Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Kiefer Ferenc: Egy új jelentéselmélet felé [Towards a new theory of meaning] 193

EGY ŰJ JELENTÉSELMÉLET FELÉ 195 hogy hol kell megállni. A megkülönböztető jellemzőket egyébként másutt mi is bíráltuk (ÁBRAHÁM—KIEFER 31 — 32), beható kritikai elemzése azonban elsősorban WEiNREiCHnél és BiERWiscHnél (BIERWISCH 1967b) található. CHOMSKY új eredményeinek „szemantikai" tanulságait KATZ nem vonta le. Helyette WEINREICH vállalkozott a feladat ellátására. WEINREICH a KATZ-féle keret majdnem minden pontját kétségbe vonta. Az (a)-val kapcsolatban megjegyzi, hogy a szemantikai komponens nem tartalmazhat külön szótárt, hanem arra a szótárra kell támaszkodnia, amit a szintaxis is felhasznál. (Ugyanerre a következtetésre jutott tőle függetlenül SZÉPE is.) A (b)-vel kapcsolatban WEINREICH rámutat arra, hogy a szótári cikkek sztemma alakjában való megadása több formai és tartalmi problémát vet fel. A KATZ—FODOR-féle ,,normál-alak" legnagyobb hibája, hogy nem teszi lehetővé még a legegyszerűbb szemantikai relációk megfelelő leírását sem. Egyébként ezen a ponton KATZ maga is megváltoztatta véleményét (KATZ 1964a). WEINREICH véleménye szerint nem lehet éles határt vonni a szemantikai és grammatikai kategóriák között sem, ami szükségképpen (f) tagadásához vezet. Ami a szemantikai szabályokat illeti, azon kívül, hogy KATZ és FODOR keveset mond róluk, az összegező funkció („amalgámozás") is csak a legegyszerűbb esetekben írja le helyesen a valóságot. WEINREICH több, egymástól lényegesen különböző szemantikai szabályról tesz említést, de ő sem jut sokkal tovább az ötletek felvetésénél (ezek egyébként javarészt okosak és használhatók). KATZ megkísérelte WEiNREiCH-chel szemben megvédeni álláspontját (KATZ 1967), véleményünk szerint nem sok sikerrel. A vita részletes tárgyalására sajnos itt nem térhetünk ki. A további kutatás, részben WEINREICH sejtéseit is igazolva, a szemantikai kategóriák kérdésére összpontosult. Igaz ugyan, hogy már KATZ is felismerte, hogy a kategóriák közel sem egyszerűek, hanem igen bonyolult belső struktúrával rendelkezhetnek, de nem látta világosan, milyen szerepet játszanak az összetett kategóriák a szemantikai elméletben (KATZ 1964a és 1966). BENDIX, majd BIERWISCH (BIERWISCH 1966 és 1967a) megmutatta, hogy a szemantikai kategóriák (egy vagy több argumentumú) logikai függvények. A megkülönböztető jellemzők szerepét szintén a szemantikai kategóriák veszik át. Katz (KATZ 1967, 164—169) még mindig fenntartja a szemantikai kategória és a megkülönböztető jellemző közti különbségtevést, mégpedig arra hivatkozva, hogy "a szemantikai kategóriák fogalmi (logikai) funkciót töltenek be, míg a megkülönböztető jellemzők csak érzékeink révén megkülönböztethető tulajdonságokra vonatkoznak. KATZ azt is állítja, hogy a " megkülönböztető jegy (grammatikai vagy fonológiai 'feature') általában tovább nem elemezhető egység, míg a szemantikai kategória ('semantic marker') belső struktúrával rendelkezik, azaz további egységekre bontható. BIERWISCH (BIERWISCH 1967b) rámutat mindkét állítás tarthatatlanságára. Egyrészt a fogalmi és érzéki jegyek nem választhatók mindig szét a nyelvi gondolkodásban, másrészt több okból fel kell tételeznünk, hogy a szemantikai kategóriák éppúgy, mint a megkülönböztető jegyek a fonológiában, elemi kategóriák, amelyek az elméleten belül tovább nem elemezhetők és nem is határozhatók meg. Éppúgy, mint ahogy a fonológiában a megkülönböztető jegyeket az elméleten kívül, fiziológiai és akusztikai módszerekkel határozzuk meg, a szemantikai kategóriák meghatározása sem nyelvészeti, hanem például pszichológiai módszerekkel történhet. A legújabb kutatások a KATZ—FoDOR-féle elméletből azt is kétségbe von-13*