Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Domokos Péter: Finnugor konferencia Joskar-Olában 220

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 221 A két évenként megrendezésre kerülő konferencia nagy esemény a Szovjetunió finnugor filológusainak körében, mivel az eredmények ismertetésén és megvitatásán túl alkalmat nyújt közös problémák megbeszélésére, távlati program kijelölésére — s a mindezeknél fontosabb személyes tárgyalásokra, új kontaktusok teremtésére. Kikapcsolódás és felfrissülés is egyben minden résztvevő számára, mert a zsúfolt tudományos-hivatalos napirend mellett a konferencia mindig változó színhelyén — • többnyire egy-egy finnugor nép központi városában — lehetőséget ad a vendéglátók életének, kultúrájának, földjének megismerésére. Sok fáradozás és izgalom előzi meg a tudósok tanácskozását, a szervezés munkálataiba a helyi tudományos intézmények utolsó szál emberig mozgósított munkatársi gárdája mellett a fogadó köztársaság legfelső párt- és államvezetése is bekapcsolódik, készenlétben áll a sajtó, a rádió és a televízió is. A résztvevők vélekedése szerint évről évre gördülékenyebb a szervezés, egyre kevesebb a zökkenő az előkészítésben és a lebonyolításban. Az idejében elküldött meghívók, a műsor és a tézisek ismeretében mindenki tudja, hogy milyen program várja a konferencia színhelyén. Kifogástalan volt a rendezés ezúttal is, a mari földön lebonyolított XIII. finnugor konferencia tudományos ülései, kulturális és társadalmi rendezvényei a jelenlevők teljes megelégedésére szolgáltak. A rohamosan növekvő és szépülő Joskar-Ola tucatnyi városból várta vendégeit, Ungvár, Szverdlovszk, Petrozavodszk, Tbiliszi nevei sejtetik a távolságokat, melyekből repülővel vagy vonattal sorra érkeztek a küldöttségek. Szívélyes fogadtatás után valamennyien a város legmodernebb szállodájában nyertünk kényelmes elhelyezést, s a szálloda éttermében a megfelelő étkezési lehetőség is adva volt. Mivel a legtöbb résztvevő már a konferencia megnyitását megelőző napon megérkezett, egyéni vállalkozásként is nekiindulhatott a városnak, felkereshette a könyvtárakat, könyvesboltokat, s kipihenhette az utazás fáradalmait is. Az egykori Carevokoksajszk nyomaira nehéz rábukkanni a modern kiképzésű, széles utcákat, levegős tereket, impozáns középületeket, magas épületsorokat magáénak valló fővárosban, amelyet csak egy veszély fenyeget — korunk átka — az uniformizálódás, az egyéni városkép hiánya. Ez az utcák és terek elnevezésében is érvényesül, s ha véletlenül nem bukkannánk rá a Csáváin utcára, nem is sejthetnők, hogy a Mari ASZSZK központjában vagyunk. Mozgalmas és színes az élet itt, rengeteg a diák, a szép üzletek és a nagy áruház tele vásárlóval — de mari szó csak ritkán csendül fel. A lakosságnak mintegy 10%-a mari anyanyelvű, a marik túlnyomó többsége ma is falun él. A mari szépirodalom sokszor igen tetszetős borítóban, emelkedő könyvkultúráról tanúskodó kiadványai elsősorban vidékről nyerik a vevő- s olvasókört. A Sketán nevét viselő Mari Állami Dal- és Drámai Színház két mari nyelvű előadását is megtekinthettük. Az első napon a fiatalon elhunyt, eredeti és igen tehetséges E. N. Szapajev Csáváin „Akpatir" (AKiïâTbip) c. drámájára komponált operáját hallottuk. A Pugacsov felkelésben résztvett mari hősökről szóló izgalmas és fordulatos cselekményű színmű a mari népzene csodás vizében megmerülve, súlyos mondanivaló hordozója lett. A nemzeti dráma és a nemzeti opera olyan egybeesésének voltunk tanúi, figyelmes s az igaz élménytől megrendült néző-hallgatói, amilyenre Katona és Erkel halhatatlan művén kívül ritkán akad példa. Az előadás színvonaláról, az énekesi és a színészi teljesítményekről, a rendezés-