Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Boros Rezső: Beszéddallamok, különösen a köszönés és kiáltások hanglejtése (cirill) 175

176 BOROS REZSŐ , hangulatot. így hát nem fogadhatjuk el helyesnek sem az előre-, sem a visszaköszönést. Szerintünk átlagosan körülbelül így hangozhat a szokott két köszönés (Kottáim transzponálhatok, pl. egy oktávval mélyebbre. A ritmus mindig csak megközelítő.) Jó napot kivi • nok! Jó napot kívá - nok! Tehát elhisszük, hogy a napot szóban a ragot „felcsapta" a kereskedő, de nem kvarttal, hanem valószínűleg mindössze szekunddal (h — cisz). Különös jelenség, de előfordul, hogy ragnál, képzőnél vagy szó közepén olykor fölemeljük a hangunkat. Meglepetés vagy megdöbbenés, esetleg fontoskodás is okozhatja ezt. Az előbbi esetben régóta gyakori fölkiáltás: l.chü - tel - lei»! Ks Ut un - mög - lieh! A képzők, szóvégződések ilyen emelt intonálásában talán idegen, indoeurópai hatást sejthetünk. A XVIII. században még aligha használták; az időmértékes vers, a jambus, diákok és színészek lehettek hatással létrejöttében. A színészkedő fiatal Arany Jánosnak is így kellett hangsúlyoznia: „kegyelmes herceg!" (Bolond Istók II.). Innen érthető, hogy a beszéddallam csúcsait még századunk elején „zenei hangsúly "-nak nevezték; így nevezi szükségből — bár rossz elnevezésnek tartja — az is, aki először ír róla nálunk, röviden: GOMBOCZ ZOLTÁN (ÖMI, 17. 1.). Az esetleges idegen hatás mellett persze szóba jöhet az izgalom, fölhevulés kifejezése — amire találó szó sokszor az emfázis —, ez esetben párhuzamos fejlődés lenne a némettel. A Rádió „Szabó család"-jában egyszer véletlenül hallottam Angela megütődött, heves visszakérdezését: KI - fe. - lejted - tétül (Ezt nem sorolhatjuk az egyszerű kérdő hanglejtéshez, mert egyetlen szótagot csak akkor emel néha fel a mondat végén a kérdés, ha az önálló szó, és persze döntő fontosságú.) Visszatérek a köszönés hanglejtésére. A színészek beszéddalamát általában nem tekinthetjük elsőrendű forrásunknak. Azért elnézést kérek, hogy — feltűnő és emlékezetes voltuk miatt — egy hármas színészi köszönésre, majd alább egy háromszori hívásra hivatkozom, még hozzá jó pár évtizednyi távolból. Zilahy Lajos „Süt a nap" című színművében a nagygazda valahányszor a színre lépett, mindig háromszorosan köszönt: ||:.lótiiif.ot kívánok!:j| Jnii.-ipnt kívánok! [vége] iá napút kivá • tu.k1