Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - A. Kövesi Magdolna: Az uráli alapnyelv többesjeleiről [Über die Pluralzeichen der uralischen Grundsprache] 31
38 A. KÖVESI MAGDA (1. BUNy. 128). Az említett egyezésekhez én még hozzávenném a permi nyelvek birtokos és igei személyragjaiban feltett (?) -k elemet és a t r e m j u -gáni osztják többes szám 1. és 2. személyű (-dwy és -tdy) igei személyragok -y elemét.17 1) A közkeletű felfogás szerint egy ősi -k elemmel találkozunk a finn többes szám 1. 2. és 3. személyű személyes névmásokban: *-me(k), *-te(k) *he(k), valamint az ezekre visszavezethető többes számú birtokos személyragokban és az igeragozás tb. 1. és 2. személyében. Ennek ma már a köznyelvben csak egy véghehezetben (-k^>), ill. aszuffixális fokváltakozásban maradt meg a nyoma, de megvan egyes finn nyelvjárásokban (1. HAKULINEN: SKRK3 , 82—3), és a 1 a p p ban: -mek, -dek, -sek (aklkumek, aWkudek, ak { kosek 'nagyanyánk, nagyanyátok, nagyanyjuk'; ITKONEN: LpChr. 46.). 2) A volgai-finn nyelvek közül megtaláljuk az erzä mordvin birtokos személyragozás többes számában (pl. t'soramok, fsorarjk < tsorarjtk, t'éorast [sk] 'fiúnk, fiatok, fiuk',; PAASONBN, MdChr. 05). Hogy a cseremisz és permi nyelvek többes birtokos és igei személyragjaiban jelentkező végmagánhangzók mennyiben tekinthetők egy ősi -& nyomainak,18 olyan kérdés, amelyre csak a kérdéses nyelvek személyes névmásainak, valamint a járulékelemek véghangzóinak történeti vizsgálata után adhatunk csak minden vonatkozásban kielégítő választ. Mint már a fentiekben szó volt róla, az alapnyelv személyes névmásainak duálisi és plurálisi alakjait mind ez ideig nem sikerült rekonstruálni.19 Ezért ütköznek nehézségbe a személyes névmásokra visszavezethető személyragok rekonstruálási kísérletei az obi-ugor nyelvekben is. Itt is találunk a birtokos és igei személyragozás többes szám 1. és 2. személyben egy -w, -u elemet a vogulban és északi osztjákban és egy -o%, ill. -őu% végződést a keleti osztjákban (vachi és tremjugáni). Régebben MUNKÁCSI nyomán (Budenz Album 280) SZINNYEI is többes képzőt keresett a kérdéses elemekben, egy *-k ~ *-y gyenge fokának folytatóit (NyH.3 108, NyH. 4 99, NyH. 5 101). LIIMOLA a személyragok eredetét tisztázatlannak („unklar") ítéli (SUST. 127 : 226—7), HAJDÚ PETEK a régebbi — MUNKÁCSI—SziNNYEi-féle magyarázatot tartja lehetségesnek (BUNy. 129, jegyzet). 2. A balti finn, lapp, mordvin, obi-ugor és (?) permi személyragokban található -k elemek láttán csakugyan fel tennünk egy ősi *-k morféma meglétét a finnugor alapnyelvre. Ez az elem — éppen úgy, mint a -t — kollektív képző lehetett, amelynek eredetileg az volt a funkciója, hogy a személyes névmásokhoz járulva kifejezze az én, te, ő és a 'hozzám, hozzád, hozzá tartozók' kollektíváját. Itt utalnék a 17 Ennek lehetőségéről 1. HAJDÚ (BUNy. 129, jegyzet). 18 L. erről MUNKÁCSI, Budenz Album 279 kk., a permi nyelvekre vonatkozóan — WICHMANN egyetemi előadásaira hivatkozva — UOTILA (Kons. 132), valamint LYTKIN (Isztoricseszkaja Grammatika 86—87). A -k elemnek a cseremiszben és permiben való előfordulására vonatkozóan régebben határozottan tagadó álláspontot foglalt el SZINNYEI (NyK. XLV, 287-8). 19 A rokon nyelvek személyes névmásainak singulárisi ragozására vonatkozóan is nagyon kevés biztos megállapítást tehetünk (a problémákról 1. KAVILA: SUST. XCVIII, 311). — A zürj. —votj. plurális 1. és 2. szem. személyes névmásokban (mi, ti) régebben egy *i többesjelet kerestek (1. erről UOTTLA: NyK, L, 466 irodalommal). De ő is csak annyit tud leszögezni, hogy az *i nem volt meg a permi nyelvekben, de egy ősi *t (*ô) elemet sem tehetünk fel semmiképpen az említett alakokban. Vö. még SZINNYEI i. h.
