Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - Kangasmaa-Minn, Eeva: Az ősfinn fokváltozás mint strukturális jelenség [The Proto-Finnic Consonant Gradation as a Structural Phenomenon] 143
KISEBB KÖZLEMÉNYEK Az ősfinn fok váltakozás mint strukturális jelenség A finnségi nyelvek egyik legérdekesebb hangjelensége kétségkívül a zárhangok fokváltakozása, melyet SETÄLÄ annakidején az egész uráli hangrendszerre kiterjesztett. Manapság jóval óvatosabbak vagyunk, és a fokváltakozást általában csak az ősfinn kor közepe tájáig, a germán hatás korszakáig visszük vissza. Általános az a fölfogás is, hogy a váltakozást a szó hangsúlyviszonyaiban történt változások idézték elő, s fölteszik, hogy első indítékai a germán nyelvekből valók, melyekben a Werner-törvény hasonló jelenséget eredményezett. Nem érintem itt a jelenség történeti hátterét, mely még mindig további megvilágításra vár, például a lapp nyelv részéről. A fokváltakozást eddig csupátí történeti szempontból igyekeztek vizsgálni, s így mellékes körülmény maradt az a kérdés, hogy miféle jelenség is volt az valójában, és esetenként hogyan érvényesült. Az ősfinn fokváltakozás úgy, ahogy vázolni szoktuk, iskolapéldája a kiegészítő megoszlásnak, komplementáris disztribúciónak. A fokváltakozó pároknak, vagyis az erős és a gyönge foknak jelentkezése előre pontosan megállapítható. A finnugor szók kezdetben föltehetőleg kéttagúak voltak, kivéve természetesen a névmásokat. Amennyiben a szó három vagy többtagú, a tőhöz valamely képző vagy esetleg képző-sor járult. A mai finnségi nyelvek szószerkezete azt mutatja, hogy a fokváltakozás keletkezése idején az ősfinnben már egytagú szótövek is kialakultak s ez a körülmény részben hozzásegít a jelenség időbeli elhelyezéséhez. Általában fölteszik, hogy a szó hangsúlyviszonyai az ősfinnben ugyanolyanok voltak mint a mai finnben: hangsúly esik minden második szótagra; az első szótag főhangsúlyos, a harmadik és az ötödik szótagon mellékhangsúly van, amennyiben a szó elég hosszú; az utolsó természetesen mindig hangsúlytalan. A fokváltakozás érintette a szótagkezdő egyszerű és gemináta zárhangokat, kezdetben az s-et is. Vegyük például a palatális zárhangot, a k-t. Az erős fokot képviselje klr a gyönge fokot k2 . Jelentkezésük a következő három tényezőtől függ: a hangkörnyezettől, a szótag hangsúly-viszonyaitól és a szótag minőségétől, azaz nyílt vagy zárt voltától. A különböző tényezők egymásközti kölcsönhatása megzavarhatja a jelenség összképét, de azért az teljesen mechanikus marad. A tényezők közül legfontosabb a hangkörnyezet. Zöngétlen hang után mindig az erős fok jelentkezik, azaz kv Tehát a váltakozást csak a zöngés környezet teszi lehetővé. Zöngés környezet esetén különbséget kell tenni a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótag utáni helyzet között. Hangsúlyos szótag utáni helyzetben a szótag minősége a döntő, mégpedig úgy, hogy nyílt szótag-
