Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)

Tanulmányok - Bakos Ferenc: A magyar nyelv régebbi román elemei és a közvetlen népi érintkezésen alapuló szókölcsönzés néhány kérdése. [Les anciens emprunts roumains du hongrois et quelques problemes de l’emprunt lexical par contact direct] 65

102 BAKOS FERENC a hilib, alkalmasint innen került át Szókelyudvarhelyre (MNy. III., 330). A magyar szó jelentése általában 'vargánya, tinorú' de tágabb érdemben 'ehető gomba' (MTsz.). Az alakváltozatok kialakulásának megítélésénél számba vehető a román szónak hirib formája is, de ez inkább a magyarból való visszakölcsönzésnek látszik. (A szókezdő mássalhangzó-torlódás románban történő feloldásával és ennek a magyar hatással való összefüggésére ld. TAMÁS LAJOS fejtegetéseit: ActaLinguistHung. IX., 258—60). Van a románban egy hribä is. Ennek jelentése a DAcR.-ban 'burgonya', de CADE. a hrib alakváltozataként veszi fel, BORZA növénynévszótárában pedig egy 'Boletus' neveként hriba lui Ianos-t is közöl. Egy végartikulusos román hriba alakból hiriba, a határozatlan hriba-ból hiribe elképzelhető ugyan, de sokkal valószínűbb, ha egy hiribgomba — érdekes módon ez csak a legújabb népnyelvi gyűjtésben jelentkezik (NylrK. X., 351) — alakból indulunk ki. Ebből illeszkedéssel hiripgomba (> hirip), másrészt a bg csoport feloldásával hiriba-, hiribe-, hiribi-gomba, majd az utótag elhagyásával hiriba lett. Erre enged következtetni az is, hogy az alakváltozatok az egyes vidékeken vegyesen, egymás mellett élnek, szóföldrajzilag nem különíthetők el. A szó előfordulásáról Erdély legkülönbözőbb területeiről vannak adatok, Közép-Erdélyben regionális köznyelvi szinten çl (SZABÓ T. A. : NylrK. IV., 307). A hilib-ben végbement r >• l változás más román jövevényszavainkban is előfordul: csirittya ~ csilittya, krinta —v kirinta <~ kilinta, katrinca -> karinca ~ kalinca. 4.714. Ha nem is növénynévként terjedt el, de egyik legfontosabb román jövevényszavunk a málé. Ilyen eredetét ma már senkisem vitatja, bár a szó végének alakulása nem egészen világos. BLÉDY hivatkozik HORGER megjegyzésére, hogy egyes magyar -aj végű szavak -é változatban is ismeretesek (karaj ~ karé, taraj ~ taré, paraj ~ paré MNy. VIII., 203), csakhogy a román malai-ból nem *malaj, hanem szabályosan maláj is lett. A maláj jelentősége abban van, hogy nemcsak a MTsz.-ben szerepel 'köleskása' és 'málé' (azaz 'puliszka') jelentésben, hanem már a 18. század végétől kimutatható. Gvadányinál maláj pita 'kukoricakenyér' (vö. NylrK. XL, 17) román szereplő jellemzésére szolgál, a NSz. gyűjtésében azonban két forrásban a maláj és a málé mint egy és ugyanaz a szó jelenik meg: 1781: „[kukoricalisztből] tsak a . . . Paraszt tortáta (különben Maláj vagy Málé) készül" (Magyar Hírmondó 1781), Dugonics példabeszédeiben (1820) pedig a 'gügye' szinonimái között „Málé meg maláj" (közli a NylrK. X., 99 is). Ez a szó gazdag szemantikája, irodalmi és köznyelvi elterjedtsége folytán külön tanulmányt érdemelne, most csak történetének és a vele kapcsolatos problematikának felvázolására vállalkozom. A malai szó a románban először 'köles', majd amikor ezt a táplálkozásban azonos szerepet betöltő Zea mays kiszorította, a 'kukorica' jelentést veszi fel. Az ilyen irányú jelentésfejlődés több európai nyelv megfelelő szavában megtörtént, a magyarban is, de több mint valószínű, hogy a mi nyelvünkben nem önálló, hanem a román szó fejlődését követi. A 17. század első éveiben 'köles' (malë BrassSzt.), illetve 'köleslepény' (maié 'placenta miliaria' MA.), majd egy 1686-ból Sopronból származó adat már a 'kukorica' jelentést tanúsítja (Balassa: Kukorica 93). Bár ez egyelőre adatszerűleg nem igazolható, a szó alkalmasint román hatásra Erdélyben vette fel ezt a jelentést. Igaz, hogy egykori meglétére a Dunántúlon is vannak nyomok (BEKÉ: VasiSz. VI., 239), a málé 'kukorica' jelentése mégiscsak a Tiszántúlon és Erdélyben ismeretes. Önálló, magyar fejlődés eredménye viszont a 'kukoricakása, puliszka', amely ha BALASSA érvelése helytálló (i. h.) 1692-ben