Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Bańczerowski, Jerzy: A gyengülés–erősödés folyamata a finn nyelvben [Über den Prozeß der Verstärkung und Lenierung in der finnischen Sprache] - 277

282 JEBZV BAtfCZEROWSKI következtében a második komponens változásainak kevésbé érzékelhetőknek kell lenniük. A felerősödött, illetve legyengült légáramlás az s résén meglehetősen sokat veszít erejéből, és így legyengülve jut el a második összetevőig, amely gyakorlatilag változatlan maradhat. Erre a germánból hozhatunk példákat. Az ősgermánban az sk, sp, st csoportok változatlanul megmaradtak.16 Az

sk és st az örményben is és a keltában is ellenállt az erősödésnek.17

Ennek ellenére az sp csoport p-je mindkét utóbbi esetben megváltozott, ami azzal magyarázható, hogy ez a mássalhangzó mindkét nyelvben természeténél fogva gyenge volt. Ezen csoportok elméleti stabilitását tehát gyakorlatilag az indoeurópai nyelvekből vett adatok is bizonyítják. Ebből arra következtethetünk, hogy a finnugor nyelvek sem fognak másképp viselkedni ezen a téren. A mai finn nyelv sokrétűen alátámasztja ezt az elméleti megalapozást. Az sk, st, sp mássalhangzó-csoportokat nem érintette a fokváltozás: leski: leshet, lastu: lastut, piispa: piispat. Ugyanezt az állapotot találjuk Agricolánál is : piftä : piftyn, muifto, vaftanrupe, cofka, lafke, lafkehen (laskeksen), vfkalta (uskalta).18 BuBRiHnak ezzel kapcsolatban az a véleménye, hogy ezekben a hangcsoportokban eltűnt az erős és a gyenge fok különbsége, ós emiatt fonetikailag kiléptek a fokváltakozásból.19

De

egyáltalán nem okolja meg, miért történt így. Felfogásunk szerint a szóban forgó mássalhangzócsoportok sohasem ismerték a fok váltakozást, és ennek oka sajátos strukturális felépítésükben rejlik, az s nagy zártsági tömegében, valamint az egész csoport aránylag jelentős szilárdságában. A fentiekkel nem azt akarjuk mondani, hogy az sk, st, sp mássalhangzócsoportok sohasem gyengülnek meg. Távol állunk az efféle kijelentésektől. Ha majd a folyamat elég erős lesz, akkor itt is hatni fog a második összetevőre. Ez azonban bizonyos törvényszerűségek szerint fog lezajlani. Az sk, sp, st csoportok különböző ellenállóképességgel rendelkeznek. Ez ismét belső felépítésükből adódik. A leglazább az sk, mivel a leginkább eltérő elemekből áll. Egy predorzális és egy posztdorzális hang meglehetősen távol áll egymástól. Ennél kompaktabb az sp (de ritkán fordul elő), a legszilárdabb viszont az st csoport, amely két dentális hangból tevődik össze. Ebből az következik, hogy a gyengülésnek és erősödésnek először az sk hangcsoportra kell hatnia. Az asszimilációnak, amely viszont a két összetevő hasonlóságán alapul, először az st kombinációt kellene érintenie. Elméleti fejtegetésünk klasszikus példáját az észt nyelv nyújtja, ahol az sk csoportban gyenge fokban a k nullává gyengült, az st azonban megmaradt. Ugyanez a jelenség a finn nyelvjárásokban sem ismeretlen. Ez elsősorban a dél-hamei nyelvjárásra vonatkozik, amelyben az sk alávetette magát a fokváltakozásnak, az st azonban nem. Pl. : poski : poset, koski : kosen (vö. KBTTUNEN, SM III. 105.1.) A zárhangnak az sk, sp, st csoportokban való viselkedése, különösen a fokváltakozáson kívülálló helyzete, nem zárja ki a gyengülés feltételezését a gyenge fokban. Fejlődését azonban csak ennek alapján érthetjük meg. Szeretnénk még arra is rámutatni, hogy a tárgyalt mássalhangzócsoportok más finnugor nyelvben is elég stabil jellegűek. Sőt olyan nyelvek, amelyekben már "ZABROCKI, UL. 29 — 30. 1. 17 Uo. 136 —

138, 176 — 177, 180. 1. 18OJANSTJTJ

H., Mikael Agricolan kielestä, 70 — 71, 73 — 74, 81, 83, 106; RAPOLA, SKHP 77. 1. 19 BTTBKIH,

Isztroicseszkaja fonyetyika finszkogo-szuomi jazika. Petrozavodszk, 1948. 143. 1.