Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)

Tanulmányok - Honti László: Észrevételek a finnugor alapnyelvi szibilánsok és affrikáták képviseleteiről [Bemerkungen zu den Vertretungen der Sibilanten und Affrikaten der finnisch-ugrischen Grundsprache] 3

20 HONTI LÁSZLÓ (pestä 'waschen', de vö. fi. nyj. pesnü, é. pesnud), valamint az említett inessivusragban. POSTI szerint (69) az igenevekben, valamint a käsnä 'Baumschwamm', läsnä (las -f- nä essivusrag) 'zugegen' szavakban azért nem következett be az sn >• hn, mert első szótagi rövid magánhangzó előzi meg. Ennek a magyarázatnak azonban ellentmond a fi. nyj. mihnä 'missä', kuhna 'kussa', johna 'jossa', amelyekben az első szótag rövid magánhangzóját követő <m-ből hn lett. A jelenség oka nyilván másutt keresendő: sn nem > hn, ha a két mássalhangzó között morfémahatár van: las -)- nä, pes -f- nü vagy az sn egyetlen morfémából álló szóalak része: käsnä, viszont sn >> hn, ha az s előtt morfémahatár van: mi + hnä < mi -f- snä. Ez utóbbi megállapításból következik, hogy az sn >• hn változás idején a raghalmozással létrejött inessivusrag már oszthatatlan egészet, egy morfémát alkotott. POSTI (80—1) a kirves 'Axt' ~ (gen.) kirveen (<C kirvehen) tőalternánsainak s ^h > 0 váltakozását a fokváltakozással magyarázza: az ősfinnben a nominativus kirves, a genitivus kirvezen volt, s a z ,,törvényszerűen" A-vá fejlődött (62). HAKULINEN elfogadja ezt a magyarázatot, s ennek szellemében okolja meg, hogy a mai finnben miért van pesä 'Nest' ^v (gen.) pesän és nem pesä ~ pehän : ,,Radikaalin astevaihtelun alaisena lienee ollut myös s esim. sellaisissa tapauksissa kuin pesä *v *pezän. Tämän vaihtelun tasoittuminen vahvan asteen s:n yleistymisen tietä selittyy varmaan siitä, että säännöllinen kehitys olisi johtanut vaihtelusuhteeseen pesä ~ *pehän, jolloin ei olisi enää esiintynyt műiden vastaavien astevaihtelutapauksien edellyttämää soinnittoman ja soinnillisen yksinäiskonsonantin vastakohtaa" (Suomen kielen rákenne ja kehitys. Kolmas, korjattu ja lisätty painos. Helsinki, 1968. 55). RAUNnak jogos az ellenvetése: ,,Here one would üke to ask the question: if voiced vs. voiceless was not a distinctive feature, and *-b-, *-d-, *-g- and *-£- are not reconstructed for Proto-Finnic, would it not be out of place and time to reconstruct a *«-«-?" (Somé Problems of Proto-Finno-Ugric Consonants, 37). Az ősfinnben a fokváltakozás létrejötte után a rövid mássalhangzókat illetően p ^ w, k ~ y, t ~ b váltakozó párokkal kell számolni. Ezek viszonyában nem a ,,zöngétlen — zöngés", hanem a ,,zárhang — réshang" a váltakozásra jellemző jegy, s ebbe azs~z váltakozás nem fér bele. Az ősfinn — amint RÁUN is állítja — nem ismerte a „zöngétlen — zöngés" korrelációt. Ezek szerint tehát a kirves ^ kirveen (<C kirvehen), pesä <-~> pesän kettősség oka másutt keresendő: Az ősfinnben a pesä — éppúgy, mint ma — csak magánhangzós tövű volt, míg a kirvesnek csak mássalhangzós töve volt, amit a partitivusi alak: kirvestä is bizonyít. A kirves tőtípusú névszókhoz az egy mássalhangzóval kezdődő, önálló szótagot alkotó ta *v ta partitivusrag közvetlenül járult hozzá, míg a csak mássalhangzóból álló, tehát önálló szótagot nem alkotó ós a mássalhangzó-kapcsolattal kezdődő, önálló szótagot alkotó ragok e előhangzóval járultak a tőhöz: kirves -\- en (gen.), kirves -f elnä (vagy kirves + Mlä, adess.). Szerintem tehát a pesä és a kirves s-ének sorsát — vagyis azt, hogy szonor mássalhangzók előtt h-vá vált vagy nem — az határozta meg, hogy közvetlenül morfémahatáron volt vagy nem: a pesä -f- n s-e megmaradt, mert nem morfémahatáron állt, a kirves -f- en s-e h-vá lett, mert morfémahatáron állt. A kirves típusú névnévszóknál a kirves -f é-J> kirvehe -f g- > kirveß + e- > kirvee- folyamat a morfémahatár eltolódását eredményezte, s az így létrejött magánhangzós tőalternáns benyomult szinte az egész paradigmába, az eredetibb, mássalhangzós tőalternáns pedig csak a nominativusban, a partitivusban és a többes számú genitivusban őrződött meg.