Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)
Tanulmányok - Bańczerowski, Jerzy: A gyengülés–erősödés folyamata a finn nyelvben [Über den Prozeß der Verstärkung und Lenierung in der finnischen Sprache] - 277
A GYENGÜLÉS—ERŐSÖDÉS FOLYAMATA A FINN NYELVBEN 281 Kevésbé áttekinthető a helyzet a gyenge fokban. BUBRIH szerint a gemináták gyenge fokú megfeleléseiként sohasem található g, d, b, sőt likvidák és nazálisok után mindig p, t, k jelenik meg.13 PL: hankin, kentällä, kompastella, poltat. Az egyszerű zárhangok erős fokában azonban még g, d, 6-vel volt dolgunk, legalábbis írásban. Ebből az írásmódból BTJBRIH arra következtetett, hogy az irodalmi nyelv fejlődésének kezdetén még rövidebb gemináták is voltak, amelyeket kk+, tt+, pp+-Yel jelöl, és amelyek állítólag még nem mentek át le, t, p-be.14 Magunk részéről az alábbi következtetéseket vonnánk le: A BTJBEIH által hangsúlyozott tény számunkra nagy jelentőségű. A likvidák és a nazálisok után alkalmazott p, t, k írásmód, mint a gemináták gyenge fokú jelölése, azonos az erős fokú jelöléssel (vö. RAPOLA fenti megállapítását). Tehát a két fok írásmódjában még nem volt határozott különbség. És ennek a ténynek véleményünk szerint az eredeti viszonyokat kellene tükröznie. BUBRIH mégis rövid geminátákról beszél a gyenge fokban. Mi azonban az erős fok hosszú geminátáit az eredetibb felerősödött p, t, k-rsü, illetve p, t, £-ra vezettük vissza. Akkor ezen hangok gyenge fokú megfeleléseinek is éppen ilyen kiindulási formákra kellene visszamenniük. Tehát számolhatunk azzal, miszerint volt idő, amikor a gemináták gyenge és az egyszerű mássalhangzók erős foka különbözött egymástól, ahogy ezt a karjalai nyelv példája még ma is illusztrálja. A két hang egybeesése ennélfogva erősödést tételez fel az egyszerű mássalhangzók erős fokában, ami viszont megfelel feltevéseinknek. Végül is arra a meggyőződésre jutunk, hogy a geminátákat az erős fokban az erősödés, az egyszerű zárhangokat a gyenge fokban pedig a leníció következményeinek kell tekintenünk. A kiindulási formák pedig valamelyik felerősödött k, t, p-ben keresendők, amelyek viszont a rendes k, p, t-re mehetnek vissza. Leszögezhetjük tehát, hogy a mai geminátákhoz vezető intervokális helyzetű folyamatok párhuzamosan folytak le azokkal, amelyeket az egyszerű mássalhangzók esetében figyelhetünk meg. Vizsgálódásaink folyamán tehát más eredményekre jutottunk, mint SETÄLÄ és COLLINDER, akik a gemináták változási viszonyait a lek, tt, pp <0 pp eredeti állapotra vezették vissza.15 5. A z sk, st, sp, st, sk mássalhangzócsoportok A nazális, illetve likvida + zárhang mássalhangzócsoportok, valamint a zárhang intervokális helyzetének megvizsgálása után elkezdhetjük az sk, st, sp kombináció elemzését. A fentebbi analízisnek alávetett kapcsolatokhoz viszonyítva itt jelentősen megnőtt az első összevető zártságának tömege. Az s spiráns lényegesen közelebb áll a mássalhangzókhoz (zárhangokhoz), mint a magánhangzókhoz. Tehát sokkal nagyobb ellenállást kell tanúsítania a gyengülés-erősödéssel szemben, mint a nazálisoknak és a likvidáknak, ós ennek 13 BUBRIH, Isztorieseszkaja fonvetika . . . 142. 1. 14 Uo. 142. 1. 15 SETÄLÄ: JSFOU. XIV/3: 10—11; COLLINDER, Über den finnisch-lappischen Quantitätswechsel. 46 — 47. 1.; COLLINDER, CGUL 217. 1. és Introduktion tili de uraliska sprâken 112. 1., ahol ezt írja: „Det är ovisst om det fanns geminerade klusiler i UU eller ens i UFU" (UU = ősuráli, UFU = ősfinnugor), Vö. még: KANGASMAA—MINN E., Vepsän klusiilisysteemi, Sananjalka 6 (1964), 29. 1. Azt a véleményt képviseli, hogy a gemináta a közfinnben két allofón formájában jelent meg: íck és kk.
