Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)

Tanulmányok - Korompay Bertalan: Reguly és hagyatéka [cirill] 387

Reguly és hagyatéka 1969. januárjában előadást tartottam Helsinkiben Reguly pályakezdésének egy érdekes fordulatáról: vaasai időzéséről 1840. őszén (megjelent: Virittäjä 1969). Ebből az időből kiadatlan levelei vetnek fényt arra, hogyan eszmélt a 21 éves fiatalember élethivatására. Búvárkodásaimat az MTA Kézirattárában szélesebb alapról igyekeztem elmélyíteni. Mindinkább megállapítani voltam kénytelen, hogy sem történeti alakja nincs úgy megvilágítva, sem személyes érdekű hagyatéka nincs úgy feldolgozva és hozzáférhetővé téve, amint ezt kezdeményének időtálló jelentősége tőlünk méltán számon kérheti. Ez indokolja vázlatos kísérletemet s azt, hogy benne nem az új források feltárására és reájuk való hivatkozásra, hanem a még megoldandó kérdésekre vetem a fő hangsúlyt. Szórakozásból utazó jogász, jóvágású fiatalember, aki ebben a szerepben leli örömét — fogták rá ellenfelei (A. J. Sjögren), mikor a pétervári cári Akadémián vetélytársat láttak benne a szibériai expedícióra küldendő saját ösztöndíjas jelöltjükkel (M. A. Castrénnal) szemben.1 A zavartalan kutatást biztosító nagy segélyt valóban nem ő kapta meg; ő az MTA akadozva érkező és elégtelen támogatására szorult. Jórészt ez idézte elő azt a folytonos létbizonytalanságot, amely tragédiájának egyik okozója lett. De vajon kedvteléseinek élő szépfiú volt-e csakugyan, vagy hivatására ébredt felfedező? Felfedező kétségkívül, egyike a magyar tudomány legérdekesebb alakjainak. Ábrándos fiatalember, akinek levelei, naplói tele vannak magasan járó eszmékkel; mégis gyakorlati úttörője a nyelvrokonsági mozgalomnak. Fiatalos merészség és számító végrehajtás; érettség tervezéseiben, anyaggyűjtéseiben. Helyszíni kutató a finnugor terepen Kelet-Oroszországban; követőjeként csak 40 év múlva jelentkezik magyar nyelvész: Munkácsi Bernát, de ő már a legmagasabb egyetemi iskolázottsággal, Budenz tanítványaként. Forrásértékű munkát végzett tehát, amely nélkül az összehasonlító magyar nyelvtudomány elkésve baktatott volna Castrén és Ahlqvist nyomdokában. Mindenképpen méltó feladat tehát, hogy aziránt érdeklődjünk, hogyan vált ez az érdekes, vonzó, önmagát a tudomány oltárán feláldozó, szuggesztív hatású kutató Magyarországon egy új tudományos, történeti irányzat s a nyelvtudományban egy korszakos fejlődési fordulat hordozójává? Nem pályája folyamatos elbeszélésével, hanem egyes problémák felvetésével óhajtván hozzájárulni a soron következő Reguly-kutatásokhoz, módszerem a távlati értelmezés lesz. Mondanivalómat a következő pontok köré csopor-1 A. J.

SJÖGBEN, Tutkijan tieni. Svédből finnre ford. ATTLIS J. JOKI. Helsinki 1955. 227-228. 1.