Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Hajdú Péter: Urálisztika 1945–1970 [Uralistik 1945–1970] 3

URALISZTIKA 1945—1970 7 tokra, nem hátráltak meg a finnugor mondattani kérdések nem hagyományos módszerű feldolgozása elől. — Mindkét (fonológiai és mondattani) vonatkozásban nagyon gyümölcsözőnek ígérkezik az általános nyelvészek és uráli nyelvkutatók együttműködése, noha a közös munkára való készség mindkét fél részéről pillanatnyilag inkább csak egy szűkebb körre szorítkozik. Az uralisztika nemzetközi tudomány. Ma már nemcsak azokban az országokban művelik, amelyek területén finnugor nyelvű lakosság él, hanem — főleg az utóbbi 20—25 esztendőben — gyökeret vert a két Németországban, Lengyelországban, Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, sőt Japánban is. A magyar finnugor nyelvészek ezért kiépítették és fenntartják kapcsolataikat finn, skandináv, szovjet, jugoszláv, román és csehszlovák kollégáikon kívül a fenti országok finnugristáival is. A nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének egyik módja, hogy a magyar szakemberek rendszeresen publikálnak külföldi kiadványokban, és a kölcsönösség alapján hazai folyóirataink is szívesen közlik más országok finnugor kutatóinak cikkeit. Az együttműködés másik formáját alkotják az időnkénti esetleges vagy szervezett találkozók, azaz a tanulmányutak és a — rendszerint kötött tematikájú — szimpozionok, ill. az öt évenként ismétlődő nemzetközi finnugor kongresszusok. A tanulmányutak közül kétségkívül legnagyobb haszonnal azok a hoszszabb időtartamú kiküldetések jártak, amelyek lehetővé tették néhány kutatónknak, hogy a Szovjetunió területén beszélt rokon nyelvek egyikét-másikát a gyakorlatban is elsajátíthassák. Ilyen jellegű helyszíni tanulmányokra több évtizede nem volt lehetőségünk, többé-kevésbé rendszeres megvalósításukra a felszabadulás után nyílt mód. — Néhány éve meghonosodtak tudományterületünkön a munkaértekezletek (speciálisan finnugor jellegű ugyan alig volt hazánkban), ahol egy előre meghatározott téma gondolatkörébe kapcsolódnak be a résztvevők. E szűkkörű megbeszélések rendkívül alkalmasak arra, hogy egyes vitás vagy kimunkálatlan területeken eredményeket érjünk el, s «zért az uralisztika előrehaladása végett örvendetes lenne, ha nyelvészeink minél több szimpozion munkájába bele tudnának kapcsolódni, s ha ilyeneket mi is gyakrabban rendeznénk. — Az uráli tudományok művelőinek nagy seregszemléje azonban mindenekelőtt a Nemzetközi Finnugor Kongresszus. Az első Nemzetközi Finnugor Kongresszust — Ortutay Gyula kezdeményezésére — Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia rendezte meg 1960-ban, és ezzel nagymértékben hozzájárult a kongresszus intézményesítéséhez. A magyar finnugrisztika érettségét, nemzetközi tekintélyét ennek a kongresszusnak a megszervezése bizonyította és talán fokozta is. Azóta nagy sikerrel lebonyolódott a helsinki 1965. évi II. Kongresszus, ebben az évben készülünk a III. tallinni Nemzetközi Finnugor Kongresszusra. A részvétel ezeken a rendezvényeken mindig egy-egy új és nagy erőpróba számunkra, amelyeken sikeresen túl jutottunk a rokon tudományok (finnugor régészet, néprajz, embertan, irodalomtudomány) hozzánk csatlakozott művelőivel egyetemben. Egyszóval tehát a finnugrisztika régi izolációja, vagy túlságosan egyirányú kapcsolódása a külföldhöz megszűnt, s két és fél évtized alatt sokfelé elágazó nemzetközi tudományos együttműködés részeseivé lettünk. Tudományos életünkben ez most kezdi éreztetni kedvező hatását. Szemlénk végére érve összegezésként azt mondhatjuk, hogy a hagyományos nyelvhasonlítási eljárások részben változatlan, részben tovább fejlesztett formái mellett ma már több újfajta törekvésről is számot tudunk adni, amelyek