Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)
Tanulmányok - Bańczerowski, Jerzy: A gyengülés–erősödés folyamata a finn nyelvben [Über den Prozeß der Verstärkung und Lenierung in der finnischen Sprache] - 3
8 JERZY BAtfCZEROWSKI esik, nem pedig a mássalhangzóra. Az a véleménye, hogy az erősödés minden helyzetben adekvát az exspiratorikus hangsúlyhoz viszonyítva, de nem azonos vele. ZABBOCKI tehát azt a nézetet vallja, hogy a hangsúly egyedül nem volt képes hangeltolódást (ebben az esetben erősödést) okozni. Itt az erősödésnek nemcsak a szótagcsúcson (rendes szótaghangsúly) kellett hatnia, hanem a szótagvölgyekben is.15 Az ősgermán gyengülést (Verner-törvény) tárgyalva megállapítja, hogy ez csak a zöngétlen spiránsokra hatott a szó belsejében és végén, ha a megelőző szótag hangsúlytalan volt. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy az erősödő feszültség megmaradt a szó elején éppúgy, mint a hangsúlyos szótag után. Ebben az összefüggésben beszél a szó erejének vonaláról. Aszókezdet természeténél fogva min dig-erősebb lesz, mint a többi szóhelyzetek. Aszó vége a leggyengébb. A fentebb említett vonal menete tehát a lejtő alakját veszi fel: j ^"~"-—--^^^ . Ezt a vonalat különböző tényezők módosíthatják, főleg a szóhangsúly, aminek következtében ilyen formát vehet fel:16 i-^^^ . További bonyolult elemzés vezette ZABEOCKit arra az eredményre, hogy minél közelebb áll a hang a szókezdethez, annál kisebb a gyengülés, és fordítva, az erősödés annál intenzívebb Az erősödés tehát tovább hathat a szókezdetben és a hangsúlyos helyzetben (a hangsúlyos szótag után), ha ezzel egyidejűleg a többiben már bekövetkezik a gyengülés. A spiránsok gyengüléséről szóló fejtegetéseit összefoglalva ZABBOCKI arra következtetett, hogy ez a folyamat a szó minden pozíciójában előfordult, kivéve a szó elejét. Leggyengébben azonban a hangsúly után hatott. Az erősebb leníció eseteiben mint másodlagos folyamat megjelenik a gyengült hangok zöngésülése. De idővel a hangsúlyos szótag utáni helyzetben is fokozódott a gyengülés, és végül itt is zöngéssé válás tapasztalható.17 A mondottakból azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy nem a hangsúly hozta létre a most tárgyalt két folyamatot (gyengülés, erősödés), hanem csupán módosította ezeknek lefolyását. Ha tehát a finnugor fokváltakozás a Verner-törvénnyel mutat hasonlóságot, és ugyanakkor a Verner-törvény összefüggésben áll a gyengüléssel és erősödéssel, akkor semmi akadálya sincs annak, hogy a finn fok váltakozást éppen ilyen erősödéssel és gyengüléssel hozzuk kapcsolatba, azaz úgy tekintsük, mint ennek a folyamatnak eredményét. Ilyen módon ismét közeledünk SETÄLÄ, THOMSEN és WIKLUND nézeteihez, akik már a balti finn konszonantizmus felépítésében igen nagy jelentőséget tulajdonítottak e két folyamatnak. THOMSEN az eredeti k, t,p, g, d, b hangokból indult ki, amelyekből a finnben az erősödés által kk, tt, pp, k, t, p-nek kellett volna keletkeznie, bizonyos esetekben azonban (zárt szótagban) a médiák a megfelelő spiránsokba mentek át.18 Hasonló álláspontra helyezkedett SETÄLÄ is, aki hogy megmagyarázhassa a közfinn (kk, tt, pp, k, t, p,) hangokat az eredetibb állapotot a k, t, p, b, d, (7-ben fogadta el, ugyanakkor két folyamatnak (a gyengülésnek és erősödésnek) egyidejű hatását is feltételezte.19 WIKLUND véleménye egy kissé eltérő, amennyiben eredeti kk, tt, pp, k, t, p hangokat tesz fel, és a gyenge 15ZABROCKI: i. m. 46 — 47. 1. 16ZABROCKI: i. m. 48. 1. 17 ZABBOCKI: i. m. 55. 1. 18 THOMSEN, Den gotiske. . . 23, 35. 1. és Beröringer mellem de finske. . . 73, 74. 1. 19 SETÄLÄ, YH. 123. 1.
