Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)
Tanulmányok - Bańczerowski, Jerzy: A gyengülés–erősödés folyamata a finn nyelvben [Über den Prozeß der Verstärkung und Lenierung in der finnischen Sprache] - 3
A GYENGÜLÉS-ERŐSÖDÉS FOLYAMATA A FINN NYELVBEN 15 kifejlődését. Az első kételyek az eredeti ß, ô, ô' spiránsok vizsgálatánál merülnek fel. Különösen a ô és Ô' viselkedése nem tanúskodhatna a lenícióról, hanem egyenesen az erősödésről, amelynek hatására ezek a spiránsok a t o- d sorba mentek át. Most azonban ezzel a problémával nem foglalkozunk behatóbban. A ható fonetikai folyamatok megállapításakor a második kételyt az ébreszti bennünk, hogy az eredeti finnugor, illetve uráli állapotot olykor másképp is rekonstruálják. Itt STELNiTznek a hosszú mássalhangzók finnugor alapnyelvi létezését tagadó hipotézisére gondolunk.42 Ha elfogadjuk ezt a hipotézist, akkor a finn mássalhangzó-állományt — legalábbis a gemináták esetében — az erősödés eredményének kell tekintenünk. Ezekből az következik, hogy nem a gyengülés volt az egyetlen processzus, amely a finn konszonantizmusra hatott, hanem emellett az erősödés is nagy szerepet játszott. E két folyamat kronológiai összefüggéséről most még nem lehet sokat mondani. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy az egész finn mássalhangzó-állományt elemezzük a folyamatok szempontjából. Ezt kétféleképpen tehetjük meg: a kiindulópontot vagy a rekonstruált, vagy az első nyelvemlékekben megtalálható állapot képezheti. Magunk részéről a második utat választjuk, mivel a rekonstruált finnugor hangrendszerrel szemben bizonyos kételyeink vannak. Ezért helyesebbnek tartjuk, ha a legkorábbi finn nyelvemlékek (14. sz.) írásmódjából indulunk ki. Hiszen végső soron a finnugor ősnyelvi állapotot a nyelvemlékek és az élő nyelvek segítségével építették fel. Először tehát a gyengülésnek és erősödésnek kölcsönös rétegződését vizsgáljuk meg, és csak azután fogunk hozzá a rekonstrukcióhoz. Az a szándékunk, hogy analizáljuk a finn mássalhangzó-állományt, felülvizsgáljunk minden mássalhangzócsoportot, és csak azután vonjuk le a megfelelő következtetéseket. A különböző hangkategóriák és a különböző mássalhangzócsoportok eltérő ellenállást fognak tanúsítani a gyengülés-erősödés folyamatával szemben. A legkönnyebben az intervokális helyzetben álló zárhangokat támadja meg, és hatása legvilágosabban ezeken nyilvánul meg. Másképpen kellene lennie a mássalhangzócsoportokban. Itt az első összetevő fedezi a másodikat, és így fékezi a folyamat erejét, azaz ahhoz, hogy az a zárhangot elérhesse, túl kell jutnia az első komponensen. És minél nagyobb ennek a zártsági tömege, annál gyengébb lesz magának a folyamatnak hatása a másodikra. Megkíséreljük tehát, hogy kauzális kapcsolatba hozzuk a finn nyelv egész mássalhangzó-rendszerének a fejlődését a fent említett folyamatokkal. A kiindulópontot a legrégibb nyelvemlékek jelentik számunkra, és mindenekelőtt Agricola bibliafordítása (1548). Már egy futólagos pillantás a finn mássalhangzórendszerre azt mutatja, hogy nem minden hangkategória és mássalhangzócsoport vetette magát alá ugyanolyan mértékben a fokváltakozásnak. így például a fok váltakozáson kívül esnek az s spiráns, a nazálisok és a likvidák, valamint az sk, st, sp, les, ts, ps, tk hangkapcsolatok. A fokváltakozásnak a finn nyelvben való disztribúciója rendkívül pregnáns, és mint később látni fogjuk, éppen várakozásunknak megfelelő. Továbbá megállapíthatjuk, hogy az Agricolánál jelentkező állapot és a mai finn nyelv olyan különbségeket mutat, amelyek véleményünk szerint 42 Vö. STBINITZ, W., Geschichte des finnischugrischen Konsonantismus. TJppsala, 1952. 19. 1.
