Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - Kovács Ferenc: Irányzatok, tanulságok [Tendenzen und Lehren] - 11
IRÁNYZATOK, TANULSÁGOK 23 átnyúlóan — SIMONYI nyelvelméleti tételeinek „európaiságát" a haladó ideológiai áramlatok fő sodrába való tudatos bekapcsolódásuk eredményezte. Az új nyelvmagyaráz ási elvek mellett — azok egyedi aktív népszerűsítőin kívül — az Akadémia is letette a maga tekintélyes voksát. Szorgalmazta az új tanok sokszínű propagandistája népszerű összefoglalásának13 magyar fordítását, ami aztán akadémiai jóváhagyással két kötetben meg is jelent.14 Ezen túlmenően az új irányzat olyan képviselőjét (SCHLEICHER), akinek egyértelmű materialista nyelvszemléletéről tanúskodó vitairatai körül óriási vihar kerekedett, „külső tag"-jává választotta (AkNyÉrt. III/7. sz. 3). A nyelvészetet tudománnyá tevő század minden nagy, átfogó elvi kérdése tehát azonnal élénk visszhangot váltott ki a korabeli magyar nyelvészek legjobbjai között, de a „hivatalos fórumok" (Akadémia) állásfoglalásának tükrében is. Önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy miért nem folytatódott ez a kezdeti fellendülés, miért következett be a századforduló tájékán az „irányváltás", ami a hazai nyelvtudományi szemlélet egysíkúságát eredményezte, az általános nyelvészeti érdeklődést, de általában az elvi kérdések iránti érdeklődést több évtizedre háttérbe szorította. Mi volt az alapvető oka „az általános nyelvtudomány iránti közönynek" (ANyStNyj. 15), amely többek között az egyetlen általános nyelvészeti „profilú" folyóirat, a század elején nagy kínnalbajjal megindított Nyelvtudomány gyors kimúlását is eredményezte (összeseji hét évfolyama jelent meg) ? Megítélésem szerint az elméleti kérdések iránti érdeklődés hirtelen felszökkenését, a korabeli európai szint élvonalába való emelkedését ugyanúgy, mint hirtelen irányváltását a magyar társadalom fejlődésének sajátosságával lehet megérteni, illetőleg magyarázni, ahogyan ezt egy másik írásomban megkíséreltem. Ott ezt írtam: „A múlt század második felében megnyilvánuló aktív szellemi élet — amelynek szerves része volt a magyar nyelvtudományi gondolkodás fellendülése is — nem véletlen epizódja a hazai közgondolkodás fejlődésének, hanem a magyar társadalom sajátos fejlődésmenetének szükségszerű velejárója. Az európai társadalmak fejlődési üteméhez viszonyítva, akármilyen nagy fáziseltolódással is, de nálunk is megindult a polgárosodás folyamata. Az előretörő burzsoázia — fejlődésének kezdeti, haladó korszakában — szükségképpen került összeütközésbe a retrográd intézményekkel és eszmékkel, a haladó gondolat képviselőit ideológiai segédcsapatának tekintette mindaddig, míg a haladó eszmék saját pozícióinak a megszerzésében segítségére voltak. A nagy természettudományos felfedezések pedig egyenesen lételeme volt az indusztrializálódás megteremtésének és fokozásának, és ennek mintegy »melléktermékeként« létrejövő materiaüsztikus gondolatok a kezdet kezdetén szintén támogatták a »copfos ideológiák« elleni fellépésében. Az érdekszférák rövid ideig tartó kereszttűzének 13 MAX MÜLLER, Lectures on the Science of Language, amely a múlt század második felében hét kiadást megért, az 1861-es londoni kiadása a francia Akadémia jutalomdíját is elnyerte (NyK 2: 69). Lefordították németre, franciára, olaszra, oroszra, sőt Amerikában is kiadták. (SIMONYI ZS., Müller Miksa újabb fölolvasásai a nyelvtudományról. Budapest, 1876. 3.) 14 STEINER [SIMONYI] ZS., Müller Miksa fölolvasásai a nyelvtudományról. Budapest, 1874; SIMONYI ZS., Müller Miksa újabb fölolvasásai a nyelvtudományról. Budapest, 1876.
