Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - K. Palló Margit: A TESz. arat, ápol és borít igéjéhez [Contributions aux verbes arat, ápol et borít du Dictionnaire étymologique-historique de la langue hongroise] 170

A TESz. arat, ápol ÉS borít IGÉJÉHEZ 173 történeti folyamatát példázza, ill. az ótör. o«fv m. a megfelelésben még az ősmagyar korban végbement, régi nyíltabbá válást kell látnunk. — A tőigéink között emlegetett ápol (vö. PAPP FERENC: Nyr. 92 : 104) ezek szerint éppen olyan elavult tövű származék ige, mint az arat. Morfológiai felépítése is hasonló, ill. itt is egy teljesebb, nyíltszótagú opu- tőből kell kiindulnunk (vö> mong. uu- 'trinken' < *ubu- <~^uyu- 1. ubugi ~ uyugi 'Saughorn, Saughütchen' (PVAMSTEDT, Einf. I, 78; LIGETI: NyK. XLIX, 244—45), amely az ősmagyarban az akkori nyelvszokásnak megfelelően képzővel bővült és zárt szótagú igévé lett. — Hogy a törökből kölcsönzött op- 'küssen' ige a sok közül éppen az -/ gyakorító képzővel bővült, abban talán a nyelvünkben akkor már meglevő ugyancsak hangutánzó eredetű ugor kori szinonimájának, a csókol ige hatásának is része van (vö. vog. só%dl-). Az egymás mellé került ugor 'csókol' és török 'ápol' 'küssen' későbbi jelentéselkülönülésének, ill. az ápol 'becéz' -*• 'gondoz' irányú jelentésfejlődésének csírája feltehetőleg már ebben a kettősségben is adva volt. A Jókai kódexben, ahol mind a két ige első ízben fordul elő, még egyformán küssen jelentésben szerepelnek, de az ápol eredeti jelentésének lassú fellazulását nagyban fokozhatta az időközben elvonás útján keletkezett 'csók' (1533), erősítve a csókol 'küssen' positióját az ápol rovására. Az első szótag megnyúlása ápol > ápol csak még tovább mélyítette az ápol jelentésében megindult ingadozást, olyan átmeneti helyzetet teremtve, amelyben forma és jelentés minden lehető kombinációjában keveredett. Az új jelentés 'gondoz', hosszú küzdelem után végül is az új, formához az ápolhoz tapadt s a veszendőnek indult ápol végképpen elavult. — Az ápol ~ ápol alakpárral kapcsolatban azt mondja GRÉTSY: „Valamiféle szóhasadás itt is végbement, csak az eredménye nem maradt meg a nyelvben" (Szóhasadás 56). Mindenesetre itt nem a nyúlás okozta egyszerű jelentésmegoszlásról van szó. A török ápol „felesleges" kölcsönzéssel ui. ugyanarra a fogalomra két kifejezése lett a nyelvnek. A szinonimák harcában az is megeshetett volna, hogy az ősi örökségű 'csókol' háttérbe szorul és végképp ki is vész. De megtörténhetett volna a fordítottja is, ha az ápol esetében nem áll be ideje korán a jelentés- majd alaki elkülönülés is és nem ad jogot az ápol ^>ápol életben maradásához. — A csókol ^ ápol > ápol esetében a szóhasadás valamiféle bonyolultabb folyamata játszódott le. 3. Borít. A szócikk gondos nyelvtörténeti fejezetét kevésbé kielégítő etimológiai rész követi. — A legszembeötlőbb, hogy a honfoglalás előtti török igei kölcsönzések átvételi módjának megítélésében nem következetes a TESz. Pl. az arat- -< tör. ora- származtatásnak még az volt a kimondott fő nehézsége, hogy ,,kirí ótörök eredetű igéink közül, amelyek mindig képző nélkül, puszta tőalakban honosodtak meg nyelvünkben." A „valószínűleg ótörök eredetű" borít igével kapcsolatban pedig ezt olvassuk: ,,bur- Y. buru- alakban került nyelvünkbe s a tő a magyarban -t műveltető, -l visszaható és a -gat, -ng gyakorító képzőt kapott". — És ez így igaz is azzal a kiegészítéssel, hogy a felsorolt képzők alapján a nyílt szótagú buru- átvételére kell visszakövetkeztetnünk, mert megfigyelésünk szerint ilyen esetekben igényelt képzőt a török igető már az ősmagyar nyelvtörténet folyamán. Ennek következtében a teljesebb buru- tör. igető az arat <C °ra- és ápol <C opu- igetövekhez hasonlóan zárt szótagú, majd idővel elhomályosult alapszavú tőigévé vált. A bocsát ~ bocsán analógiájára, amelyeket a TESz. képzetten átvett igéknek tart, arra is gondolhatnánk, hogy a borít óborul igéket is már toldalékos formában