Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Kovács Ferenc: Irányzatok, tanulságok [Tendenzen und Lehren] - 11

24 KOVÁCS FERENC ideológiai lecsapódása volt tehát a hazai elméleti pezsgés, a progresszív eszmék preferálása. Amely pillanatban azonban az eló'retörő polgárság érdekei beleilleszkedtek a hatalom sáncaiba, megszűnt az elméleti fegyverbarátság, sőt igen gyorsan szembefeszültek az ideológiai fegyverek; a materialisztikus, de általában a progresszív eszmék szalonképessége is megszűnt. Az európai haladó eszmék fő sodrához való rövid idejű csatlakozásnak ez az igazi kiváltója, ezzel magyarázhatjuk a múlt század második fele magyar nyelvtudományának is az ugrásszerű előrehaladását, de a századforduló tájékán bekövetkezett irányváltását is. Nem véletlen tehát az a jelenség, hogy a biztató kezdetek sokszínű érdeklődése fokozatosan elhalványult, és egysíkú, szalonképes nyelvtörténeti pszichologizmussá zsugorodott... A századforduló utáni években kialakított retrográd művelődéspolitika nem kedvezett a haladó elméletek elterjedésének, sőt a két háború közé eső szakasza a leghatározottabb agresszivitással (adminisztratív intézkedésektől sem visszariadva) küzdött ellenük. Nem véletlen tehát, hogy századunk első felének nyelvtudománya sem tudta kivonni magát e negatív hatások alól" (Nyelvi struktúrák, nyelvi törvények. Budapest, 1970. 243—4, 248). Most is ez a véleményem ! 3, Az elméleti örökség utóélete. A két háború közötti művelődéspolitika nacionalista-soviniszta elzárkózása, a haladó elméletekkel szembeni agresszív fellépése, a tudományos munka anyagi támogatásának csaknem teljes hiánya (a sokat emlegetett „kultúrfölény" beszédes ,,bizonyíték"csokra) súlyos örökségként hagyományozódott át a felszabadulás utáni magyar tudományos életre, így a hazai nyelvtudományra is. A minden tiszteletet megérdemlő egyéni erőfeszítések és eredmények ellenére mégiscsak az volt a jellemző erre a hagyatékra, hogy nem volt összefoglaló nyelvtörténet, tudományos dialektológia, nyelvatlasz, tudományos stilisztika, tüzetes nyelvtan, értelmező szótár. A nagyszótár óriási cédulatömege a tudományos munka számára szinte hozzáférhetetlen állapotban volt, de a legnagyobb méretű szintézis, az Etimológiai Szótár munkálatai is abbamaradtak (MNy. 51: 267 — 9). A nyelvművelés a soviniszta tudománypolitika szekértolójává süllyedt, ezért (mivel !) a nyelvészek többsége húzódozott az ilyen jellegű feladatok vállalásától. Ha ehhez még hozzávesszük a hazai nyelvtudomány meglehetősen egysíkú szemléletét és az „uralkodó módszertani pozitivizmus"-t (i. h. 269), kikerekedik előttünk fő vonásában a magyar nyelvtudomány általános képe, ezen belül is az általános nyelvészet súlyos elmaradottsága, ami jónéhány évre rányomta a bélyegét a felszabadulás utáni állapotokra is. Bár LAZICZIUS munkássága átnyúlik a felszabadulást követő néhány évre is — korábbi nagy nemzetközi sikerei és hazai erőfeszítései ellenére — nem alakult ki nálunk általános nyelvészeti iskola. Nem alakult ki, mert az uralkodó nyelvszemlélet, az általános elméleti kérdésekkel szembeni közöny következtében nem is alakulhatott ki. LAZICZIUS korai nyugdíjazása, majd akadémiai tanácskozó taggá történő minősítése csak súlyosbította a helyzetet: kiállították a csatasorból azt a vezető nyelvészt, aki az új elméletek és irányzatok kritikai adaptálására és továbbfejlesztésére oly-