Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - Kovács Ferenc: Irányzatok, tanulságok [Tendenzen und Lehren] - 11
22 KOVÁCS FERENC nyelvészetünk helyzete. Budapest, 1969. — Kézirat, 17. Alább: ÁNyH.) „Ma is azt valljuk — írja például GOMBOCZ 1920-ban — tehát több mint száz évvel GRIMM Deutsche Grammatik-ja első kötetének megjelenése (1819) után —, hogy a nyelvtudomány a történeti tudományok közé tartozik; nyelvi jelenségekkel szemben sem a normativ [ !], sem az egyoldalú logikai vagy aesthetikai álláspont nem jogosult: igazi megértéséhez csak történeti fejlődésének ismerete vezet. A nyelvtudománynak nincsenek ahistorikus disciplinai, minden olyan értelmezés, a mely [ !] a nyelvtörténet adatait figyelmen kívül hagyja, csak hézagos és értéktelen, vagy éppen helytelen eredményekre vezethet" (MNy. 16: 154).10 GOMBOCZ nagy tekintélye egyértelműen meghatározta a két háború közötti magyarországi nyelvtudomány fő (csaknem kizárólagos) irányát, amiről maga is elismeri: „Kétségtelen, hogy az. utóbbi évtizedekben nyelvtudósaink érdeklődését szinte kizárólag a magyar nyelvtörténet és a finnugor nyelvhasonlítás problémái kötötték le" (MNy. 22: 1). Megállapítható tehát, hogy a történeti nyelvszemlélet egyeduralma, az általános nyelvelméleti és módszertani kérdésektől való elzárkózás határozottan késleltette az újabb irányzatok magyarországi elterjedését. A hazai nyelvészeti közvélemény viszonylag későn vett tudomást a genfi tanítások egészéről, nem is szólva itt most továbbfejlesztett változatairól. Mi sem bizonyítja jobban ezt a fáziseltolódást, mint az a puszta tény, hogy SAUSSURE magyar fordítása akkor látott napvilágot (1967), amikor a rendszerszerűség gondolatából kisarjadt új módszerek, a strukturalizmus különböző válfajai elég messzire jutottak az eredeti gondolattól. Az elmondottakból egyértelműen kiviláglik, hogy századunk első felének magyar nyelvtudománya — a maga meglehetősen egysíkú nyelvszemléletével— eléggé elkanyarodott attól a felfelé ívelő úttól, amit a nagy elődök sokrétű munkásságukkal kijelöltek. A zseniális előfutárok (SAJNOVICS, GYARMARHY, RÉVAI) utáni „új hullám" hazai fogadtatásának a sokszínűsége, általános elméleti pezsgése olyan nevekkel dicsekedhet, mint HUNFALVY, RIEDL, SIMONYI, akik az új tanítások kritikai átvételében, továbbfejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szereztek. Sőt, ha meggondoljuk, hogy ennek a korszaknak egyik képviselője, PONORI THEWREWK — a nyelv és a gondolkodás kapcsolatát vizsgálva — a schleichen vitairatok" hazai ismertetése folytán a magyar filozófiai gondolkodás fejlődésében is jelentős szerepet játszott materialista monizmusával,12 akkor tűnik ki az a lényeges különbség, ami a múlt század második felének és a századforduló utáni korszaknak magyar nyelvtudományában megmutatkozott. HUNFALVY, RIEDL, PONORI THEWREWK és — munkásságával századunkba 10 Igaz, hogy GOMBOCZ nyelvszemléleté is fejlődött. SAUSSURE elméletével való megismerkedése, LAZICZIUS fonológiai kutatásainak, az 1928. évi hágai nyelvészkongreszszus fonológiai előadásainak következtében elvitathatatlannak tartja, hogy SAUSSURE munkájának „döntő hatása" volt az első világháború utáni magyar nyelvtudomány fejlődésére (MNy 30: 1), és a Nyelvtudományi Társaság 1934. évi közgyűlésén elhangzott elnöki megnyitó beszédében a funkcionális nyelvszemléletet ismertette (i. h. 1—7). A „döntő hatás" — a fentebb elmondottak alapján — költői túlzás, de ha SAUSSURE rá ilyen hatással lett volna is, ez a hatás nem terebélyesedett tovább, mivel GOMBOCZ egy évvel az említett megnyitó beszéd után meghalt. 11 Die Darwinsche Theorie und die Sprachwissenschaft. Weimar 1863; Über die Bedeutung der Sprache für die Naturgeschichte des Menschen. Weimar, 1865. 12 „Az újkor gondolkodása, mint azt Schleicher a Darwin-féle elméletről szóló nyílt levelében fejtegeti, félreismerhetetlenül monizmust, az egység elvét aranyozza. A dualizmus . . . merőben túlhaladott álláspont." (A nyelv optikája. Budapest, 1870. 1.)
