta. tott: ,,A kétnyelvűségnek leggyakrabban az ad lökést, hogy vannak kétnyelvű személyek, akik több nyelven beszélnek, vagy az anyanyelvükön kívül legalább még egy nyelvet értenek".46 A kétnyelvűség önmagában véve érdekes probléma. Igen elterjedt, és lépten-nyomon találkozunk vele. A földkerekség sok országában és területén a lakosság jelentős része kétnyelvű, például a Szovjetunióban, az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában, Belgiumban, Svájcban, Elzászban, Vasconiában, Katalóniában, Walesban, Írországban, Tirolban, Indiában, Pakisztánban és másutt. A kétnyelvűség tényezője nagy szerepet játszik ezeknek az országoknak a társadalmi életében, kultúrájában és oktatási rendszerében. A kétnyelvűség jellege mindenekelőtt a nyelvi kapcsolatok típusától függ. Kazuális nyelvi kapcsolatnál kétnyelvű személy nagyon kevés akad, a kétnyelvűség leggyakrabban csak az egynyelvű környezetben szétszórt egyénekre jellemző. Az ilyen kétnyelvűséget individuálisnak nevezik; előfordul olyankor is, ha egyes személyek önállóan idegen nyelvet tanulnak. A nyelvtudományi irodalomban van egy irányzat, amely a kétnyelvűség összes folyamatait a kétnyelvű személy pszichológiájához vezeti vissza. U. WEINREICH hangsúlyozza, hogy ,,a kapcsolat létrejöttének jhelye a kétnyelvű személy".47 V. ARVINTE arra hívja fel a figyelmet, hogy a kétnyelvűség idején két különböző nyelvi rendszer „létezik és fonódik össze egy beszélő agyában".48 Az a törekvés, hogy a kétnyelvűség vizsgálatát csupán azokra a folyamatokra korlátozzák, amelyek az egyénre jellemzőek, igen leszűkíti a kétnyelvűséggel kapcsolatos problémakört. Valójában az individuális kétnyelvűség csupán külsőleg tartozik az egyes személy szférájába, megjelenése válasz a társadalom bizonyos szükségleteire és kezdettől fogva társadalmi jellegű. Ezért a kétnyelvűség tanulmányozása nem teljes és részletes, ha a kutató nem fordít figyelmet ,,a kétnyelvűség keletkezésének és létrehozásának társadalmi feltételeire az adott közösségben".49 Permanens külső kapcsolatnál — az intenzívebb jellegű nyelvi kapcsolatok esetében — jelentősen megnő a különböző nyelvű közösségek kölcsönös 45 B. A. CEPEBPEHHMKOB, Teopiw BOJIH W. IllMH/rra H flBJieHHfl H3HKOBOM airpaKUHH, «Bonpocbi fl3bii<03HaHHfl», 1957, N° 4. 46 r. ElAyjib, npHHUHnbi HCTOPHH «3biKa. nepeBOA c HeiweuKoro, MocKBa, 1960, 460. 47 U. WEINREICH, Languages in Contact . . ., 1. 48 B. APBHHTE, OAHH H3 cjiyqaeB cnaBjmo-pyMbiHCKoro flByfl3bi*iHíi B CBA3H C pyiwbm-CKHMH SJieMeHTaMH B roBOpe JiHnoBaH AepeBHH ^yiwaCKH, „Revue de linguistique" t. IV, 1959, 1. 49 B. H. APUÉBA, TeopHH cyßcrpaTa B HCTOPHH fl3biK03HaHHfl «fl,OKSia.^bi H cooßme-HHH HHCTHTyTa fl3biK03HaHHji AH CCCP», JNs 9, MoCKBa, 1956, 14.
