Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Hajdú Péter: Urálisztika 1945–1970 [Uralistik 1945–1970] 3

6 HAJDŰ PETEE, az a vélemény is, hogy nyelvészeink elvi és módszertani tekintetben kényelmesek, sokszor sablonokat, olykor ma már kevéssé aktuális hagyományokat követnek. Ez a kritika, amely bizonyos mértékig az egész kontinentális finnugrisztikára is érvényes (vö. SUHONEN; Virittäjä 1966: 400, KÜNNAP; Keel ja Kirjandus 1967: 63 — 64), összefüggésben áll azokkal az újító törekvésekkel, amelyek a mai nyelvtudományt meghatározzák. A jelek arra mutatnak, ha szabad néhány megnyilvánulásból általános érvényű következtetést tenni, hogy a finnugor nyelvészet módszertani, .elméleti valamint tematikai felfrissülése századunk hatodik évtizedének utolsó éveiben elkezdődött, bár ez a folyamat egyelőre lassú és látványos eredményekkel nem dicsekedhet. Némileg megváltozott tehát az uralisztika állapota hazánkban (s persze nemzetközi vonatkozásban is): egészséges fejlődés kezdetének vagyunk tanúi, amikor a hagyományos módszerek és témák mellett kezd polgárjogot nyerni az uráli nyelvészetben a formális nyelvi elemzés, a strukturális nyelvvizsgálat, a transzformációs és generatív grammatikai módszer, tipológiai szemlélet. Mindez tudományunk színskálájának gazdagodásához, s egyben igényesebb munkálásához vezethet. A jövő perspektívájából egyelőre visszatérve megszakított gondolatmenetünkhöz, azt kellene még említenem, hogy korunk uráli nyelvészetét egyfajta vitázó kedv is jellemzi. Az előbbiekben már érintettem egy, a tudományunk fejlődési irányát mérlegelő vitát. Az elmúlt huszonöt éves periódus egyéb vitatémái közül figyelemre méltó a szófajok kialakulása, az esetragok eredete, vagy az uráli vokalizmus körül kialakult disputa, meg az eléggé fordulatosán alakult finnugor őstörténeti polémia. Ez utóbbi egyébként az etnolingvisztikai kutatások erősödését mutatja. Ilyen irányú publikációink sokfelé ismertek, és jellemzőjük a komplex módszer, amely a nyelvészeti eljárásokon kívül a régészet, etnológia, embertan, bio-geográfia és egyéb tudományok eredményeit is hasznosítani kívánja a problémamegoldásban. Ennek megfelelően az őstörténeti vitában sokféle tudományág képviselői járultak hozzá közvetve vagy közvetlenül az uralisztika fejlődéséhez. — Az uráli vokalizmusra, ül. a cseremisz, permi, obi-ugor és szamojéd magánhangzótörténetre vonatkozó újabb hazai kutatások az eddig főleg külföldön folytatott vizsgálatok eredményeinek felülvizsgálatát készítik elő, s az uráli vokalizmus kutatásának újabb útjait jelzik. Az eddigi munkálatokból máris úgy látszik, hogy a vokalizmus kutatásában nagy hírnevet szerzett külföldi tudósok eddigi értékes eredményei bizonyos módszertani újításokkal, mondhatni új elvi alapokon, eredményesen fejleszthetők tovább. E kétségtelenül pozitív jelenségek mellett bizakodásra késztetnek azok a tudományterületünkön mind ez ideig szokatlan próbálkozások is, melyeknek konkrét eredményei még nem közkeletűek, nem is mind véglegesek. Ezek közül a részben kísérleti állapotban levő kezdeményezések közül kettőt említek. A Nyelvtudományi Intézet szervezésében hónapok óta működik egy Finnugor Fonológiai Szeminárium, amely egyes rokon nyelvek hangrendszereinek elemzését és egységes alapon — kétértékű megkülönböztető jegyekben — történő leírását tűzte ki feladatául. Nem kétséges, hogy e vállalkozás még részleges siker esetén is felettébb tanulságos lehet. — Ugyancsak elhanyagolt terület volt eddig az uráli nyelvek szintakszisa. A közelmúlt évek hazai és külföldi rendezvényein azonban egyre nagyobb mértékben, néha uralkodó érvénnyel jelentkezik a szintaktikai szempont és örvendetes volt tapasztalni, hogy a magyar nyelvészek e szimpozionokon érdeklődéssel vállalkoztak az új felada-