Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)
Tanulmányok - Rot A. M.: A nyelvi kontaktusok kérdéseiről [cirill] 49
56 A. M. ROT ben. Ezért az eltérő nyelvekben beszélő személyek vagy csoportok érintkezése rendszerint megköveteli egy másik nyelv megtanulását. Ha egy nyelv két dialektusa érintkezik, akkor úgy viszonyulnak egymáshoz, mint egy jelenség két változata, egy rendszer két alfaja, amelyek között nincs lényegesebb eltérés. A kifejezésmód eltérése ilyen esetekben csak ritkán zavarja a kölcsönös megértést. Ha különböző dialektust beszélő két személy tárgyal egymással, mindegyik a maga dialektusát használja, és arra számít, hogy akivel beszélget, az megérti. Ezért kétnyelvű személy nagyon sok van, ,,kétdialektusú" viszont rendkívül kevés. Mindamellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a nyelveket és a dialektusokat olykor csak nagyon feltételes határ választja el egymástól. A minden fenntartás nélkül nyelvnek elismert nyelvészeti rendszerek között akadnak szerkezetileg és lexikálisan egymáshoz olyannyira közelállók, hogy az e nyelveket beszélők megértik egymást, fordítás igénybevétele nélkül (ilyen például a svéd és a norvég, a cseh és a szlovák, az orosz és a belorusz nyelv stb.). „Az ilyen nyelvek viszonya — állapította meg A. I. SZMIRNYICKIJ — mintha „potenciálisan dialektális" volna, és minden egyes alkalommal, amikor egy érintkezés folyamán valóságosan használják ezeket a nyelveket, azonosítják a megfelelő szavaikat ... A közöttük levő eltérések a dialektus-varriációkhoz hasonló változatok közötti eltérésekként nyilvánulnak meg".29 Másrészt, viszont, például a német vagy az olasz nyelven belül vannak dialektusok, amelyek annyira eltérnek egymástól, hogy az őket beszélők úgyszólván egyáltalán nem értik egymást. A nyelvi kapcsolatok vizsgálatában meg kell különböztetni a kapcsolattartás egyes típusait. Például J. D. DESERIJEV így határozza meg a nyelvek kölcsönhatás-folyamatának legfontosabb típusait: 1. differenciáció vagy egy nyelv felbomlása több önálló nyelvre, és 2. integráció vagy több nyelv összeolvadása egy nyelvvé.30 Ugyanígy V. A. ZVEGINCEV azt ajánlja, hogy a nyelvek kölcsönhatásánál tekintsük „tipikus eseteknek" a következő jelenségeket: 1. Egyes nyelvek teljes kiszorítását más nyelvek által (például a kelta nyelvek kiszorítása a latin és a germán nyelvek által az európai kontinens jelentős részén). 2. Két nyelv, amely egy történelmi időszakban találkozott és bizonyos hatással volt egymásra, később külön utakra tért és megőrizte önállóságát (például az arab nyelv a kalifátus idején kölcsönös kapcsolatba került a török és a perzsa nyelvvel, de ez a kapcsolat később megszakadt). 3. Két egymástól függetlenül létező nyelv egyike jelentősen gazdagítja a másik szókincsét (például az angol nyelv szókincsének 55-75%-a román eredetű). 4. Két nyelv érintkezése és kölcsönhatása következtében egyszerűsödik az egyik nyelv szerkezete (például az óangol nyelv szerkezete a dán nyelv hatására). 5. Egyes, gyakran különböző szerkezetű nyelveknek nyelvi kötelékei, vagyis tipológiai közeledései alakulnak ki, ha ezek a nyelvek tartós egymás mellett létezés következtében fejlődnek (például a balkáni nyelvek nyelvi kötelékei). 29 A. H CMHPHHUKHK, HeKCHKOJiorHfl aHrjiHHCKoro H3biKa, MocKBa, 1954, 241. 30 K). fl. flELUEPHEB, Pa3BHTHe MJiaAOriHCbMeHHblX ÍI3MK0B Hapo^OB CCCP, MocKBa, 1958, 152.
