Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Kálmán Béla: Két szigvai vogul elbeszélés [Zwei wogulische Erzählungen] 139

148 KÁLMÁN BÉLA ta minmiytasiy akwjot. päwdln nëyhsiy, por-ne ta rörjyi: — tönton öjka piy, wit-wönyapasaten, käsewayum, türyulayum ti säkapey! tönton Öjka piy wit-wönya pasatas. tuw joytasiy, an türyulaye, käsewaye jolal ta tayasiy. sunane tot ta yul'tiypa-Sdt. juw-joytdsiy, akijayën üs yarturjkwe patsiy. üsdr) ötdr öjka üs yartur}kwe patds, ter kwaliy Use akway nos törjyi. tönton Öjka üs yartur\kwe patds, akway sält kwälye ta tölli. üsdn ötdr öjka ta%amti, aryin pütet akway ela totawe. tönton öjka tayamti, sül'i-püt pälet sip kohl'n at joyti. toy ölimaten man môs-nëkwe piyrisätete kolkant yäjtiytimate läwi: „sasiyt'em költ näl päyle liyum, nas lüratäli, nälwal' liylum, nas lüratäli! öpariswn kolt nälwal' liylum: yophy, päyle liylum: yophy! öparise läwi: — ti sohr\ sasiykwe ösmdn, yöntlwiqkwe jalëw! man môs-nëkwe l'ünsaltaytas, konkwälapas, por-nëte läwi: — ti-nëkwe, manriy lunéëyn? ,,piyrisum läwum mäysdl, akim öjka yöntlwY\kwe minwqkwe läwi äpsit'em palt." — nar\ ti-nëkwe, ëtposiy, yötaliy jolälmajeyn, päl-öwdln yanuwjaptëyn, akway at mini! man moé-nëkwe ëtposiy, yötaliy jolälmajasaye, takwi päl-owdln yanuwjaptdsaye. üsdr\ ötdr öjka kon-kwäli, ta-kos lerjktalayti, kätdl puwne mä at yönti. juw-salti, läwi: man mäyum akw lätdt] mäyds ta-yurip tülmaydt ta, ëtposiyyötaliy jol-wisandl, sar turman, samt pumn pëïalaïqkwe woratawet, nas mowintëyum. man môs-nëkwe kon-kwältapasaye, nöy-yanuwjaptasaye. an ta ôlëydt, an ta èunëydt. Elindultak együtt. Meglátták a falut, a por-no így kiált: — Töntonöreg fia, vizesgödröt áss: keszegeim, kárászaim megfulladnak ! A tönton-öreg fia vizesgödröt ásott. Odaértek, most két keszege, két kárásza lebukott (a gödörbe). Szánjai ottmaradtak. Hazaértek, apósaik városát húzni kezdték. A városi fejedelem öreg a városát húzni kezdte: vaskötél-városa egyre csak peng. A tönton-öreg kezdte húzni városát, háncskötele ím elszakad. A városi fejedelem-öreg lesiklik, rézüstje egyre tovább csúszik (vitetik). A tönton-öreg lesiklik, fél cserépfazeka a lejtő közepéig sem jut el. így éldegélvén a kis mös-nőcske fiacskája a padlón szaladgálván így szól: ,,Nagybácsikám házában (ha) a nyilat befelé lövöm, csak cseng, (ha) az ajtó felé lövöm, csak cseng. Nagyapám házában (ha) befelé lövöm — kopp, (ha) kifelé lövöm — kopp !" Nagyapja mondja: — (Mivel) ilyen gazdag bácsikád van, hadakozni megyünk. A kis mös-nőcske sírni kezdett, kiment. A por-nő kérdi: Asszonykám miért sírsz? „Fiacskám beszéde miatt, apósom azt mondta, hogy hadba vonul öcsikém ellen." — Te, asszonykám a holdat és a napot emeld le, akaszd az alvópad végéhez, akkor nem megy ! A kis mös-nőcske leemelte a napot és a holdat (az égről), a maga alvóhelyére függesztette. A városi fejedelem-öreg kimegy, hiába tapogatózik, kézzel fogható helyet nem talál. Bemegy, így szól: — A fiatal háznép egy szó miatt ilyen tolvaj, a holdat és a napot elvitte, nagyon sötét van, sok fű akar szurkálni, én csak nevetek. A kis mös-nőcske kiment, visszaakasztotta a (napot és a holdat). Még ma is élnek, ha meg nem haltak.